DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Olyannyira folytatjuk, hogy 2013. március 1-jétől újra elindítottuk ezt a programot, immár 5 milliárd forintos kerettel, és az ön által említett négy hónapos foglalkoztatást hat hónapra toltuk ki, tehát addig szól a támogatás.
A másik oldalról persze azt várjuk el, hogy további hat hónapra is foglalkoztassák ezeket a fiatalokat, tehát egyéves foglalkoztatásra nyílik lehetőség, és ahogy említettem, lényegesen megemelve a támogatás összegét, 3,6 milliárd forintról 5 milliárd forintra. Hat hónap az, amit fizet az állam ebben a programban, a továbbfoglalkoztatás idejére - a hat hónapra - pedig igénybe lehet venni mindazokat az eszközöket, amelyek a munkahelyvédelmi akciótervben biztosítottak, tehát a szociális hozzájárulási adókedvezményt, ezzel is segítve a fiataloknak a továbbfoglalkoztatását.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem