ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A mai számvevőszéki és költségvetési bizottsági ülésen a bizottság megtárgyalta a kormány által benyújtott előterjesztést. Ez részben eltér a múlt héten elfogadottaktól, és a bizottsági ülésen is főleg az ellenzéki oldalról nehezményezték, hiszen három pont van, amelyben az ellenzéki képviselők felvetették az aggályaikat.
Egyrészt változik a szerződéskötési feltétel rendszerében a szerződő felek kiléte, másik oldalon pedig kihangsúlyozza azt, hogy 256 millió euró értékben, tehát a vételár maximum 80 százalékáig vállal kezességet a magyar kormány. A másik pedig: a futamidő és a kezességvállalási díj mértéke volt elsődlegesen vita tárgya a bizottsági ülésen.
Felmerült annak a kérdése is, hogy adott esetben kell-e, szükséges-e költségvetés-módosítást végrehajtani a kezességvállalás mértékében. Ezzel kapcsolatosan államtitkár úr egyértelmű választ adott, majd később Varga Mihály miniszterjelölt úr meghallgatásánál is ez úgyszintén szóba került, ahol egyértelmű volt a válasz, hogy a kezességvállalás esetére maga az MVM Rt. a biztosíték arra, és a megfelelő fedezet is rendelkezésre áll, hogy az E.ON cégcsoportjához tartozó szerződő felekkel ez a megállapodás minden további nélkül létre tud jönni. És a mögé rakott… - hiszen a vételár 80 százalékáig nyújt kezességet a magyar kormány, a magyar költségvetés abban az esetben, ha esetleg valami gond és probléma adódna.
A futamidő 2013. IX. hó 30. napjáig tart. A kezességvállalási díj mértéke 0,1 százalékról 0,12 százalékra változott.
Itt mindenképpen a bizottsági ülésen, ahogy a vitában is, a jogszerűség megkérdőjelezése mellett próbált úgy érvelni az ellenzék, hogy adott esetben szükségszerűvé válna maga a költségvetés módosítása. De itt a bizottság tagjai úgy döntöttek, hogy 18 igen és 5 nem ellenében egyrészt általános vitára, másrészt pedig elfogadásra javasolja magának a parlamentnek ezen szerződésmegkötést és annak a kezességvállalását is.
Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem