ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Bizonyos kérdésekben én azért Veres János képviselőtársammal vitatkoznék. Annak idején polgármester voltam, amikor Magyarországon 1992-től 2002-ig zajlott le a gázszolgáltatói rendszer teljes kiépítése, amiben az állam, az önkormányzat és a lakosság pénze volt benne. Ugye, 1997-ben egy az egyben értékesítve lett, majd utána az értékesítés fölött még az állami költségvetésből az önkormányzatoknak is kellett visszaadni valamennyi pénzt, tehát akkor is volt egy vagyoni érték. Ugye, képviselőtársam, nagyon jól visszaemlékezik arra, hogy a teljes energiaszektor privatizációjáért mennyit kapott az akkori magyar állam, és ha szembetesszük azt, hogy mennyit kellett utána az önkormányzatok számára a költségvetésből kifizetni - nem az E.ON fizette meg nem a Gaz de France fizette ezt a költséget, hanem a magyar költségvetésből kellett odarakni, és nem az állampolgárok kapták meg ezt a forrást, akik úgyszintén hozzájárultak.
De vegyük egy gáztározó kérdését! Képviselő úr, ha ön most szeretne üzemanyagot szállítani, de nincs szállítókapacitása, akkor bérelnie kell. Ugye pofonegyszerű? Szeretne iksz helyről ipszilon helyre elvinni valamennyi üzemanyagot, ahhoz bérelni kell, annak van egy ára. Na most, idáig a gázbeszerzést nem a magyar kormány végezte, hanem az E.ON végezte, a saját üzletpolitikája szerint alakította ki az árat, vásárolta meg a gázt, hozta be a magyar gáztározóba, amelyben bizonyos fokú fejlesztéseket ő saját maga is végrehajtott, mert anélkül nem tudta volna a tározókapacitást olyan mértékben bővíteni; föl lett bővítve a tározókapacitás negyedévről, azt lehet mondani, fél évre, vagy akár nyolc hónapos mennyiséget is minden további nélkül Magyarországon gáztározóban lehet tárolni.
Na most, ha a magyar kormány tárgyal - ugye kérdés az, hogy mekkora mennyiséget milyen áron tud beszerezni, ennek a kapacitásnak a mennyiségét hova fogja tárolni, és ha nem magyar tulajdonban van a tárolókapacitás, akkor azért mennyi bérleti díjat kell fizetnie. Azt hiszem, üzleti szempontból ez teljesen logikus, mert az E.ON se engedné meg azt, hogy adott esetben a magyar állam szerződik a gázbeszállításra, és utána pedig azt mondja, hogy szeretném ingyen tárolni a te tárolódban. Ilyen nincs a világon, mert azért nagyon jól tudjuk, hogy üzleti viszonyok között ezek hogyan működnek.
Azt, hogy a gázüzletág veszteséges lenne a világban, nem akarom elhinni, mert akárhogy is nézzük, az energia részéhez tartozó nyersanyagok ára sorra emelkedik. Tehát ez egy hihetetlen jó üzlet bárki számára, aki energiahordozók kitermelésével és kereskedelmével foglalkozik, mert akárhogy is nézzük, a világ kőkeményen rá van szorulva bármelyik energiahordozó nagyságrendjére és annak szükségességére. És ahogy nézzük, a világpiacon is tulajdonképpen a kimerülés irányába fut a tendencia az energiahordozók területén, egyre szűkösebbé válik, és akárhogy is nézzük, azért Magyarország egy hatalmas mennyiségű tározókapacitással rendelkezik.
Ha tényleg a vezetékrendszerek is megépülnek, és máshonnan is tudunk beszerezni gázt, nemcsak az orosz piacról, hanem más irányból is tudunk beszerezni gázt, úgy abban az esetben mi állapítjuk meg az árat. Tehát megvásároljuk - fogalmazzunk így -, a saját tározónkba rakjuk le, adott esetben tudunk bértározást mások számára is végezni, mert jöhet még szűkös esztendő a szomszédos országok esetében, és rákényszerülnek arra, hogy mondjuk, Magyarország gázkapacitásából valamennyit szükségszerűen le tudjanak kötni.
Tehát innentől fogva én úgy érzem, hogy ez a kör be fog tudni zárulni, csak nem mában kell gondolkodni, hanem adott esetben figyelembe kell venni a következő időszak fejleményeit, és adott esetben a más országok által a rászorultság elvét is, mert nem biztos, hogy mindenütt ekkora kapacitásmennyiséget tudnak kiépíteni, mint ami Magyarország alatt tulajdonképpen rendelkezésre áll.
(0.30)
Tehát most azt mondani, hogy ez egy rossz üzlet, ez egy megalapozatlan üzlet, én ezzel kőkeményen vitatkoznék, mert ha én szerzem be, én tárolom, én tudom adott esetben majd mások számára biztosítani a saját rendszeremen keresztül, szerintem ez a legjobb állapot. Tehát nem az, amikor függőségi viszony alakul ki egy vásárlás esetén vagy egy tárolás esetén, mert ott akár a bérleti viszonyok is tulajdonképpen elszállhatnak, mert minden további nélkül ez a rendszerben benne van sajnos. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem