KUCSÁK LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KUCSÁK LÁSZLÓ
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! E helyütt, mivel most a 9. pontig haladunk, annyit szeretnék megemlíteni, hogy a kialakult pengeváltás során különféle álláspontok fogalmazódtak meg. Szeretném jelezni, hogy az illetékes szakbizottság ülésén a módosító indítványok kapcsán megannyi kormánypárti javaslat fogalmazódott meg, amelyeket - ha jól idézem fel, hiszen ma volt ez az ülés, nézek Sós Tamás képviselő úrra - túlnyomóan többségi támogatással, sokszor egyhangú támogatással szavazott meg a bizottság. Úgyhogy én csak illő tisztelettel szeretném abba a mederbe terelni a beszélgetésünket, hogy akkor most érdemben, mivel részletes vitában vagyunk, azokról a javaslatokról tegyünk említést, amely javaslatok elnyerték a bizottsági tagok támogatását.
A magam részéről a képviselőtársaimmal együtt több ilyen javaslatot jegyezhettem. Sőt, már azt is el tudom mondani az 1-9. javaslatokkal összefüggésben, hogy ezek nem feltétlenül csak stilárisak voltak, hanem sok esetben tartalmi felvetések, és igen sok esetben akceptálta a bizottságunk azokat a javaslatokat, amelyeket egyébként az első helyen kijelölt foglalkoztatási ügyekkel foglalkozó bizottság képviselője, név szerint Kara Ákos úr jelzett. Ilyen volt a belső képzés fogalmának tisztázása például, mint ez a 7. ajánlási pontban szerepel.
Úgyhogy a továbbiakra nézve azt szeretném mondani e késői órán is, amikor ezeket a javaslatokat vesszük szépen sorjában, hogy talán nem probléma, ha az ellenzéki oldalról megfogalmazódott jó javaslatot mi elismerjük, az természetesen támogatható. Volt erre is példa a bizottság ülésén. Azt hiszem, ezt pontosan idéztem fel. Ha a kormánypárti javaslatokkal kapcsolatban ez ugyanígy alakult ki, akkor abban sincs probléma, ha ezeket vállaljuk és elismerjük. Már csak azért is, mert a koncepcionális kérdésekről Sós Tamás képviselő úr korábban is kifejthette már véleményét. Itt pedig igen konkrét javaslatok vannak az ajánlási pontokban is, illetve a bizottság bizottsági módosítók beadásáról is döntött a mai ülésén, és nyilván lesznek kapcsolódó módosító javaslatok is.
Ezúttal ennyit szerettem volna elmondani. A következőkben a konkrét javaslatainkat is szeretném röviden ismertetni. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem