DR. VARGA ZS. ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ZS. ANDRÁS
DR. VARGA ZS. ANDRÁS, a legfőbb ügyész helyettese: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt nyilván nem várja el tőlem, hogy a kezében tartott beadványra most helyben válaszoljak, de azt meg tudom ígérni, hogy amennyiben azt megküldi az ügyészségnek, akkor meg fogjuk válaszolni, feltéve, hogy korábban nem volt tudomásunk róla. Ha tudomásunk volt, akkor vagy megválaszoltuk, vagy pedig folyamatban lehet a válaszadás.
Egyébként az összes, bármelyik főügyészség által tárgyalt, vizsgált ügyet a Legfőbb Ügyészségnek nem kell feltétlenül ismernie. A konkrét ügyről tudomásom van, éppen azért, mert a szóban forgó csillebérci üggyel kapcsolatban a bíróság ezt a jogutódláskérdést már vizsgálta, de az én legjobb tudomásom szerint az ezzel kapcsolatos per a Legfelsőbb Bíróság hatályban fenntartó döntése folytán még mindig folyamatban van, tudniillik korábban részítélet volt ebben az ügyben.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból. - Dr. Gaudi-Nagy Tamás átadja dr. Varga Zs. Andrásnak az említett iratot.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem