ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Dióssi Csaba és Ékes József képviselők önálló indítványa T/10518. sorszámon a hálózaton elérhető. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a vita végén már elhangzott. Módosító javaslat nem érkezett, így most a törvényjavaslat eredeti szövegéről kell döntenünk. A vita során a kormány támogató álláspontja már elhangzott.
Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/10518. sorszámú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztést 257 igen szavazattal, 4 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem