VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én Kovács Tibor felszólalására szeretnék reagálni. Igaz, hogy már nincs itt, de a jegyzőkönyvből majd vissza tudja olvasni a felszólalásomat. Csak azt üzenem neki innen azzal kapcsolatban, hogy ki hova üljön, hogy nyugodjon meg, eljön az az idő, amikor átülünk oda, de nem azért, mert besimulunk a Fidesz-frakcióba, hanem azért fogunk átülni oda, mert megnyerjük a választást, és mi fogunk kormányt alakítani. Tehát leszünk még azon az oldalon! (Közbeszólások a Jobbik soraiból.)
A másik pedig az, hogy üzenném innen neki még azt is, hogy szövegértelmezési problémái vannak, ugyanis a felszólalásainkban - az enyémre is célzott, illetve Gaudi-Nagy Tamás felszólalására is célzott - egyértelműen kijelentettük az összes elmúlt 12-14 évben regnáló kormány felelősségét. Tehát a jelenlegi kormány felelősségét is elmondtuk és kihangsúlyoztuk, tehát nem értem, miért gondolja azt, hogy nekünk odaát lenne a helyünk.
És ha már itt tartunk, akkor javaslom nekik én is azt, hogy üljenek már át végre máshová, szülessenek meg a felelősségre vonások, és végre alakítsák meg ők a börtönfrakciót egy másik helyen.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem