DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Legfőbb Ügyészség Simon Gábor képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta bűnsegédként megvalósított csalás bűntette és magánokirat-hamisítás (Zaj a kormánypárti oldalon.) vétségének megalapozott gyanúja miatt.
Tisztelt Országgyűlés! Nagyon részletes határozati javaslatot terjesztett be a bizottság, több mint három oldalon keresztül indokolta, és ez az Országgyűlés honlapján megtalálható. Én a sarkalatos kérdéseket szeretném kiemelni.
A Legfőbb Ügyészség átirata szerint Simon Gábor a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkáraként a kifizetéseket engedélyezte és a teljesítéseket igazolta, a szerződés szerint több alkalommal olyan pszichológusi közreműködési tevékenységet igazolt, ami az ő távollétében történt a minisztériumban. A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint így alaptalan volt ez a teljesítésigazolás.
Simon Gábor képviselő úr írt egy levelet a mentelmi bizottságnak, amelyben közölte, hogy nem tud megjelenni, és abban felhívta a figyelmet arra, hogy az adott szerződés szerint a pszichológus feladata nemcsak az ő felkészítése volt, hanem az általa irányított minisztérium munkatársainak a felkészítése is.
Tisztelettel e tényállás után a mentelmi bizottságban két markáns vélemény alakult ki. Szocialista képviselőtársaink azt vitatták, hogy az ügyészségi álláspont és az ügyészségi átirat alkalmas arra, hogy a képviselő képviselői tevékenységét megzavarja, a tényállás megalapozatlan, ellentmondásos, ezért ők a javaslat ellen szavaztak. A kormánypárti képviselők és a Jobbik képviselője arra az álláspontra helyezkedett, hogy a mentelmi bizottságnak nem hatásköre a tényállás megállapítása, a mentelmi bizottság nincs abban a helyzetben, hogy felülbírálja a Legfőbb Ügyészség átiratát, és különben is mint közvádas ügyben a kikérést a mentelmi bizottság töretlen gyakorlata szerint minden alkalommal teljesítette.
Ebben az esetben ilyen előzmények után született a határozat. A határozat értelmében a bizottság 4 tagja indítványozta azt, hogy az Országgyűlésnek a felfüggesztésre tegyünk javaslatot, 2 tagja pedig ez ellen szavazott, így az Országgyűlés mentelmi bizottsága 4:2 arányban az Országgyűlés elé olyan határozati javaslatot terjeszt, amelyben azt indítványozza, hogy Simon Gábor képviselő úr mentelmi jogát az adott ügyben függessze fel.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem