DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A rend a legfontosabb közösségi érték, amely megteremti a mindennapok biztonságát, a boldogulás alapfeltételét ebben a kérdésben. Ennek a nagyon fontos nemzeti ügynek a megteremtésében a magyar kormány, a Belügyminisztérium, a rendőrség stratégiai partnerként tekint a polgárőrségre 2010. május 29-e, a nemzeti együttműködés kormányának megalakulása óta. Ennek érdekében számtalan módon segítjük a polgárőrség munkáját, különös tekintettel a bűnmegelőzés érdekében, hiszen azt mondják, hogy a bűnmegelőzés a legjobb bűnüldözés, hiszen azt a bűncselekményt, amit nem követnek el, nem kell földeríteni, nem okoz senkinek sérelmet.
Valóban, korábban is, már a 2012. évben is jelentős mértékben támogatta a 2012-es költségvetés részeként a polgárőrség munkáját a kormány, a Belügyminisztérium. Pintér Sándor belügyminiszter úr az elmúlt hétvégén bejelentette, hogy 2014-től 1 milliárd forintra emeljük majd a polgárőrség támogatását. Ezen túlmenően elhangzott anyagi eszközök átadása a polgárőrség részére: 22 személyautó, 200 kerékpár, 20 segédmotoros kerékpár és lovas felszerelés vásárlására pedig 25 millió forintot biztosít az Országos Rendőr-főkapitányság a polgárőrség számára.
Tisztelt Képviselő Úr! A bejelentett program, a “Százszor száz biztonság” című bűnmegelőzési program jelentős lépés, és azt mondhatom, mérföldkő a bűnmegelőzés területén. Ehhez a kormány, a Belügyminisztérium és a rendőrség minden támogatást megad a polgárőrségnek. Bízunk abban, hogy a beinduló új program nemcsak az érintett száz település lakóinak jelent nagyobb biztonságot, hanem ez a mintaprogram követésre talál az országban, más települések is csatlakoznak ehhez a programhoz, és más települések polgárai is nagyobb biztonságban élhetnek.
Köszönöm szépen. (Dr. Varga László: Nagyon fontos! - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem