DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország az Európa Tanács tagállamai közül utolsóként készül arra, hogy ratifikálja ezt az egyezményt. Ez egy régi adósság, 2005-ben fogadta el az Európa Tanács. Magyarország 2007-ben aláírta, és azóta gyakorlatilag a különböző kormányok nem tartották fontosnak, hogy ennek az egyezménynek a ratifikációját a Ház elé hozzák.
Tisztelt Országgyűlés! Az, hogy miért most kerül erre sor, nyilván lehet egy válasz az, hogy az emberkereskedelem elleni uniós irányelv, a 2011/36. uniós irányelv átültetési határideje 2013. április, és nyilvánvaló, hogy ez a megfelelési kényszer is hozta most ide a Ház elé ezt az ET-egyezményt. El kell ismerni azt is, hogy az új Btk. kodifikációjával, az új Btk. 192. §-a már megfelel az idehozott egyezmény vonatkozó előírásainak, és tulajdonképpen a 354/2012. kormányrendelet is lehetővé tette azt, hogy a belső jog lényegében ma Magyarországon fő vonalaiban megfelel már ennek az egyezménynek.
Ugyanakkor ahhoz, hogy egy nemzetközi egyezmény ne csak egy írott malaszt maradjon, hanem ténylegesen is segítse Magyarországot például abban, hogy a legkiszolgáltatottabb embereket a legalávalóbb kizsákmányolástól meg tudjuk védeni, többre van szükség annál, mint hogy a magyar parlament ratifikál egy ilyen nemzetközi egyezményt. Látni kell azt, hogy azok az áldozatsegítő szolgáltatások, amelyekre ez az egyezmény hivatkozik, és amelyek egyébként az egyezmény céljának megvalósulásához elengedhetetlenek, ma forráshiány miatt döcögnek Magyarországon. Magyarország eddig nem igazán felelt meg annak, hogy a védett szállások a szükséges férőhelyekkel rendelkezzenek, az áldozatirányítás pedig Magyarországon mostanáig leginkább ad hoc jelleggel zajlott. Az LMP korábban már a költségvetési vitában felvetette azt, hogy a TEK-től, illetve az Országgyűlési Őrségtől általunk elvenni javasolt forrásokat az Országgyűlés fordítsa a különböző áldozatvédelmi programokra. Nem arra lenne szükség, hogy különböző presztízs-magánhadseregeket állítson föl a kormányzat vagy a házvezetés, hanem arra lenne szükség, hogy az áldozatvédelemre, ami mostohagyereke volt tulajdonképpen a büntetőpolitikának a rendszerváltás óta, megfelelő források álljanak rendelkezésre, főleg akkor, amikor erre most már nemzetközi egyezmény is fogja kötelezni Magyarországot.
Szólni kell arról is, hogy egyébként a magyar jogrendszerben milyen olyan területek vannak, amiket, ha komolyan vesszük ennek az egyezménynek az üzenetét, fölül kellene vizsgálni. A védelmi programról szóló 2001. évi LXXV. törvény nem nevesíti a kiemelkedő súlyú bűncselekmények között az emberkereskedelmet. A már említett áldozatazonosítási kormányrendelet, tehát a 354/2012. kormányrendelet beszél az áldozatsegítésnél önkéntesen közreműködő szervezetekről, de nem világos az, hogy az áldozatsegítésbe egyébként konkrétan hogyan kapcsolódhatnak be különböző civil szervezetek, és itt hívnám fel a figyelmet arra is, hogy maga a gyermekvédelmi jelzőrendszer munkája javítható, és erre pontosan a krónikus forráshiány miatt nem kerül sor, holott a legsérülékenyebb potenciális áldozati körről beszélünk.
Tisztelt Országgyűlés! Akkor, amikor azt nézzük, hogy milyen tennivalók állhatnak még Magyarország előtt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, szólni kell az egyezmény 19. cikkelyéről, amelyik legalábbis opcionálisan javasolja a különböző nemzeti kormányoknak az áldozat kizsákmányolásának bűncselekménnyé nyilvánítását. Azt szeretném kérdezni, tisztelt államtitkár úr, hogy Magyarországnak, a magyar kormánynak mi az álláspontja arról, hogy az előttünk fekvő ET-egyezményben meghatározott, különböző kizsákmányoló jellegű cselekmények, az itt meghatározott szolgáltatások kizsákmányolási célból történő igénybevételét kívánja-e büntetni. Arról van szó, hogy ha valaki annak tudatában, hogy tudja azt, hogy az érintett személy emberkereskedelem áldozata, igénybe veszi azokat a szolgáltatásokat - tipikusan, de nem kizárólagosan prostitúciós szolgáltatásokat -, amiket itt definiál az előttünk fekvő egyezmény, a magyar kormány álláspontja szerint Magyarország törekszik-e arra, hogy előbb-utóbb ezeket a cselekményeket is beülteti a büntető törvénykönyvbe. Magyarul üldözi azt, hogyha valaki - tudva azt, hogy valaki emberkereskedelem áldozata - az ilyen kizsákmányolási célból történő igénybevételt foganatosítja.
A nemzetközi egyezmény annyit mond, hogy a részes államok megfontolják azt, hogy beültetik a büntető törvénykönyvbe azt, ha valaki az egyezményben meghatározott szolgáltatásokat kizsákmányolási célból igénybe veszi, de döntési lehetősége van a nemzeti kormányoknak, illetve parlamenteknek, hogy ezt a tényállást beültetik-e a nemzeti jogrendbe. Viszont lássunk világosan: addig, amíg ezeket a szolgáltatásokat büntetés nélkül igénybe lehet venni, ezek az egyezmények sokat nem fognak érni.
Végezetül, tisztelt Országgyűlés, érdemes azért arról is néhány szót ejteni, hogy 2005 óta a magyar kormányok miért nem gondolták fontosnak azt, hogy ezt az egyezményt beültessék a magyar jogrendbe. Lássunk világosan, hogy az emberkereskedelem áldozatai tipikusan a legszegényebb régiókban élő fiatal nők. Lássunk tisztán abban, hogy akkor, amikor egy ilyen egyezményt nemcsak tessék-lássék módon ratifikál egy nemzeti parlament, hanem a parlamentek és a kormányok komoly lépéseket tesznek annak érdekében, hogy valóban az emberkereskedelmet visszaszorítsák, ez jelentős gazdasági érdekeket is sérthet. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy az emberkereskedelmet tápláló prostitúció visszaszorítására az elmúlt 8-10 évben komoly lépések nem történtek.
Arra ösztönöznénk, arra szólítanánk fel a magát nemzeti ügyek kormányának nevező Fidesz-kormányt, vegye figyelembe azt, hogy azok, akik áldozataivá válnak az emberkereskedelemnek, lehet, hogy hoznak egyesek számára jövedelmet, de ennek az az ára, hogy ezek az emberek, tipikus esetben fiatal nők soha többé nem lesznek képesek teljes emberi életet élni, dolgozni, stabil, szeretetteljes családot alapítani, gyermekeiket munkára nevelni. Ha vannak nemzeti ügyek, akkor közülük az első az, hogy a magyar állampolgárokat megvédjük az emberkereskedelem minden formájától, és ehhez nem elég egy Európa tanácsi egyezményt ratifikálni, a kormánynak világosan el kell köteleznie magát, hogy a kizsákmányolás legalantasabb formáival szemben a lehető leghatározottabban fel fog lépni, és komolyan veszi azt, hogy ma Magyarországon számos régióban az emberkereskedelem egy létező veszélyforrás, többségében fiatal nők számára. Elég azt megnézni, hogy mondjuk, az ország keleti részében hány fiatal lányt csapnak ki ma is a kocsisorra, hány olyan eset van, amiről nagyon sokszor nem is illik még a sajtóban sem beszélni, hogy eltűnések és sunyi álláshirdetések folytán fiatalokat csábítanak ki Nyugat-Európába, és ezek a fiatalok nagyon gyakran az emberkereskedelem áldozatai lesznek.
Ahhoz, hogy ezt hatékonyan meg tudjuk előzni, komoly további lépésekre lenne szükség a büntető törvénykönyvben. Tehát azt, amit megfontolni ajánl az egyezmény, azt meg is kéne fontolnia a kormánynak, másrészt az áldozatsegítésre az elmúlt két évtized után komoly forrásokat kéne fordítania a kormánynak, nem a Terrorelhárítási Központra, az Országgyűlési Őrségre kéne fordítani sok száz millió forintot, hanem az áldozatsegítésre, arra, hogy Magyarországon azok, akik bűncselekmény áldozataivá válnak, azokat az embereket valóban vissza lehessen segíteni egy olyan pozícióba, ahol teljes értékű munkát tudnak végezni, és teljes értékű családi életet tudnak élni. Ezek a feladatok várnak - azt gondolom, illetve az LMP képviselőinek álláspontja szerint ezek a feladatok várnak - ma a magyar kormányra és a magyar Országgyűlésre.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)
