DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az az igazság, hogy a párhuzamosok semmiképpen nem találkoznak, és én szeretném folytatni, amit államtitkár úr mondott.
Az első történés ez a bizonyos Költő Magdolna, aki felügyelőbizottsági tag volt, majd igazgatósági tag lett, amivel kapcsolatosan miniszter úr azt mondta, hogy az égadta világon semmit nem jelent, utána pedig vevőként szerepelt, ugye? Azért úgy tudom, hogy nem Fidesz közeli vállalkozás a Resonator Kft., amely vörös segélyt nyújt ma is például egy Békés megyei városban, ahol egy államtitkár asszony most lesz vezérigazgató-helyettes. És ahogy most este hallottam, idefelé jövet, ezt a trükköt Költőék egy másik céggel is megcsinálták, aki Szabó Andráshoz tartozik. Gondolom, Szabó Andrásról sem lehet mondani, hogy jobboldali gazdasági körökhöz tartozik.
Tudomásul kell venni, hogy önök egy elhibázott privatizációt csináltak, és azt a fáradságot sem vették, kedves képviselő úr, hogy esetlegesen strómanokat vettek volna igénybe, nem a haverokat meg a hozzám közeli vállalkozókat, katonatársakat alkalmazták volna, hanem Kiss Pistát, még ezt a fáradságot sem vették. Ezt megcsinálták, és most ennek az országnak be akarják bizonyítani, hogy önök nem követtek el semmit.
A politikai felelősség világos, hogy a szabad demokratáké és a szocialistáké, az egyéb felelősség kérdése pedig nem a parlamenti vizsgálóbizottság feladata.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem