DR. POLT PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. POLT PÉTER
DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselő Úr! Egyrészt szeretném visszautasítani ezt a párhuzamot az ötvenes évekkel. Ön vagy az ötvenes évek gyakorlatát nem ismeri, vagy az ügyészség mostani gyakorlatát. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Az utóbbit feltételezve, néhány szót hadd szóljak erről!
Az első az, hogy ez nem lehet koncepciós per (Dr. Harangozó Tamás: Ilyet nem mondtam!), már csak azért sem, mert ebben az ügyben a feljelentő ismertetése alapján tettenérésre került sor. Tehát azt gondolom, hogy ennél jobb bizonyíték nem kell.
Másodszor: ebben az ügyben nemcsak az ügyészség járt el, hanem a bíróság is eljárt, tekintettel arra, hogy 12 terhelt esetében az előzetes letartóztatást a bíróság rendelte el, illetve aztán később tartotta fenn, azok alapján a bizonyítékok alapján, amelyek később a perben is szerepeltek.
Harmadszor: ebben az ügyben több beismerés született - egyébként nemcsak az az egy, ami az újságokban megjelent, hanem ennél több -, s meg kell hogy mondjam, hogy amire hivatkoznak, hogy ez esetlegesen törvénytelenül szerzett bizonyítéknak minősül, azért nem lehet igaz, mert ezek a beismerések azt követően születtek, illetve azt követően lettek megerősítve, hogy az ön által említett úgymond ígéret elhangzott, majd kiderült, hogy ennek a teljesítése törvényes okokból nem lehetséges.
Tehát az gondolom, hogy az ügyben majd a másodfok fogja kimondani a végső szót, úgy, ahogy ez más ügyekben is történt. Az ügyészség szakszerűen, törvényesen és az igazságosságnak meggyőződése szerint megfelelően járt el, ezért semmifajta felelősségre vonás nem indokolt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem