KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőinek ajánlom, van ott a másik oldalon sok üres hely, üljenek át nyugodtan (Derültség az MSZP soraiban.), úgyis összenő, ami összetartozik, tehát önök már réges-régen összetartoznak, és ahhoz a társasághoz tartoznak. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Egyébként jó lenne, ha a képviselő úr utánanézne a tényeknek, ugyanis az extraprofitot a villanyáram-termelőknek a Fidesz-kormány idején szabályozták és adták meg (Ékes József: Nagy tévedés! Szerződéssel nekik adtátok!), nem az MSZP-kormány idején. (Ékes József: Szerződéssel!) Nézzenek utána a tényeknek, és a tények alapján kiabálják tele a világot mindenféle ne hazugsággal, hanem igazsággal!
A bíróságot kárhoztatják itt a szemben ülő képviselőtársaim, ahelyett, hogy megnéznék, hogy azokat a szabályokat, amelyek alapján egyébként a bíróság a döntéseit meghozta a szolgáltatókkal kapcsolatban, az önök kormánya meg az önök Energiahivatala hozta. Tehát hogyha valaki is kárhoztatható ezekben az ügyekben, az senki más, mint az önök kormánya meg az önök Energia Hivatala. Ezt a felelősséget próbálják meg valaki másra áthárítani.
A szemforgatás teteje pedig, tisztelt képviselőtársaim, amit a szemétszállítás díja körül itt most produkálnak. Két héttel ezelőtt itt, a parlamentben Illés Zoltán államtitkár úr elismerte, hogy az önök által elfogadott törvény alapján jogosan emelték a szemétszállító cégek a díjaikat 22-40 százalékkal. (Németh Szilárd közbeszól.) Olvassák el a jegyzőkönyvet! Két héttel ezelőtt Illés államtitkár úr itt ismerte el. (Gőgös Zoltán közbeszól.) De árulkodó az is, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a módosítás, ami ebben a törvényjavaslatban van, miért január 31-én lép hatályba. (Sic!) Azért, mert az önkormányzatok decemberben meg januárban már döntöttek az áremelésről, önök ezt elfelejtik, és a 20-30 százalékos vagy esetleg 50 százalékos áremelések után akarnak 10 százalékos engedményt adni a szemétszállítás díjából. Hát, ez a szemforgató magatartás, amit önök itt produkálnak!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem