VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért a jelenlegi és a volt kormánypárti képviselőknek ebben a nagy vitájában azt ne felejtsük el, amit már Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam is mondott, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásában megkérdőjelezhetetlen a mindenkori kormány - a jelenlegit is beleértve - felelőssége.
Az előző kormány felelőssége az, hogy hagyta idáig eszkalálódni a helyzetet, vagyis az, hogy még a propagandájával is, illetve a háttérgépezetével is segítette a minél erősebb devizahitel-felvételt és annak az erősödését, a jelenlegi kormány felelőssége az, hogy a tényleges megoldások helyett folyamatosan csak a látszatmegoldásokat találjuk, beleértve akár az eszközkezelőt is egyébként. Leszögezném, hogy el fogjuk fogadni mi is a módosítást, mert ha egy emberen segít, akkor el kell fogadnunk, de nem ez a megoldás, ez látszatmegoldás. Látszatmegoldás az ócsai lakópark, látszatmegoldás volt az árfolyamgát, látszatmegoldás volt a végtörlesztés lehetősége.
Azért még Józsa képviselő úrnak elmondanám azt, hogy lehet, hogy 2003-ban, 2004-ben a mutatók, illetve a gazdasági elemzések azt mutatták, hogy a reálkeresetek emelkednek és az emberek jól keresnek, lehet, hogy ön, képviselő úr, akkor jól keresett, meg lehet, hogy a bankárok jól kerestek (Dr. Józsa István közbeszól.), de én mindig abban hiszek, amit a saját bőrömön tapasztalok, és én a közszféra dolgozójaként nem kerestem jól (Dr. Józsa István közbeszól.), és még rengeteg sorstársam volt, aki nem keresett jól. (Dr. Józsa István: 50 százalék emelést kaptak!) Attól függetlenül nem kerestem jól, és nem engedhettem volna meg magamnak azt, hogy ha bemegyek a bankba, és az ügyintéző kisasszony felkínálja nekem, hogy van egy devizahitel ennyiért, és van egy forintalapú hitel tízezer forinttal több havi törlesztőrészletért, akkor nekem azt kellett volna mondanom, hogy nem tudom elfogadni a forinthitelt, csak a devizahitelt. Tehát innentől fogva felejtsük el ezeket a nagyon szép gazdasági kimutatásokat; igenis 2003-ban, 2004-ben többek között a közszféra dolgozói sem kerestek jól. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem