DR. TARNAI RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. TARNAI RICHÁRD
DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Arra szeretném a kormányt biztatni, hogy folytassa ezt a programot, hiszen négy hónapon keresztül az állam állja a pályakezdőnek a költségeit, a munkabérét és egyéb költségeit. (Dr. Józsa István: A munkabérét nem!) Ez valóban egy nagy lehetőség, ha az állam átvállalja a munkabérnek a költségeit. (Dr. Józsa István: Az arra rakódó! A munkabérre rakódó!)
Valóban a továbbfoglalkoztatás kulcskérdés, hiszen minden statisztika azt mutatja, hogy a négy hónap lejárta után is megtörténik a továbbfoglalkoztatás. Egyfelől a munkáltatónak ez azért éri meg, mert egy pályakezdőnek a bére értelemszerűen alacsonyabb, mint egy több évtizede a szakmában lévőnek a bére (Szűcs Erika közbeszól.), tehát gazdaságilag megéri neki, másrészt viszont már szerzett legalább négy hónap rutint az adott területen, tehát sokkal inkább megéri továbbfoglalkoztatni ezt a kollégát, mint egy új munkavállalót alkalmazni. Tehát mind gazdaságilag megéri, mind pedig szakmailag megéri a munkáltatónak, és ezeket a visszajelzéseket mi is megkaptuk, úgyhogy remélem, a kormány folytatja ezt a programot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem