DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szocialista frakció az adott témában kezdettől konzekvens álláspontot képviselt, mind 2011 decemberében, mind 2012 februárjában, itt az Országgyűlésben, azonos tartalommal nyilatkoztak meg képviselőink. Ebből következően úgy gondolom, nyilvánvaló, hogy a most beterjesztett javaslat támogatására is ígéretet tudok tenni a frakció nevében.
Ugyanakkor három apró megjegyzést érdemes tenni a dolog kapcsán. Az első. Örülünk annak, hogy a kormány még akkor, tehát egy évvel ezelőtt belátta, hogy ez a helyesebb döntés. Ez a tavalyi februári parlamenti vitában is nyilvánvalóvá vált, hiszen akkor az érdemi kérdések eldőltek, az Országgyűlés elfogadta az akkori álláspontnak megfelelően meghozott határozatát, ilyen értelemben tehát Magyarország az adott témában az álláspontját egyértelművé tette. Az csak sajnálatos mellékkörülmény, hogy a kormány akkori hezitálását valószínűleg egy félreértés is befolyásolhatta, hiszen a kormány részéről elhangzott megjegyzések és nyilatkozatok az adóharmonizációtól való félelem hivatkozási alapját teremtették meg annak, hogy Magyarország vajon ebben az együttműködésben részt kíván-e, részt fog-e venni vagy sem. Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy sem akkor, sem azt megelőzően, sem azóta nem folyik olyan munka, amely adóharmonizációtól való félelmet tenne megalapozottá, adóalap-harmonizációval kapcsolatos előkészítő munka folyik az Európai Unión belül.
Én meg vagyok arról győződve, hogy ez egy helyes program, amely folyik, és úgy gondolom, hogy Magyarországnak megfelelő feltételek mellett, mármint hogy ahová majd ez a munka vezetni fog, a megfelelő feltételek megismerése mellett, adott esetben ebben is partnernek lehet lenni.
De nem kívánom ezt a vitát itt most kinyitni értelemszerűen, hiszen a mostani javaslat nem erről szól. A mostani javaslat arról szól, hogy ha a Magyar Országgyűlés megadja ezt a felhatalmazást a kihirdetéshez, akkor jogot szerez a magyar kormányfő arra, hogy ezeken a bizonyos eurócsúcsokon teljes jogú tagként ülhessen az asztalnál. Erről Ékes képviselő úr az imént itt beszélt, nem gondolom ezt megismételni.
(21.40)
Ezért azt gondolom, hogy miután a dolog tartalmi részével egyetértésben vagyunk, a mostani kormánykezdeményezést értelemszerűen támogatni kell annak érdekében, hogy ezt a jogot a mindenkori magyar miniszterelnök megkapja, megszerezze, és ezzel a joggal tudjon élni az ország javára, az ország érdekében. Az, hogy annak idején volt félreértés vagy bizonytalanság, alapot szolgáltatott arra, hogy ma itt Balczó alelnök úr képviselői minőségében pontosan tudott idézni egy olyan Orbán Viktor-i megnyilatkozást, illetve tudnak rá hivatkozni, amely természetesen mind a mai napig felhasználható ebben a vitában egy másik álláspont képviseleteként. Abban van egyetértés közöttünk, hogy mi bizonyosan nem fogjuk egymást meggyőzni ebben a kérdésben, hiszen egy világosan más álláspont a Jobbik-álláspont, és egy világosan más álláspont a Szocialista Párt álláspontja ebben a kérdésben. Nem is gondolom, hogy ezt a vitát nekünk itt tovább kéne folytatni, mert meddő vitának bizonyulna a későbbiek során.
Harmadik pontként mindössze annyit szeretnék itt és most megemlíteni, hogy szerintem ebben a kérdésben jó, ha konzekvens és folyamatosan konzekvens álláspontot képvisel a kormány, jó, ha mind a Külügyminisztérium, mind más minisztériumok ebben a kérdésben egyértelmű álláspontot fognak képviselni, hiszen van néhány olyan finom megközelítése ennek a kérdéskörnek, amelynek egy pontja Ékes képviselő úr hozzászólásában is elhangzott. Arról nem vagyok teljes mértékben meggyőződve, képviselő úr, hogy az a fajta alkotmányos magyarországi megfogalmazás, amely jelenleg hatályban van, kielégíti ennek a szerződésnek a feltételét, már csak azért sem elégíti ki, mert ez egy felfüggesztett paragrafus, olyan értelemben, hogy ki van tolva hatálybalépésének az időpontja. Ebből következően nagy valószínűséggel - de nem akarom a vitát kinyitni -, ha ránk érvényesnek kellene lennie a szerződés adott pontjának, akkor ennek valószínűleg ez a felfüggesztett hatálybalépési időpont miatti kitétel nem felel meg, azaz Magyarországnak egy másfajta megfogalmazást vagy egy másfajta hatálybalépési időpontot tartalmazó törvényi feltételt kellene elfogadni ahhoz, hogy megfeleljen. Tudom természetesen, hogy nem kell megfelelni a jelen helyzetben, hiszen nem vagyunk eurózóna-tagország, ebből következően majd a későbbiek során lesz ez Magyarországon aktuális. Csak hangsúlyozom, ne tekintsük úgy, hogy a jelenleg érvényes magyar jogrend e tekintetben már megfelelne a többi országra érvényes megfogalmazásnak.
Összességében tehát azt tudom mondani - hogy ne nyújtsam hosszúra a hozzászólást -, hogy a magunk részéről támogatjuk a kormány kezdeményezését, a benyújtott javaslatot, és örülünk annak, hogy immáron konzekvens és egyértelmű álláspontot képvisel a kormány is ebben a kérdésben, és reméljük, hogy Magyarországnak ebből több előnye, semmint hátránya fog származni a későbbiek során is, a részvételből és a közösen meghozott döntésekből a későbbiek során.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem