GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én már az előző általános vita időszakában mint jegyző nem akartam lejönni és tovább nyújtani a vitát, de miután Aradszki képviselő úr most már másodszor követi el ugyanazt, én hadd hívjam fel a figyelmét: a vizsgálóbizottság kezdeményezése után a patkóban senkinek nincs joga, még módosító indítvánnyal sem megváltoztatni annak a tartalmát. Merem ezt azért mondani, mert én magam is több vizsgálóbizottságnak voltam részese, és ugyanezt tették a Volán, a MÁV esetében, vagyis nem engedték a folytatást. Azt mondom, hogy tessék megnézni, most már van értelme kezdeni, mert a Volánnál folytatódnak ugyanazok a folyamatok, ami ellen aktívan felléptek, és itt is nem kellett volna mást.
Ha önök azt mondják, hogy tiszták, akkor egyszerűen ki kellett volna nyitni a kaput egészen 2012 végéig, és akkor most nem arra kell hivatkozni, hogy mert tiltva volt. Ön úgy fogalmazott, hogy mert Veres János állandóan át akarta lépni. Mi már akkor is elmondtuk az általános vitában, amikor kezdeményezték, hogy terjesszük ki. De önök ezt megakadályozták. Akkor most ne tessék nekünk felhánytorgatni, hogy mi erre később is tettünk kísérletet, mert hitünk szerint így, ahogy Veres képviselő úr elmondta, van és lenne értelme a mai nap is azt vizsgálni, hogy mi történt 2010 után.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem