DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Az imént félbemaradt sor: a visszaállamosítás során összesen 25,3 milliárd forint tőkeemelésre került sor, ebből 20,7 milliárd készpénzben, 4,6 milliárd követelés apportban. A készpénzes tőkeemelésből 16,8 milliárd rögtön az APEH-hez került inkasszóval, és összesen 3,9 milliárd forint készpénzes tőkeemelésre került sor a társaság likviditásának helyreállítása, a rövid távú finanszírozás érdekében.
Márton képviselő úr, az a probléma azzal, amit ön mond, hogy már két évvel azelőtt is, mint amit mond időpontként, az Európai Bizottságnál volt ilyen feljelentés, folyt ez a vizsgálat, csak az akkori kormány meg tudott válaszolni ezekre a kérdésekre, mert tárgyalni akart és tudott tárgyalni.
Tehát azt tudom válaszolni önnek, hogy rengeteg ügy volt folyamatban Magyarországgal szemben, de a mi kormányunk időszakában tényleges fizetési kötelezettséget nem kellett teljesítenünk. Amikor megállapították a fizetési kötelezettséget, utána is tudtunk úgy tárgyalni, hogy nem kellett megfizetni azt az összeget Magyarországnak.
Ezért csak azt tudom mondani, hogy nagyon sajnálom, hogy nem vették figyelembe azt, hogy mi volt az azt megelőző időszakban, és nem tudták folytatni az azt megelőző időszak sikeres tárgyalásait. Tényszerűen pedig az igaz, képviselő úr, szemben az ön állításával, hogy a Fidesz-kormány időszakában vált fizetésképtelenné és került csődbe ez a társaság.
(23.10)
Természetesen lehet visszafelé mutogatni sok mindenre, de a tény mégiscsak az, hogy a mi időszakunkban sikerült működőképesen tartani, az önök időszakában meg nem sikerült működőképesen tartani ezt a társaságot. Ez egy nagyon nagy szomorúság, valószínűleg mindannyiunknak. Én sosem mondtam azt, hogy minden tökéletes volt a mi időszakunkban, hiszen rengetegszer kellett a szabályok határmezsgyéjén egyensúlyozva megoldásokat keresni a napi problémák kezelésére, de mindig sikerült olyan megoldást találni, hogy a működőképesség biztosított volt. Önöknek ezt nem sikerült folytatni a későbbiek során, ezt én csak sajnálom, azt meg még jobban, hogy vizsgálni se engedték ezt az időszakot.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem