DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Valóban. Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, lehet, hogy ezzel kellett volna kezdődnie, de ha már megadatott nekem a lehetőség, akkor még reagálnék.
Lehet, hogy ön hiányolta az ilyen jövőbe mutató beruházásokat, én a saját környezetemben - és ezt mindig el szoktam mondani - sok ilyet láttam. Nyilván függ az önkormányzatoktól, függ a helyi kezdeményezőkészségtől. Csak a sport területén Miskolcon tudok önnek négy olyan dolgot mondani, ami hiánypótló, jövőbe mutató és erőteljes volt: jégcsarnok nem volt, épült; felújult a sportcsarnokunk; amennyit lehetett, például a diósgyőri labdarúgó-stadionon is fejlesztettünk, persze örömmel veszem, ha ez folytatódik; és egyébként versenyuszodája sem volt a városnak.
Tehát azt hiszem, egyetértek önnel abban, hogy kellenek előremutató sportfejlesztések, csak akkor, amikor még például a mindennapos testnevelés alapvető infrastrukturális feltételei sem adottak sok helyen, akkor azt mondom önnek, hogy szerintem kivárhatnánk azt az időt - még ha tervezgetni tervezgetünk is adott esetben közös platformon és közösen -, hogy az ország gazdasága végre meginduljon, mert most nagyon rossz képet fest, és én magam lesújtónak látom a helyzetet, de ez egy másik vita lenne. Talán az embereknek nagyobb támogatásával és nagyobb türelmével találkoznának a hasonló projektek, ha az ország elindulna már végre, mert annál meg fontosabb az ügy, mint hogy egy kiélezett szociális helyzetben averziókat szüljön a társadalomban; szerintem van erre esély. Én nem táplálom ezeket, csak közvetítem rengeteg állampolgárnak a véleményét a hasonló típusú beruházásokról.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem