DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, akkor egy mondatot idéznék, ami így szól: “Paks a záloga annak, hogy Magyarországon viszonylag olcsó legyen az energia. Szükség lesz arra a többletre, amit az új blokkok szolgáltatnak majd.” Az önök miniszterelnöke, Bajnai úr mondta 2010. március 3-án. Tehát nem értem, mi a nagy pálfordulás, amit az MSZP itt ebben a történetben végez. Az önök miniszterelnöke is azt mondta 2010 márciusában, hogy szükség van Paksra, és azt mondta, hogy szükség van a paksi bővítésre.
Azután hadd idézzek néhány számot, ami szintén előfordul önöknél, ha jól emlékszem, éppen Gúr képviselő úr mondta, hogy hazugság az, amikor a Fidesz azt állítja, hogy 2010-ben itt voltak a legmagasabbak Európában az energiaárak. Hadd mondjam, itt idézve az Eurostat adatait: az elektromosság ára vásárlóerő-paritáson Európában 2010 első negyedévben legmagasabb Magyarországon, második Málta, harmadik Németország, a gázárnál pedig szintén vásárolóerő-paritáson mérve 2010 első negyedévben… (Nyakó István közbeszólására:) Ezek az Eurostat adatai, ne haragudjon, ott pedig a sorrend: Magyarország, Svédország, Bulgária az első helyen. Tehát mind a két esetben, mind a gáznál, mind pedig az elektromos áramnál Magyarországon az első negyedévben, 2010-ben, amikor a kormányváltás történt, a legmagasabb árszínvonalon vettük át.
Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy egy picit távolabbról nézzük, itt ön is a gazdasági összefüggéseket említette a paksi beruházás kapcsán. Most van egy alaphelyzet, amellyel Európa nem tud szembenézni, nevezetesen: Európában az ipar számára a gáz ára háromszorosa az amerikainak, és Európában az elektromos áram az ipar számára kétszerese az amerikainak. Kérdésem, hogy hogyan lehet így versenyképes egy gazdaság. Ennek sokfajta oka van egyébként. Az egyik oka maga az ellátás. Európa és Magyarország is túlságosan erősen támaszkodik arra a gázra, amely, tudjuk, Közép-Ázsiából vagy Oroszországból érkezve rendkívül felnyomja az árakat. Ezenkívül az a palagáz-forradalom, ami az Egyesült Államokban lejátszódott, itt Európában elmaradt. Harmadrészt pedig hadd említsem magát a szabályozást. Európában olyan szabályozást vezettek be, amelyik a megújuló energiákat támogatja, a megújuló energiák hatékonysága pedig jelen pillanatban nem olyan, ami lehetővé tenné, hogy külön plusztámogatás nélkül működni tudjanak.
Éppen ezért, tisztelt képviselő úr, a számítások azt mutatják, és itt nagyon fontos az évszám: 2035-ig Európa nem képes ezt a hátrányt ledolgozni, és ha azt szeretnénk, hogy a magyar gazdaság versenyképes legyen, (Zaj. - Az elnök csenget.) akkor biztosítanunk kell azt, hogy a magyar gazdaság olcsó energiához tudjon jutni. Ez több százezer munkahelynek és további tízezer munkahelynek a létét jelenti, hogy a magyar gazdaság tud-e olcsó energiához jutni, és a nukleáris energia az, amelyik biztosítja ezt az olcsó energiát. Gondolja el, az Egyesült Államokban feleannyi energiaáron dolgoznak a gazdaságban, és ezzel kellene versenyképesnek lennünk. Ha azt szeretnénk, hogy Európa és ezen belül Magyarország, amelyik nagyon erős ipari bázissal rendelkezik, versenyképes legyen, úgy gondolom, Paks az egyetlen megoldás.
Tisztelt képviselő úr, engedje meg, hogy zárásként csak egy apró személyes megjegyzést tegyek, talán a többi képviselő úrnak is. Szeretném megköszönni itt, ebben a teremben, most ezzel az alkalommal a maradék két percben azt, hogy az elmúlt (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) négy esztendőben kérdéseket tettek fel, különböző gazdasági kérdéseket, amelyeket itt önöknek meg is köszönnék, és köszönöm a kollégáimnak is ezen a képernyőn keresztül, hogy segítettek ezek megválaszolásában. A parlamenti statisztika szerint ez a 848. alkalom, hogy kérdésekre válaszolni tudok, ez a 200. napirend előtti kérdés, és a statisztika azt mutatja, hogy a rendszerváltás óta nem volt még államtitkár, akinek ennyi kérdésre kellett volna válaszolnia. (Nyakó István tapsol.) Kedves kollégáimat tisztelem, de náluk ez még elmaradt. Tehát 848 kérdésnél tartok, ez összesen egyébként 199 napirend előtti, 166 interpelláció, 281 azonnali kérdés. Én itt köszönöm mindenkinek azt, hogy válaszolhattam ezekre a kérdésekre, hogy ennyiszer tiszteltek meg ezekkel a kérdésekkel, és külön megtiszteltetés számomra, hogy nem lévén képviselő, ennyi kérdésre válaszolhattam.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem