GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ékes Képviselő Úr! Én sorjában haladnék. Hiszem, hogy ön ugyanúgy tudja, mint én, hogy a privatizációkor a könyv szerinti értéknek több mint háromszorosáért kelt el az a földben lévő vezetékvagyon, ami. Aztán tovább folytatom: az is bizonyított, hogy az a pénz az államadósság csökkentésére lett felhasználva, nem elszórva, nem elkótyavetyélve, államadósság-csökkentésre. Ha nem hiszi, akkor kérem, nézze meg, számtalan publikáció van arról, hogy az államadósság a Horn-kormány idején csökkent a legnagyobb mértékben az elmúlt több mint két évtizedben.
A következő: miután a lakossági gáz ára hatósági ár, tehát az, hogy mennyiért lehet eladni, az mindig az adott tárcavezető és az Energia Hivatal kezében van. A miénkben az, hogy a szabályokat megállapítsuk arra, hogy hogyan lehet ezt az árat meghatározni, és az Energia Hivatal azt, hogy milyen költségtényezőket ismer el a szolgáltatásban.
Tehát azt gondolom, mivel a szolgáltatók között verseny van, és az már most is hatályos, tehát még mindig érvényben van, hogy a fogyasztó eldöntheti, hogy kitől vásárol, függetlenül attól, hogy a földben lévő vezeték kié, mert ennek a feltételei már megteremtődtek, tehát nyilván aki a versenyben olcsóbban tud beszerezni, az tud engedményt adni a fogyasztójának.
Még talán annyit, hogy az önkormányzatok, önnek ugyanúgy, mint nekem, emlékeznie kell arra, hogy az önkormányzati jusst Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony előterjesztésében ugyanazon vagyonértékelés alapján határozták meg, mint amilyen alapon a privatizáció történt, és ezt akkor az Orbán-kormány, az Orbán-kormány mögötti többség (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) szavazta meg az önkormányzatoknak.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem