DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, már-már a bajai videóhoz hasonló események zajlanak le, csak most nem egy választást kívánnak meghamisítani, vagy kívánnak valótlan adatokat kiállítani, hanem a földalapú támogatásokban, annak megszerzésében olyan prominens személyek, a baloldalhoz köthető prominens személyek jelennek meg, mint Újvári Miklós, aki a Világgazdaság felelős szerkesztője. Újvári Miklós 2013-ban május 17-én nyolc darab területre, összesen 232 hektárra jelentett be támogatási igényt úgy, hogy ezek a területek se nem a használatában, se nem a tulajdonában, sem semmilyen jogcímen nem voltak Újvári Miklóshoz köthetőek.
Amikor 2013 októberében a rájelentkezés kiderült, és az ügy sértettje, Péter Mihály fölvette a kapcsolatot Újvári Miklóssal, Újvári Miklós másnap azonnal lejelentkezett a területekről.
(9.50)
Ekkor derült ki egyébként, hogy azzal az ügyfél-azonosító kóddal, amellyel be lehet jelentkezni az MVH ügyfélkapuján keresztül a területekre, Újvári Miklós nem rendelkezett, és más személy volt, aki a bejelentkezést végrehajtotta a nevében.
Én azt gondolom, hogy eddig a történet egy Btk.-tényállást valósít meg, mégpedig a költségvetési csalás kísérletét, és ennek megfelelően a Vidékfejlesztési Minisztérium a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult, és bejelentést tett, hogy ebben az ügyben járjanak el, és vizsgálják ki ezt az ügyet.
Sajnos, egyértelműen megállapítható, hogy bizonyos kormányellenes körök, kihasználva a földalapú támogatások körül kirobbant vitákat, arra használják föl ezt az eseményt, hogy a gazdálkodókban kormányellenes hangulatot váltsanak ki. Az elmúlt hetekben a szocialisták részéről, illetve Gőgös Zoltán részéről többször támadták a kormányt abban a kérdésben, hogy miért késik a támogatások kifizetése, holott nagyon jól tudjuk (Zaj. - Az elnök csenget.), tisztelt képviselőtársaim, hogy az MVH a 177 ezer kérelemből 170 ezerben fizetett 50 százalékos előleget közel 140 milliárd értékben, és a fennmaradó további előleget 2014 januárjában az MVH ki fogja fizetni a gazdák részére.
Ha jól látjuk, akkor ez a történet két szálon fut. Egyrészt itt vannak azok a szervezett bűnözői körök, akik kihasználva az európai uniós támogatások adta lehetőséget, ebben az évben megpróbáltak több száz millió forintot a magyar gazdáktól megszerezni. Ebben a témában a minisztérium időben észlelte a visszaélés lehetőségét, az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordultunk, és az Alkotmányvédelmi Hivatal fölgöngyölte ezeket a bűnözői köröket, és ennek eredményeképpen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozást rendelt el, és jelen pillanatban négy személy előzetes letartóztatásban van. Ezen személyek közül az egyik az MVH vezető beosztású dolgozója.
Ugyanakkor a másik kör pedig azon, hogy így mondjam, önmagukat újságíróknak nevező személyek próbálkozásai, amely egyértelműen arra vetíti az egész dolgot ki, hogy megpróbálnak támogatási kérelmek benyújtásával zavart, bizonytalanságot generálni a gazdák között, és ezáltal, a politika erre ráülve kormányellenes hangulatot teremt a magyar gazdák között.
Tisztelt Képviselőtársam! Szeretném önt megnyugtatni, hogy az a 7 ezer kérelem, amelynek az ellenőrzése folyik, folyamatosan történik. Az MVH időben be fogja fejezni ezen kérelmek ellenőrzését, és az a 7 ezer gazdálkodó, aki ilyen események miatt nem kapta meg a neki járó 50 százalékos előleget, hamarosan meg fogja kapni, a minisztérium pedig minden ilyen esetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fog fordulni, hogy ezeket a személyeket megfelelően felelősségre vonják.
Egyébként zárójelben kívánom megjegyezni, hogy Újvári Miklós azzal, hogy miután az ügy kirobbant, másnap bejelentette a lemondását és távozott a Világgazdaságtól, egyértelműen beismerte a felelősségét.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem