DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Máris módosítom a megszólítást, s így elnök úr segítségével mégiscsak teljesebb a kép. Sőt, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak - s így a vocativus után talán rá is térhetnénk a lényegi dolgokra.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én a kormányszerkezetben a kultúra kérdésével, a kulturális politika irányításával és annak szerkezeti megoldásával szeretnék foglalkozni. Mindenekelőtt nem megismételve, csak felidézve azt a korábban és az elmúlt négy évben többször elmondott gondolatomat, miszerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma - bármely névre is hallgat - azt a fajta feladatkört, amelyre önök ezt predesztinálták, tudniillik hogy az emberi erőforrásokat jelentő nagy területeket egy kormányzati nagy egységben összefogva sikeressé tegyék az irányítást, sem nem gondolom, hogy beváltotta az ehhez fűzött reményeket, sem nem látom azt, hogy a területek egy kormányzati egységben tartása valamiféle minőségi változást jelentett volna. De minthogy a magyar alkotmányos berendezkedés szerint a miniszterelnöknek van kormánya és nem a kormánynak miniszterelnöke, tiszteletben kell tartani azt, hogy a miniszterelnök olyan kormányszerkezetben irányítja a kormányát, e tekintetben a politikát, amilyenben akarja. Ettől még az ellenzéknek, és ha van kormánypárti kritikai vélemény, kritikus véleményeknek érdemes teret engedni, már csak azért is, mert e tekintetben van bizonyos tapasztalat, nemzetközi összehasonlítás, de leginkább a saját, a magyarországi vagy éppenséggel a magyar nemzet emberi erőforrásaira támaszkodó vélemény, tapasztalat.
Azt kell mondjam, tisztelt államtitkár úr, tisztelt Ház, hogy amióta önálló magyar kormányzás van, a kultúra területe az államszerkezeten belül ennyire szétszórt sohasem volt. Ebben a szétszórtságban bizonyos területeken látok koncepciót, más területeken egyáltalán nem látok koncepciót, és ez a kettő sajnos semmiképpen sem a kvalitatív, a minőségi kormányzás jegyeit mutatja, s nemcsak a jelenlegi kormányszerkezetben, hanem az elmúlt négy év tapasztalatai alapján sem.
De az általános megállapítások mellett nézzünk konkrét területeket, és próbáljuk együtt végiggondolni, hogy abban az érvelésben, amit elő kívánok adni, talán nemcsak az ellenzéki jus murmurandi a kritika joga, hanem talán az a fajta szándék is van, hogy az emberi erőforrások területe ciklusokon átívelően tudja csak meghozni az eredményeket, sem az oktatásügyben, sem a kultúrában ezt egy cikluson belül nem nagyon lehet realizálni. Így aztán akárhogy is nézzük, az önök kormányszerkezetében, ebben a megaminisztériumban van egy kulturális államtitkárság, amelynek úgy látjuk és úgy tudjuk legjobban megfogni a hatáskörét, ha nem azt részletezzük, hogy mije van, hanem azt nézzük meg, hogy mije nincs, merthogy több minden nem tartozik hozzá a kultúra területéből, mint amennyi hozzátartozik.
Itt van például a filmművészet, filmipar, amire a kulturális államtitkárságnak gyakorlatilag semmilyen ráhatása nincs. Ez egy kormánybiztos égisze alatt, a Nemzetgazdasági Minisztérium valamiféle hierarchiájában vagy éppenséggel közvetlenül a miniszterelnöktől függően dolgozik, és bár nem a hozzáértést kívánom itt most kétségbe vonni, de szögezzük le első pontként, hogy a kultúra területének az az ága, amely a filmművészetet jeleníti meg, és nem kétséges, hogy a modern világban - legyen ez maga a film vagy éppenséggel a világhálón terjedő vizuális közlés - mégiscsak a legtöbb embert éri el az országon belül és a világon együtt, következésképpen ha erre bármiféle hatást gyakorolni kíván egy kormányzat, akkor érdemes mégiscsak ezt a kultúrához sorolni, és akkor egy kulturális minisztérium vagy kulturális államtitkárság hatáskörébe osztani.
Ha ez kivétel lenne, akkor talán láthatnánk valami egyedi, a koncepciónak valamiféle unikális részét, de hát sajnos nem így van, mert itt van példának okáért az újabb, a külföldi magyar kulturális intézeteket igazgató Balassi Intézet, amelyet még az első Orbán-kormány hozott létre, amelynek tevékenységét mi terjesztettük ki, és aztán valamilyen szakmailag nehezen átlátható oknál fogva 2010-ben az akkor létrehozott Igazságügyi Minisztériumhoz kapcsolódott. Kérem szépen, történelmi tett volt a tekintetben, hogy ebből biztos szakdolgozatok születnek, tudniillik se az Európai Unión belül, se az Európai Unión kívül Európában egyetlenegy országot nem tudnak mondani, amelynek kulturális külföldi intézményhálózata az adott ország igazságügyi minisztériumához tartozik, minthogy valljuk meg, hogy szakmailag vélhetően mégiscsak az érdeklődésen túl csekély köze van hozzá.
A koncepció már akkor is fölsejlett, de amikor aztán az új kormányszerkezetükben és a miniszterelnök úr által meghirdetett új kormányban kiderül, hogy a korábbi igazságügyminiszter úr most külügyminiszter úr lesz, és a külföldi magyar kulturális intézeteket irányító Balassi Intézet egy pillanat alatt nem az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik, hanem már a Külügyminisztériumhoz, akkor legalább itt az ember látja a koncepciót, hogy az általam becsült Navracsics miniszter úr ahova megy, oda mennek a külföldi magyar kulturális intézetek meg a Balassi Intézet.
(15.20)
A kérdés már csak az, hogy ha ősszel Navracsics miniszter úr, mint ahogy a hírekből tájékozódni lehet, Brüsszelbe megy és európai uniós biztos lesz, akkor mit csinálnak ezzel a koncepcióval, mert Brüsszelből irányítani a külföldi magyar kulturális intézeteket mégiscsak furcsa lenne, nem is gondolom ezt önökről, csak hát más koncepció mégsem adódott ebben a szerkezetben, mint az előző.
Hasonlóképpen lényeges dolognak tartom, hogy még több más kulturális terület, például a felújítási területek - legyen ez a budai Vár vagy más kiemelkedő kulturális emlékünk, a Várbazár, a fertődi Esterházy-kastély, és nem akarom sorolni, meghatározó kulturális együtteseinkről van szó -, külön kormány- vagy miniszteri biztos felügyelete alatt, de nem a kulturális államtitkárság hatáskörében és égisze alatt tevékenykedik.
Itt szeretnék rátérni arra a kérdésre, amelyre, tartok tőle, ebben a ciklusban nem elméleti szinten, hanem teljesen gyakorlati okokból többször vissza fogunk térni. Történetesen, most, 2014-ben a kormányalakításnál a nemzeti örökség védelméért felelős tárca immáron nem az, ami eddig volt, hanem a Miniszterelnökséghez kerülő feladat. Kérem szépen, nem mintha azt gondolnám, hogy ezen a mai délutáni ülésen és kizárólag az államtitkár úrnak a döntésén sok minden múlhat, de mint a kormány jelen lévő tagja, tisztelettel kérem, hogy az itt elhangzott véleményt, miközben gondolom, hogy árgus szemekkel nézik és fülekkel figyelik mindazt, amit mondok, mondunk, mégis arra kérem, hogy tolmácsolja. Ez a feladatkör többek között nemcsak az épített örökségünk védelmére, hanem a magyarországi rendes és úgynevezett preventív régészet felügyeletére is vonatkozik. E tekintetben azt kell mondanom, hogy a kulturális örökség védelme egy korábbi, 2011-es csatában vereséget szenvedett, és a gazdasági beruházási érdekek - ezt is be kell vallani - egy kormányoktól függetlenül létező folyamatos konfliktusban 2010 után, 2011-ben győzelmet arattak. De ha ezt, még egyszer mondom, nem általánosságban mondom, hanem abban a realitásban, ami ebben a kormányzati ciklusban minden valószínűség szerint megvalósul, történetesen, hogy egy jelentős ipari, gazdasági beruházás kapcsán Magyarország területének lényeges részein egy új vezetékrendszer - tudatosan nem említem a nevét - épül, akkor itt, kérem, a preventív régészetnek esélye nincs arra, hogy a kulturális örökséget védje.
Miről van szó? Arról, hogy egy nagy nemzetközi projekt keretében, nem vonom kétségbe, hogy ebben Magyarországnak érdemes részt venni, de mégiscsak az országunk területére tervek szerint belépő rendszer először a Tiszától keletre, majd a Tiszán át, aztán a Tisza és a Duna közén átmenve, a Dunától nyugatra hagyja el az országunkat, több száz kilométeren átszelve az országunk területét. Kérem szépen, ehhez nem kell nagyon alapos történelmi tudás, és még csak történelem vagy régészet szakon sem kell diplomát szerezni, csak talán érdeklődve kell figyelni a históriát: ott, ahol folyómedrek vannak, és folyómedrek közötti területeket vizsgálunk, az emberi civilizáció, kiváltképp a mi környékünkön és a Kárpát-medencében, településeket produkált a legkülönbözőbb történeti korokban. Ezek a területek, amelyekről most beszélek, tele vannak a legkülönbözőbb korokban létesített és jelenleg nem minden tekintetben ismert régészeti lelőhelyekkel. Az a megfontolás, amely ezeket a preventív régészeti és a nemzeti kulturális örökség védelmét magába foglaló feladatköröket ilyen módon sorolja a Miniszterelnökséghez, a gazdasági érdekek kizárólagos primátusát jelenti a kulturális érdekek felett. Olyan határidőket szab meg, ami lehetetlenné teszi egy gyors ütemben végrehajtott, nagy, nemzetközi gazdasági beruházás esetén a magyar föld mélyén rejlő, különböző korokban létesített, ma már régészeti leletnek minősülő együttesek megmentését - nemhogy feltárását, nemhogy restaurációját, hanem egyáltalán a megmentését. Ezért a szakmai szempontok kiküszöbölése, ami azért, valljuk meg, mégiscsak egy kulturális érdek, egy régészeti érdek, a kulturális államtitkárságon kellene hogy megjelenjen. Minden valószínűség szerint önök is úgy gondolják, hogy azon a területen, amely a vízgazdálkodással foglalkozik, van a legnagyobb szakértelem a vízgazdálkodás tekintetében; ahol jogi ismeretek szükségesek, és az Igazságügyi Minisztériumhoz tartoznak, tartok tőle, hogy ott nem az energetikapolitikát akarják elsősorban megjeleníteni, hanem a jogászi alapismereteket és szakismereteket.
Sajnálattal kell közölnöm, hogy ez esetben a kultúra tekintetében az ellenkezőjét valósítják meg, mert ahol a kulturális ismeretnek kellene meghatározónak lenni a kormányzati szerkezet egészében, ott nem ez, hanem a gazdasági érdek jelenik meg elsősorban, és nem egy parlamenti vita elméleti feltevéseiben, hipotéziseiben, hanem a gyakorlati életben, akkor, amikor majd lefektetik a vezetékeket, amikor az a gazdasági társaság vagy konzorcium meghatározott határidővel és meghatározott gazdasági szempontok szerint nyomja száz méterről száz méterre ezeket a vezetékeket, akkor kár lesz azért óbégatni, hogy hol gót, hol gepida, hol szarmata, hol meg Árpád-kori falu került felszántásra. Mert akkor ott már ezzel nem lehet mit tenni. Nagyjából ezt nevezem én időben a nemzeti kulturális örökség védelmének. Ezt önök most kivonják a szakma kezéből, és odacsapják egy igen nagy területeket átfogó, adminisztratív központba.
Azt kell mondanom önöknek, hogy a kultúra területén az előbb említett részleteknek - a filmtől a külföldi kulturális intézeteken át egészen a régészetig - olyan széttagoltságát hozzák és jelenítik meg, ami egységes, koherens kulturális politika megjelenítését nem teszi lehetővé, és ezt mi erőteljesen és már most kritizáljuk.
Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.)
