MÁRTON ATTILA

Teljes szövegű keresés

MÁRTON ATTILA
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Veres képviselő úr, én értem, hogy ön borzasztóan ki akarja magát mosdatni abból, hogy önnek bármi szerepe is lett volna a nemzeti légitársaság csődjében, de lássuk be, hogy volt, konkrétan például a privatizáció.
Amiről elfeledkezik, tisztelt képviselő úr: az a helyzet, hogy az önök által - tehát még egyszer mondom: az önök által, az önök kormánya által - juttatott támogatást minősítette az Európai Bizottság tiltott támogatásnak. Az a helyzet, tisztelt képviselő úr, hogy ön még egy szót sem szólt erről, mert próbálja teríteni a felelősséget, én ezt az ön személyes indítékai miatt meg is értem, de az a helyzet, hogy az önök által folyósított támogatásokat kezdte el vizsgálni az Európai Bizottság, és hozott egy döntést, amely döntés értelmében arra kötelezte a céget, hogy fizesse vissza a magyar államnak azt a támogatást, amit a magyar államtól kapott.
Na, ez vezetett oda egyébként, még egyszer mondom, hogy a cég sajnos fizetésképtelen helyzetbe került, mert ezt már nem tudta volna visszafizetni. Úgyhogy, képviselő úr, ezek azért olyan fontos momentumok, amelyek mellett jó volna, ha ön sem menne el szó nélkül, és még egyszer mondom: 2010-ben, a kormányváltás után az első hivatalos levelezés és dokumentum az Európai Bizottsággal már arról szólt, hogy igazoló jelentést kértek arról, hogy az önök kormánya által folyósított összegek hová mentek és mi történt a Malévnél.
Hegmanné Nemes Sára államtitkár asszony valószínűleg tudja produkálni ezeket a leveleket is. Még egyszer hangsúlyozom: már jelentést kértek az önök által nyújtott támogatásról, tisztelt képviselő úr. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem