VONA GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VONA GÁBOR
VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány egy új kampányt indít az Európai Unió népszerűsítésére, és különösképpen a fiatalok körében kívánja népszerűsíteni az Uniót. Úgy látszik, nagy lehet a baj.
Nagy is a baj, hiszen lassan tíz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és a foglalkoztatást az európai uniós csatlakozásunk óta egyáltalán nem sikerült javítani. A gazdasági mutatóink szinte mindegyike romlott, elképesztő méretű profitot repatriáltak az itt lévő külföldi cégek az országból, az ideérkező források 43 százalékát tudjuk csak felhasználni, annak is nagy részét rossz célokra, és szintén egy jelentős részét pedig korrupció mellett. Egyes számítások szerint 80 000 milliárd forintjába került Magyarországnak 1990-től az a folyamat, hogy az Európai Unióhoz igazítottuk a jogrendszerünket és a gazdasági szerkezetünket.
Miniszterelnök úr nemrégiben arról beszélt, hogy az uniós csatlakozás számunkra egy történelmi kompenzáció volt, ahol Nyugat-Európa egyfajta szociális érzékenységtől hajtva, jóvátette nekünk azt, hogy milyen sokat kellett szenvednie a magyarságnak a kommunizmus ideje alatt. Miniszterelnök úr, ezt szerintem én is, ön is, meg mindenki tudja, hogy nem igaz. Ez egy aljas gyarmatosítás volt, amelyért az összes kormánya és az ön kormánya is felelős.
Nem azt kellene megkérdezni, hogy mennyi pénzt fizetünk be és mennyit kapunk vissza, és ebből levezetni majd az uniós csatlakozás mérlegét, ez nem mérőszáma az uniós csatlakozásunk sikerének, hanem azt kellene megkérdezni, hogy hány munkahelyet hozott létre az uniós csatlakozás, és mennyit tett tönkre, hány vállalkozás jött létre és hány magyar vállalkozás ment tönkre az uniós csatlakozás miatt, mennyi pénzt fektettek be az uniós csatlakozásunk óta az országba, és mennyi pénzt menekítettek ki, mennyi profitot vittek ki ebből az országból.
Tehát ha ezeket megvizsgáljuk, miniszterelnök úr, a kérdés már nem feltétlenül az, hogy mi lesz, ha Magyarország kilép az Európai Unióból, nyilvánvalóan ez fontos kérdés, de ennél sokkal súlyosabb és sokkal nyomasztóbb kérdés, hogy mi lesz, ha bennmarad Magyarország ilyen gyarmati státusban abban az Unióban, ahol egyre kevesebb önállósága van. Gyarmatként fogják Magyarországot számításba venni, és erről előbb-utóbb egy népszavazást kell tartani, ez nem elkerülhető, miniszterelnök úr, a népnek meg kell adni a jogot arra, hogy lassan tíz év távlatából eldöntse ((Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), hogy ez egy jó vállalkozás volt vagy lépre csalták. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem