DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A tábornokper néven elhíresült ügy vádlottjaival szemben alkalmazott tűrhetetlen, embertelen és törvénytelen ügyészségi módszerekkel kapcsolatos, 2012. december 10-én elhangzott azonnali kérdésemre a legfőbb ügyész az alábbi választ adta: “Azt gondolom, a törvények pontosan körbeírják, hogy ki, miért és hogyan felel, és ezeket a törvényi rendelkezéseket a hatóságoknak be kell tartaniuk. Ha törvénysértés történik, teljesen egyetértek önnel, mindenki személy szerint felel azért, ahogy az a jogszabályban elő van írva.”
(15.30)
Az elsőfokú ítélet múlt héten megszületett, amelyben a bíróság nagyon súlyos megállapításokat tett az ügyészség tevékenységére vonatkozóan. Sajtóbeszámolók szerint a Törvényszék katonai tanácsa csütörtöki ítéletében törvénytelenül megszerzett bizonyítéknak minősítette a hazugsággal kikényszerített vallomást. Az ítéletet hozó háromtagú katonai tanács elnöke indoklásában hosszan kitért arra, hogy az ügyészség milyen hibákat követett el a nyomozás során. A valótlan ígérettel kikényszerített vallomást a demokratikus jogállammal összeegyeztethetetlen módszernek minősítette.
A bíróság egyértelmű indoklása ezek szerint: az ügyészség nemcsak szakmailag hibás, hanem tételesen törvénysértő módszereket alkalmazott a gyanúsítottak megtévesztésére, megfélemlítésére hamis tanúvallomások kicsikarása érdekében.
A múltkor adott válasza tükrében nagyon egyszerű kérdésekre kérnék egyértelmű választ, legfőbb ügyész úr.
1. Cáfolja-e a legfőbb ügyész, hogy az ítélet a Központi Nyomozó Főügyészség szakmailag hibás és törvénytelen munkája miatt végződött így?
2. Ha nem cáfolja, mert nem lehet, akkor milyen következményei lesznek ennek az ügynek?
3. Indult-e fegyelmi eljárás a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője ellen?
4. Indult-e büntetőeljárás az ügyben eljáró ügyészek ellen?
5. Amennyiben a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőinek felelőssége megállapításra kerül, kezdeményezik-e a köztársasági érdemrendjétől való megfosztást, és azonnali eltávolítását az ügyészségtől?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem