DR. STAUDT GÁBOR,
DR. STAUDT GÁBOR,
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Én őszinte megdöbbenéssel hallgattam MSZP-s képviselőtársam szavait. Bár bizonyos pontokkal még egyet is lehetett volna érteni, de azt azért - és ki fogok térni a részletekre is - tisztázzuk, hogy erről azért lehet szavazni, mert módosító javaslat nem érkezett hozzá. Tehát ha önök módosító javaslatot benyújtottak volna, akkor szeptember-október környékén, amikor az Országgyűlés összehívásra kerül, akkor lehetett volna erről tudomásom szerint egy zárószavazást megtartani. Nem tisztem, hogy megvédjem a kormánypártokat, sok esetben valóban beömlesztik a javaslatokat a bizottságokba és a Ház elé (Zaj. - Az elnök csenget.), de a felkészülési idő azért megvolt ehhez. Jómagam tudtam például a szakmabéli szervezetekkel, illetve a szakmában dolgozó emberekkel is egyeztetni, bár nyilván, ha több idő van erre, akkor az jobb, de az nem igaz, hogy egyáltalán nem lehetett megtenni. És a stílus maga az ember, ezt szerintem majd mindenkinek magának kell eldöntenie, úgy gondolom, jobb lett volna tartalmi részekről beszélni.
Az viszont valóban igaz - rátérve a javaslatra -, hogy egy részletesebb indokolást mi is elvártunk volna. Kontrát államtitkár úr felvezette a lényeget, és természetesen ezt meg lehet tömören fogalmazni, de az, hogy az általános indokolás két sor - és ráadásul nem egy országgyűlési képviselői indítványról beszélünk, hanem a belügyminiszter által jegyzett indítványról, de nagyon kérem, hogy a jövőben a Belügyminisztérium előkészítő apparátusát kérjék meg, hogy hosszabb általános indokolásokkal lássák el a javaslatokat, főleg ha miniszter az előterjesztője. Egyébként a részletes indokolással együtt is az egy oldalt nem teszi ki a törvénynek ez a része, az indokolása. És hogy miért fontos ez? Nemcsak egyfajta kukacoskodás, ami az indokolást illeti, hanem egy csomó mindenre választ vártunk volna. Független attól, hogy az irányvonallal mi egyet tudunk érteni, de választ vártunk volna ennek a mikéntjére, a végrehajtásának és a kivitelezésének a mikéntjére, amiben az általános és a részletes indokolás nagyon fontos szerepet játszana. Sajnos ezt a részt, ahogy mondtam, nem tartom kielégítőnek.
Az, hogy önmagában a büntetés-végrehajtásban a pártfogó felügyelet megszervezése és irányítása el fog válni a hagyományos pártfogó felügyelettől, véleményem szerint támogatható, nyilván egy speciális körről beszélünk. És az se ördögtől való, hogy ez a Belügyminisztérium alá kerüljön, a Belügyminisztérium hatáskörébe kerüljön ennek a felügyelete és az igazgatása. Az egy másik kérdés, ahogy mondtam, hogy jó lenne látnunk a részleteket.
Azzal is egyet lehet érteni, ami beemelésre kerül itt a törvénybe, hogy az elítéltek szabadulása után az ő letelepedésükhöz, munkába állásukhoz, megkezdett tanulmányaik folytatásához való segítséget könnyebben meg tudják kapni, hogyha az intézmény és a hagyományos, most is működő pártfogó felügyeleti rendszer között nem egyfajta levelezés vagy egyfajta értesítés zajlik, hanem közvetlenül intézkedni tudnak, hogy ezeket az embereket, akik megpróbálnak visszailleszkedni, azokat segíteni tudják. Hozzáteszem nagyon gyorsan, mert gyakran vádolnak minket túlzott rendpártisággal, hogy szeretnénk, hogy azoknak, akik vissza szeretnének illeszkedni a társadalomba, azoknak a maximális és legnagyobb támogatást az állam megadná. Sok esetben azt látjuk, hogy aki kijön a börtönből, és valóban vissza szeretne illeszkedni, az megérdemli azt, hogy egy újabb esélyt kapjon. Az egy másik kérdés, hogy vannak nagyon sokan - és sajnálatos módon ők vannak talán többségében -, akik viszont nem feltétlenül akarnak visszailleszkedni a társadalomba. Az ő esetükben egy teljesen más módszer követendő.
Egyébként ezt az új büntetés-végrehajtási kódex vitája esetében is elmondtuk itt az Országgyűlésben, hogy az, hogy a visszailleszkedés nagyobb hangsúlyt kap, az jó, de nem látjuk az elrettentés funkcióját. Tehát amíg az egyik láb önmagában támogatható, de ma Magyarországon az egy súlyosabb gond, hogy akik nemcsak hogy a szabadulásuk után, hanem a börtönbe kerülésük után sem szeretnének törvénytisztelő életmódot folytatni, akár a börtönszabályokat sem szeretnék betartani, az elrettentő erő nagyon sok esetben nem tud kellőképpen érvényesülni. De ezt csak zárójelben fogalmaztam meg. Annak viszont, akinek segítségre van szüksége, annak természetesen adjuk meg.
A kérdésem, remélem, államtitkár úr válaszolni tud rá, hogy van-e elképzelés, hogy erre plusz erőforrásokat a Belügyminisztérium tud-e adni, ami sok esetben plusz emberi erőforrást, plusz pártoló felügyelők felvételét, alkalmazását jelenti. Én úgy tudom, hogy az utóbbi időben nagy leépítések történtek ebben a szektorban is, és a kormányhivatalokba integrálás után sok pártfogó felügyelőt elbocsátottak, illetve szűkösebb anyagi körülmények között kell dolgozniuk. És azt az információt kaptam a bv-intézetben dolgozó emberektől, hogy sajnos egy-két havonta, van, ahol kéthavonta jutott arra sor, hogy a pártfogó felügyelő meg tudott jelenni ezekben az intézményekben. Tehát sajnos jelen pillanatban nem kielégítő ennek a rendszernek a működése, és nem feltétlenül azért, mert nem megfelelő szakértelemmel bírnak a pártfogó felügyelők, hanem egészen egyszerűen nem győzik a munkát. És való igaz, hogy egy olyan rendszerben, ahol a Belügyminisztérium alá van rendelve egy része, ami a büntetés-végrehajtást illeti, a pártfogó felügyeleti rendszernek, elvárható lenne, hogy hatékonyabban működjön. És remélem, államtitkár úr majd meg tud nyugtatni, hogy erre a megfelelő anyagi források is meglesznek.
Sajnálatos módon, ha már a bv-rendszerről beszélünk, akkor újra meg kell említenem, és államtitkár úr figyelmét fel kell hívnom, hogy a börtönőrök fizetése és a juttatásaik sok esetben annyira alacsonyak, amelyek akár egy vidéki multicég pénztárosi állását is versenyképessé teszik a börtönőri állással. Ezt sok esetben, amikor bv-intézeteket látogattam meg, elmondták helyben. Egyébként a bv-parancsnokoknak is sokszor gondot okoz, hogy mivel tartsák vissza az állományt - jó értelemben -, mivel motiválják őket, amikor mondjuk, egy vidéki pénztárost kevesebb veszély fenyegethet, vagy kisebb az esélye, hogy akár őt vagy a családját megfenyegetik, ami sajnos a börtönőrök esetében napi szintű gyakorlat. Ha erre is azért valamiféle elképzelése van a Belügyminisztériumnak, akkor ezt nagyon szívesen meghallgatnánk.
És sajnálatos módon azt is el kell mondani, bár belügyminiszter úr azt mondta itt egy korábbi felszólalásában, hogy az önfenntartó börtönök létrejöttek, ez így sajnos ebben a formában nem igaz. Az igaz, hogy a rabmunka valóban nagyobb számban van jelen a bv-rendszerben, tehát erőfeszítések történtek, ezt nem szabad tagadni, de még mindig jutalmazási céllal működik a rendszer. Ez néhány esetben természetesen jó, de úgy gondoljuk, hogy azokat az embereket is foglalkoztatni kell, akik nem feltétlenül akarnak dolgozni. Tehát bizonyos elkövetői csoportoknak a munka igenis büntetés is lehet.
(14.00)
Sőt van, akinek a legsúlyosabb büntetés az, ha dolgoznia kell, súlyosabb annál is akár, hogy a személyes szabadságától meg van fosztva. Sajnálatos módon önfenntartó börtönökről nem beszélhetünk, de a szemléletváltást előbb-utóbb elvárnánk a Belügyminisztériumtól is, hogy a munkát akár büntetésként is lehetne alkalmazni.
A törvényjavaslatnak egy másik szintje a közmunka kérdése, ahol - bár erről is szűkszavúan fogalmaz a törvény és annak az indokolása - a munkanélküliség visszaszorítása érdekében azt alapelvi szinten rögzítik, hogy eszközként használható a közmunka. Ez természetesen szintén nem feltétlenül ördögtől való gondolat, de államtitkár urat kérdezném erről is, hogy ez mennyiben fogja a jelenlegi közmunka rendszerét megváltoztatni. Mik a minisztérium tervei erre vonatkozóan, hiszen ha a közfoglalkoztatás szervezését nem csak az önkormányzatok - ezt sem tudom, hogy elkerül-e az önkormányzatoktól - vagy nem kizárólagosan az önkormányzatok fogják megszervezni, akkor mire számíthatunk ezzel kapcsolatban a jövőben, mik lesznek adott esetben azok a kormányrendeletek, amiket ez alapján meghoznak. Nyilván van már elképzelésük erről is.
Még a végén felvetném azt is, hogy ha már közmunkáról és a bv-intézetekről beszélünk egy törvényben, akkor az a javaslat, hogy adott esetben a szabadult bűnelkövetők reintegrációjához a közmunkát is felhasználjuk, szerintem támogatható lenne; gondolkozzanak el ezen a lehetőségen. Itt meg kell említeni, hogy van egy olyan TÁMOP-program, ami a bűnelkövetők, illetve a fogvatartottak visszailleszkedését hivatott elősegíteni. Ez az egyik fele. A másik fele viszont, hogy a közmunkaprogrammal hatékonyabban kellene összekapcsolni ezt a rendszert, akár a bv-bírókhoz is lehetne jogköröket telepíteni az arról való döntéshez vagy akár bizonyos esetekben kötelezésképpen, hogy valakit munkalehetőséggel lássunk el, vagy akár némi kényszer árán a munkaerőpiacra - még ha korlátozott módon is, hiszen a közmunka esetében azért nem egy piaci viszonyról beszélhetünk, de legalább egy ilyen korlátozott munkaerőpiacra - visszavezethessük ez elítélteket.
Úgy gondolom, ha ezekre a kérdésekre megnyugtató válaszokat kapunk vagy legalább egyet tudunk érteni az irányvonallal, akkor mindentől függetlenül támogatni is tudjuk a javaslatot, de hozzáteszem, hogy ez azon is múlik, hogy milyen módon tudja a Belügyminisztérium ezt a rendszert végrehajtani. Az irány lehet jó, de nyilván erről még fogunk hallani a jövőben. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
