TASÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ferenczi képviselő úr felvetésére szeretnék mindenképpen válaszolni. Azt legelőször is, hogy én megértem, hogy a Jobbik kommunikációja arról szól, hogy az MSZP-t és a Fideszt összetolja egy csomóba, megpróbál oldalra helyezkedni, és kívülről bírálni mind a kettőt. Úgy tudom, hogy ez egy szándékos magatartás, ez már régen világosan látszik. Az is, hogy a népszerű dolgok mellé odaállnak, de amikor tenni kell valamit, akkor visszahúzódnak.
A felelősségről viszont csak szólni kell. Valóban így van. A rendszerváltás utáni időszaknak megvannak a felelősei, maga a politika is felelőse a rendszerváltásnak. És nem mondanám semmiképpen sem azt, hogy egyenesen arányos ez a nemzeti vagyon értékesítésének arányaival, de mégiscsak kell szólni erről az arányról is újra. Az első kormány, az MDF-kormány 16 százalékát adta el a magyar állami vagyonnak, a következő, a Horn-Kuncze-kormány, aztán a következő MSZP-SZDSZ-kormányok a 77 százalékát, a Fidesz pedig a 7 százalékát. Valóban így van, van felelősségünk. Mindenkinek van felelőssége az elmúlt 22, lassan 23 évben. Arányosan nekünk is van, lehet, hogy nem 7 százalékos mértékben, de lényegesen kisebb arányban, mint minden más politikai pártnak volt.
Az pedig, hogy a Fidesz után bármilyen alkalommal vagy bármikor a Jobbik kormányozzon, azt nem tartom igazából reális elképzelésnek és lehetőségnek sem. Ha ez így lenne, akkor ez a gonoszság háza lenne, és nem az országé.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem