ROMÁN ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

ROMÁN ISTVÁN
ROMÁN ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának a megkezdésekor engedjék meg, hogy néhány korábbi előzményt felidézzek, merthogy ennek a módosításnak az elmúlt években, az elmúlt három évben több olyan előzménye is volt, amely megalapozta, és amelynek az irányait szeretnénk továbbvinni.
Az Országgyűlés 2012 júliusában fogadta el azt a csődtörvény-módosítást, amely a csődtörvényt kiegészítette egy új IV. fejezettel, amely fejezet az úgynevezett stratégiai szempontból kiemelt vállalkozások fizetésképtelenségi bírósági eljárására vonatkozó sajátos szabályokat állapította meg. A jogalkotó azt tartotta szem előtt, hogy közérdek, gazdaságpolitikai érdek, a közszolgáltatások biztonságosságához fűződő elvárások fűződnek ahhoz, hogy a stratégiai jelentőségű vállalkozások adósságrendezése, hitelezőkkel való megegyezése, reorganizációjuk kiemelt ügyként valósuljon meg. Ha pedig a vagyonhiányuk és a fizetésképtelenségük nem szüntethető meg, akkor a jogutód nélküli megszüntetésük gyorsabb, átláthatóbb és egységesített eljárásrend szerint a felszámolás hatékonyabb szakmai kontrolljával történjék.
A csődtörvény IV. fejezete értelmében a kormány rendeletben minősíthet egy fizetésképtelen vállalkozást stratégiailag kiemeltté. Egy 2011. évi törvénymódosítás kimondta, hogy a csődtörvény IV. fejezete szerinti kiemelt ügyekben nem a felszámolói névjegyzékben nyilvántartásba vett, magántulajdonú vállalkozásként működő felszámoló társaságok járnak el, hanem egy állami tulajdonú, állami felszámoló cég. Ezen kormányzati akarat mentén került megalapításra a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft., amelyet a kormány ez év elején rendeletben kijelölt az állami felszámolói feladatokra is.
Ha megengedik, a törvényjavaslat néhány fontosabb pontját ismertetném önökkel. A törvényjavaslat hosszabb határidővel tenné lehetővé a kormány számára, hogy közérdekből valamely, már felszámolás alatt lévő gazdálkodó szervezetet utólag is stratégiailag kiemeltté minősíthessen, és ezzel a csődtörvény IV. fejezete szerinti sajátos eljárásban, állami felszámoló szervezet közreműködésével történjen a vállalkozás csődeljárása vagy felszámolási eljárása.
A törvénymódosítás emellett a beiktatott átmeneti rendelkezés értelmében a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazható, azaz a kormánynak lehetősége lesz arra, hogy már folyamatban lévő felszámolási ügyeket is kiemeltté minősítsen. Ha a kormány így dönt, az eljáró bíró haladéktalanul köteles felmenteni a korábbi felszámolót, aki az arányos díjazásra természetesen igényt tarthat, és köteles az ügyet állami felszámolói szervezetnek átadni.
A törvénymódosítási javaslat lehetővé teszi, hogy állami felszámoló a kizárólagos vagy többségi állami tulajdonú részesedéssel működő vállalkozások végelszámolójává, vagyonrendezőjévé válhasson, továbbá az említett körben reorganizációs és gazdasági tanácsadó szolgáltatást is végezhessen.
(18.10)
Ezek a kiegészítések az állami vállalkozások gazdálkodásának szakmai támogatását szolgálják, és csődmegelőző szerepe is lehet ilyen módon a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-nek. A törvénymódosítás értelmében továbbá lehetővé válik, hogy a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásaiban pénzügyi gondnoki teendőket is elláthasson bírói kirendelés alapján.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat megtárgyalását kérjük önöktől, javaslataikat, észrevételeiket, módosító javaslataikat nagy tisztelettel várjuk.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem