DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Még akkor nyomtam kétpercest, amikor olyanok szóltak hozzá, akik az ajánlási pontokhoz és a módosító indítványokhoz szóltak hozzá. Ezeket a hozzászólásokat külön köszönöm. Csak egy momentumára szeretnék igazán kitérni. Többen felvetették ezt a konvergens hatóság vagy nem kérdéskört, amely már annak idején, a médiatörvény parlamenti vitájában is többször előkerült, és most pont az általam benyújtott kapcsolódó módosító indítvány vonatkozásában ismét.
Csak arra hívnám fel, képviselőtársaim, a figyelmet, hogy ez nem 2010 után felmerülő kérdés volt, hiszen 2008-2009-ben, amikor akár a digitális átállásról szóló törvényről, akár pedig azt követően az ötpárti médiatörvényről szóló viták, egyeztetések, konzultációk zajlottak, akkor szinte valamennyi párt részéről felmerült kérdés volt, hogy lépcsőzetesen el kellene érni a konvergens hatóságot. Akkor egyébként ebben érdemi vita nem volt, abban volt vita, hogy az időzítését tekintve egy adott elfogadott médiatörvénnyel azonnal, vagy pedig valamilyen ütemezéssel érje el a célját. Ebben egyébként akkor érdemi politikai vita nem volt. Tehát az a kérésem, ne állítsuk be úgy, hogy ez 2010 előtt nem merült fel kérdésként. Nemcsak tőlünk merült fel, hanem akkor éppen a Jánosi György által vezetett szocialista tárgyalók is felvetették ezt a kérdést, nem is támadták ezt az elképzelést, sok esetben még akár támogatták is, mint számos európai ország, ahol ezt a modellt, ezt a testületi modellt alkalmazzák. Ettől természetesen mindennek lehetnek előnyei, lehetnek hátrányai, csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ez egy jóval régebbi szakmai kérdés, és nemcsak a Magyar Országgyűlésben, hanem Európa számos más országában is.
Tehát, azt gondolom, itt azért rögzítsük a jegyzőkönyv kedvéért, hogy a konvergens hatóság bevezetésének vagy ennek a döntésnek voltak előzményei a magyar médiaszabályozás, illetve az erről folyó tárgyalások folyamatában is.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem