KOSZORÚS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOSZORÚS LÁSZLÓ
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Ma hiányzik egymillió munkahely és egymillió gyerek - mondta még a kormányzás elején Orbán Viktor miniszterelnök úr. Ez a tény nem volt meglepő, hiszen a szocialista időszak intézkedései nagyban rontották a gyermekvállalási kedvet, és a rombolás után - mindannyian tudjuk - építeni nehezebb, de a helyzet még mind a mai napig sem reménytelen.
A második Orbán-kormány első intézkedéseinek egyikeként bevezette az egykulcsos családi adózást, amely az egy vagy több gyermeket nevelő, a társadalom gerincét alkotó középosztálybeli családokat a korábbihoz képest sokkal kedvezőbb helyzetbe hozza. 2011-től kezdve 900 ezer szülő mintegy 160 milliárd forint adókedvezményt tudott érvényesíteni évente. A nagycsaládosok keresete több mint 20 százalékkal nőtt az elmúlt két évben.
Tisztelt Ház! Az intézkedések eredményei már látszanak, a számok önmagukért beszélnek. A legfrissebb, 2012-es felmérés szerint a születések száma 2,6 százalékkal, mintegy 2250 fővel nőtt 2011-hez képest. A hároméves gyes, a családi adókedvezmény, az otthonteremtési támogatás visszaállítása és a devizacsapdába került családok megsegítése, valamint a rezsicsökkentés eredményeként nőtt a gyermekeket vállalók szociális biztonsága Magyarországon, az Erzsébet-programnak köszönhetően pedig családok ezrei nyaralhatnak ismét kedvezményesen.
Tisztelt Ház! A fentiekből is látható, hogy Magyarország a családpolitika területén is jó irányba halad, jobb irányba, mint a családellenes intézkedésekről híres Gyurcsány- és Bajnai-kormány. Hazánk ezenkívül Európa többi országánál is eredményesebb és ösztönzőbb a családpolitikában, Magyarország azon néhány európai ország közé tartozik - és ezt ritkán mondjuk -, ahol létezik a családokat célzó adójellegű könnyítés, ám a hazaihoz hasonló mértékű és hatékonyságú családi adórendszer sehol máshol Európában nem ismert.
A fenti intézkedések megteremtették azokat az alapokat, amelyek a foglalkoztatási és demográfiai fordulatnak kedvezőek, ám reméljük, hogy a munka itt még nem áll meg. Fontos, hogy a kedvezmények az alacsonyabb jövedelmű családokat is segítsék. Ezért kérdezem Varga Mihály miniszter urat: sikerült-e megállítani a népességcsökkenést, és milyen lépéseket tervez a minisztérium, illetve a kormány, hogy a családi adórendszerrel az alacsonyabb jövedelműek is jól járhassanak. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Várom a miniszter úr válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem