VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nagyon furcsa hallani ezt a vitát, hiszen számításaim szerint már hetedszer vagyunk itt a Ház előtt, amikor ismét azzal találkozunk, hogy a Fidesz és az MSZP egymásra mutogat, ahelyett, hogy a probléma megoldására fókuszálnánk.
Nem az a kérdés most, hogy kinek nagyobb a felelőssége, a Fidesznek vagy az MSZP-nek, hanem az a kérdés, hogy hogyan tudnánk ezt a problémát megoldani. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból.) Inkább fókuszáljunk arra a vita következő szakaszában, hogy milyen megoldási javaslatok, próbálkozások voltak eddig a kormányzat részéről, azok miért nem voltak sikeresek, és milyen lehetőségek volnának a közeljövőben, hogy valóban lakhatást tudjunk biztosítani mindenki számára.
Egyértelmű az, hogy az árfolyamgátnak a kérdésköre nem kezeli egészében a problémát. Nem véletlenül kellett most itt kutyafuttában módosítani az árfolyamgátról szóló törvényt. Egyértelmű az, hogy a végtörlesztésnek a programja a legjobb anyagi helyzetben lévőkön tudott csak segíteni. Nem véletlenül a magánbanki ügyfeleknek a java része élt a végtörlesztés lehetőségével. Egyértelmű az, hogy az előttünk is itt lévő eszközkezelő működésképtelen. Ne vicceljünk már, 600 szerződést tudtak eddig megkötni?! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Olyan sokat?) Ez töredéke a több százezer család problémájának, amire megoldást kellene találni. Ami a legnagyobb szégyen a kormányzat részéről: az ócskai lakópark. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Ócsai!) 600 ezer forint/négyzetméter áron építettek önök a devizahiteleseknek házat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), miközben Láng képviselő úr épít ennyiért a hegyen? Teljes mértékben szégyenkezni kell, és azért is, mert nem a megoldásokra fókuszálnak, hanem csak egymással foglalkoznak.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a független képviselők soraiban.)
(12.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem