DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetértek egyébként Vágó Gábor képviselőtársammal, hogy tényleg a jövőt szolgáló megoldásokról kellene a vita alapvetően folyjon, de azért tényleg nem lehet folyamatosan eltűrni, szó nélkül hagyni azt, hogy a múltat úgy állítják be, mintha tényleg ahhoz semmi közük nem lenne a szocialistáknak. Itt ismét csak idéznék a devizaeladósodást vizsgáló albizottság jelentéséből, a kormányfelelősségi oldalról, ugye 2002 és 2010 közötti időszakról van szó: “A jogszabályi környezet módosításának lehetősége fel sem merült, de még a veszélyekre figyelmeztető kommunikáció szintjén sem óvta a kormány a mind kockázatosabb körülményektől a lakosságot.”
Tehát egy dolog az, hogy a gazdaságpolitikát próbálja nyilván a mindenkori kormányzat úgy alakítani, kivéve - úgy érzem - önöket, hogy az országnak felfelé íveljen a sorsa, és az életkörülmények javuljanak, de az, hogy az erre működtetett felügyeleti rendszer, az erre működtetett pénzügyminisztériumi rendszer és egyetlenegy, úgy van, az állam egyetlenegy szerve sem volt képes legalább egy olyan kampányt elindítani, mint ami Romániában vagy Lengyelországban megtörtént: a lakosság figyelmét nagy számban hívták fel hirdetményekkel arra, hogy a devizaadósság létesítése óriási kockázatot jelent.
És az igazi megoldás - egyetértek, örülök, hogy kormánypárti képviselő is visszajelzést adott nekem erről -, hogy egy csalással megkötött ügyletet, egy tisztességtelen, megtévesztéssel létrehozott ügyletet nem lehet érvényesnek tekinteni. Tehát a Bankszövetséggel kötött kormányzati tárgyalások és egyezkedések is igazából ezért állnak rossz talajon, és úgy, ahogy van, újra kéne nyitni ezt az egész fejezetet, és azt mondani, hogy nekik, a bankrendszernek teljes egészében el kell vinni a balhét, és azon politikusoknak, akik viszont ezt okozták, nekik is el kell vinni a balhét.
A megoldás pedig ismét csak az kell legyen, hogy nem toldozgatni-foldozgatni a rendelkezésre álló lehetőségeket, mint például az eszközkezelő, ami bővít ugyan, de nem igazi megoldás, hanem forintalapúvá tenni ezeket a hiteleket. Már így is lakosság döntő többségében többszörösét visszafizette annak, mint amit egyébként kellett volna a tisztességes profit érdekében. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem