VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt köszönöm szépen, hogy az interpellációjával egy ilyen fontos kérdésre irányítja a figyelmet.
Maximálisan egyetértek önnel, képviselő úr, abban, hogy a családi kedvezmény bevezetése a polgári kormány egyik leghatékonyabb és legeredményesebb intézkedése családpolitikai szempontból. 2012-ről még csak részben vannak adataink, 2011-ben azonban már látszott, hogy ez az intézkedés elérte a célját, hiszen körülbelül 500 ezer egygyermekes család, körülbelül 350 ezer kétgyermekes és 150 ezer három- vagy annál többgyermekes család tudta ezt a kedvezményt igénybe venni, mintegy 180 milliárd forint értékben. Vagyis a kormányzati célokkal összhangban ’11-ben és ’12-ben a gyermeket nevelő családok fejenként közel 180 ezer forintot tudtak megkapni azáltal, hogy ezt nem kellett adóban befizetni. Nem ez volt azonban az egyetlen lépés, amelyet a kormány az elmúlt időszakban a családok támogatásáért tett, és amely családbarátnak tekinthető lépés - ilyen például az otthonteremtési támogatásnak a visszaállítása és kiterjesztése, vagy a hiteladósok megsegítése érdekében tett eddigi számtalan olyan lépés, mint például most a rezsicsökkentés törvénybe foglalása.
Minden bizonnyal az is ösztönzőleg fog hatni, hogy a hároméves gyesnek a visszaállítása megtörtént, és a munkahelyvédelmi akcióterv január 1-jével él. Ez az új szabályozó keretterv is nagyon sok, gyermeket nevelő család számára, kisgyermekes anyukák számára járul hozzá ahhoz, hogy a foglalkoztatásuk megmaradjon. Ugyanilyennek tekintem például a bölcsődei férőhelyek számának a bővítését és a családi napközik fejlesztését is, amire a kormány támogatást biztosított.
Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az ország demográfiai szempontból is egyértelműen elmozdult a mélypontról. Nemcsak az élve születések száma nőtt meg 2011 és 2012 között 2 ezer fővel, hanem 38 443-ról 36 100-ra csökkent a terhességmegszakítások száma is. Mindemellett többen kötöttek házasságot, és a válások száma is csökkent. A változások természetesen nem nevezhetők még átütő erejűnek, de mindenesetre egy pozitív elmozdulást igazolnak vissza.
A kormány törekszik arra is, hogy a lakosság, különösen az alacsonyabb jövedelmű polgártársaink életkörülményeit javítsuk, és nem utolsósorban azt is el szeretnénk érni, hogy ők is felelősségteljesen gondolhassanak gyermekvállalásra. Ennek elősegítése érdekében a kormány több lehetőséget mérlegel, nyilván ezek a lehetőségek függvényei annak, hogy a gazdasági növekedés, a gazdasági teljesítmény ebben az évben és a következő időszakban hogyan fog alakulni.
Továbbra is elsősorban a munkahelyteremtő és a munkát ösztönző lépéseket tartjuk a leghatékonyabbaknak. Említettem már a munkahelyvédelmi akciótervnek az ügyét, ahol 300 milliárd forintot hagyunk vállalkozások segítésére, támogatására. Ugyanilyennek tekintjük, hogy a munkaerő-piaci szempontból rászorulók számára a munkához jutást, a magasabb jövedelemhez való jutást támogatja a kormány ennek a programnak a keretében. 60 százalékkal megnöveltük az Erzsébet-utalvány formájában adható béren kívüli juttatás összegét is, a munkáltatók az idén már havi 8 ezer forintnyi utalványt adhatnak kedvezményes közteher mellett a dolgozóknak; főleg az alacsony keresetűeknek jelenthet ez egyértelműen segítséget. Mindezek után nyugodtan mondhatom, képviselő úr, hogy a kormány elkötelezett a családok támogatása mellett, elkötelezett a családok és a gyermeket nevelők támogatása mellett.
Itt az interpelláció előtt a hátam mögött az MSZP képviselői kérdezték, hogy mit lehet tenni azért, hogy a népességfogyás csökkenjen - jó példával kell elöl járni. Én magam júniusra várom a következő gyermekünket, ezt javaslom az MSZP-frakció tagjainak és valamennyiünknek is.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem