DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS, a külügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat első 11 cikke számos kötelezettséget ró az eurózóna tagállamaira, többek között vissza kell szorítaniuk költségvetési hiányukat, és a bruttó hazai termékhez viszonyítva 60 százalék alá kell csökkenteniük államadósságukat, valamint ezeket a szabályokat bele kell illeszteniük alkotmányukba. Ezek a témák részei voltak a külügyi bizottság vitájának. A külügyi bizottság és különösen a kormány képviselője részletesen taglalta ezeket a vonatkozásokat, amiket itt most röviden említettem. A magyar parlament már két évvel ezelőtt, az Európai Uniótól teljesen függetlenül, ennél szigorúbb szabályokat hozott, és befogadta azokat az alaptörvényünkbe. Úgy is értelmezhető ez, hogy elébe mentünk nem pedig követtük, hogy megfeleljünk, vagy bepótoljuk azt, amit elmulasztottunk.
(21.10)
Néha mi, Magyar Országgyűlés, magyar kormány ilyet is tudunk tenni: elébe megyünk az eseményeknek. A szerződésnek ezek a rendelkezései, amelyeket az előbb felsoroltam, azonban hazánkra még nem vonatkoznak, mert még nem vagyunk tagjai az euróövezetnek. Amíg nem leszünk az eurózóna tagja, Magyarországra csak a szerződés 12. cikke vonatkozik, amely hazánk számára jogokat ad. Jogot ad arra, hogy a magyar miniszterelnök részt vegyen az euróövezeti tanácskozásokon, amelyeken Magyarország számára fontos döntések születnek. Tehát ott leszünk már akkor, ez az egyik előnye, talán a fő előnye ennek a törvényjavaslatnak. Mert eddig nem lehettünk ott.
A külügyi bizottság a törvényjavaslatot a tegnapi ülésén megtárgyalta, és 14 igen szavazattal, 3 ellenében általános vitára alkalmasnak találta.
A meghallgatásomat megköszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem