ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. És tényleg, ebben a műfajban ebben a formában utoljára kívánok szólni. Szél Bernadett képviselő asszony és Vágó képviselő úr is a bérlakás kérdését próbálja meg elmondani, hogy az egy hosszú távú folyamat, hogy Magyarországon a 6 százalékos bérlakásállomány meg tudjon változni, lehessen építeni. Ez egy nagyon hosszú folyamat. Ezek az emberek most vannak bajban, tehát most kell megoldást keresnünk arra, hogy valóban az okozott károk, bajok minél gyorsabban és minél szakszerűbben és minél több embert érintően legyenek megoldva.
Mindannyiunkat keresnek meg, engem most a hétvégén egy 73 éves hölgy, aki a saját gyermekén és unokáin segített azzal, hogy a saját lakását is megterheltette azzal a hitelállománnyal, amit a gyereke felvett, és sajnos ott tartanak, hogy a bank a kétéves moratórium után felmondta velük szemben a szerződést, holott tisztességgel, havonta 30 ezer forintjával fizették, és bíztak abban, hogy a bank meghosszabbítja a fizetési lehetőséget, és ameddig lehetséges, akkor ezzel az összeggel tudták volna fizetni a hátralékot.
De tényleg, most abban kell együttműködnünk, hogy a megoldást keressük, és a fennálló jelenlegi 700 ezer, mert körülbelül ennyi devizahiteles van még, akiken nem tudott a rendszer maga segíteni… - ezeknél találjunk olyan megoldásokat, amivel könnyíteni tudjuk a jelenlegi helyzetüket.
És fejezzük be ezt a vitát, mert ennek abszolút nincs értelme; higgyék el nekem, ettől az állampolgárok, akik a devizahitelt felvették, még ingerültebbé és még bizonytalanabbá válnak. Nem ez a megoldás, az a megoldás, hogy igenis keressük azokat a lépéseket, lehetőségeket, hogy ha nem is egyszerre mindenkinek, de lépésről lépésre tudjunk segíteni, bízva abban, hogy a nemzetközi bíróságok és hazai bíróságok is meghozzák majd azt a döntést, amely kedvezővé válik a devizahiteles állampolgárok számára. De addig is meg kell tennünk minden lépést annak érdekében, hogy a kört szűkítsük legalább, tehát a súlyos állapotban lévők körét szűkítsük legalább. (Szórványos taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem