DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A vita ma legalább olyan időszerű, mint amikor az első világháború előtt fiatal férfiak ezrei vonultak ki az országból, és amikor kellett volna ez a természetes erő, akkor volt védtelen az ország, védtelen a magyar nemzet.
Erről a helyzetről meggyőződésünk szerint beszélni kell. Félre kell azonban tenni az álszent, hamis hangokat, a kormányt bosszantó üres szemrehányásokat, a felesleges ideológiai harcot. Meg kell keresni azokat a szempontokat, amelyek figyelembevételével az anyagi vagy erkölcsi megfontolások nem egymás ellenére szólnak, hanem a közös érdeket segítik. A közös érdek itt a saját jövőnk védelme, a magyarság megmaradása, ezért szükséges, hogy erről a lehető legnagyobb őszinteséggel beszéljünk. Egy kis történelmi rálátással könnyen megérthető, hogy a külföldre távozás és a munkavállalás nem egyetlen kormánynak róható fel önmagában, mert ennek az Európai Unióhoz történt csatlakozás - furcsa módon éppen az elnyert szabadságjogok révén - teremtett kedvező feltételeket. A szabad munkavállalás, a letelepedés szabadsága, a határok átjárhatósága, az állampolgári jogegyenlőség európai méretekben megnyitotta a teret a polgárok vándorlásához és a külföldi munkavállaláshoz egyaránt.
Ennek az elvándorlásnak az okai azonban nem rejtélyesek. Ma már egy gimnazista is fel tudja sorolni elvágyakozásának valóban népszerű indokait. Vannak azonban olyan okok, amelyeket az országon belül a mindenkori vezetés számlájára lehet írni, és vannak azonban olyan okok, amelyeket az ország egymagában nem képes megoldani. Keveset tehetünk az ellen, hogy vannak európai országok, amelyek egyszerűen nem képeznek megfelelő számú szakembert bizonyos szakterületen, egyszerűen nem képesek áldozni erre, hanem magukhoz vonzzák a hátrányosabb helyzetű országok képzett és nagyon jól képzett munkaerejét.
(11.10)
Bizonyos szempontból még segítjük is ezt a folyamatot, mert a végzettséghez, a kötelezően előírt magas nyelvi képzés elősegíti az elvándorlást. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a nyelvi képzés butítása a cél, de azt legalább látnunk kell, hogy ma már minden feltétel adott az elvándorláshoz, illetőleg az elinduláshoz.
Az sem segíti az itthon maradást, hogy a polgári kormány gyengítésén munkálkodó sajtó szinte élvezettel tudósít az eltávozókról. A távozást csak mint jó és szerencsés tényt vagy mint kalandot tünteti fel, megfeledkezve az itt hagyott szülőkről, barátokról, szerető családról, megfeledkezve az oktatókról, a mesterekről és mindazokról, akik fontosak az életben. (Tukacs István: A sajtó a hibás!) Ha nem is tudják, de ellenszenvüktől vezérelve közreműködnek abban, hogy a nagyszülők ne láthassák unokáikat, hogy az idős szülők támasz nélkül maradjanak, és csak a számítógépes beszélgetés maradjon a számukra, úgy, ahogy azt az előbb is hallhattuk. Az ilyen újságírók kitörlik emlékezetükből Ady Endre halhatatlan sorait: „Föl-földobott kő, földedre hullva, / Kicsi országom, újra meg újra / Hazajön a fiad.” Szinte remélni sem lehet az ilyen írástudóktól, hogy a sorsközösség nevében vállalják az ország működésének minden nyűgét.
Nagy kérdés, hogy milyen az az élethelyzet, amikor a távozás elgondolását meg kell hozni, ezt kívülállóként nem tudhatjuk. Jó néhányan azonban akár indok nélkül is eltávoznak a szülőföldről a jólét ígérete, az olykor hamis értékválasztás vagy a kötődések hiánya miatt. Ahogy manapság a társas együttlétben is hiány van a türelemből, egymás megértéséből, a távozók részéről is hiányzik az ország sorskérdései iránti megértés és a türelem.
Egy háborúban letarolt, kifosztott, majd a kommunizmus által elszegényített ország nem tudja egyből ezeket a paradicsomi ígéreteket megadni, mint amit a jóléti államok válság előtti gazdasági eredményei máshol megteremtettek. A polgári kormány az utóbbi években nem mulasztotta el a szembenézést a riasztó helyzettel, ahogy a politikai vita kezdeményezői ezt kifogásolják, de ehhez nem talált a politika mezejében társakat.
Emlékezhetünk rá, az elmúlt ciklusban a magyar kormány kísérletet tett arra, hogy legalább a képzési időre itthon tartsa a végzős diplomásokat, de éppen a vitaindítót aláíró képviselők csoportjai tiltakoztak nagy hangoskodással az ilyen röghöz kötés ellen. Akkor kellett volna, tisztelt képviselőtársaim, összefogni valamilyen tisztességes megoldás érdekében, és nem kihasználni a fokozódó kivándorlás teremtette szomorú helyzetet. Különösen, ha azt is tudjuk, hogy a távozók 50 százaléka magasan képzett diplomás vagy a szakmájának a mestere.
Úgy tűnik, hogy egyeseknek politikai haszonszerzésből minden eszköz alkalmas a polgári kormány gyengítésére, még akkor is, ha ez a kormány a magyar jövőt védelmezi. Minél rosszabb, annál jobb, gondolják, és amikor már közreműködésük eredményeként itt a gond, itt van a baj, itt kopogtat az ablakon, akkor jön az álságos siránkozás, hogy mit is kellett volna tenni. Tisztelt Képviselőtársaim! Beláthatják, hogy ez így nem működik. A szavak értelmetlenné válnak, csak olyanná, mint az inflációs pénz, olyanná, amivel mindig lehet fizetni, de érte már semmit sem adnak.
Helyes és támogatandó törekvés, hogy megvitassuk az elvándorlás okait, de egyetlen ellenzéki képviselőtársamat sem hallottam még, aki a nyilvánosság előtt azzal érvelne, hogy kedves fiatalok, bármilyen nehéz is, itthon kell maradni. Néha azt gondolom, hogy az ilyen sorskérdések felvetését is inkább politikai reklámnak használják, nem egy közös gondolkodás szükséges kiindulópontjaként és megoldására. Mi, itthon maradók, vita nélkül is tudjuk, hogy nekünk erős kötelességeink vannak a magyar nemzeti közösség iránt.
Önök előjöhetnek azonban azzal az üres sóhajtással, hogy fizessünk annyit, mint az Európában szokásos, és akkor itthon maradnak az elköltözők. De ez ma lehetetlen, ezt önök is ugyanúgy tudják, mint bárki más, hiszen nem tudunk közpénzen annyi béremelést végrehajtani, hogy az anyagi igényességben versenyre kelhessünk a fejlett államok pénzügyi lehetőségeivel. Lényegében ugyanez vonatkozik a versenyszférára is. Ha kizárjuk az állami nyomásgyakorlást, akkor az ösztönzés, a támogatás, illetve a meggyőzés és a hazaszeret becsületes értelmezése marad az eszköztárunkban a távozás elleni érvelés során. Több lépést megtettünk már, de teendőink még sokrétűek, ugyanakkor vannak figyelemre méltó érveink, amelyeket itt és most elmondhatunk.
Azt hiszem, senki sem vitathatja, hogy a polgári kormány alapvetően másként szemléli az elvándorlást, mint az azt megelőző kormányok, mert az „el lehet menni” felfogás helyett a „maradj itthon, gyere haza” elv alapján tekint minden állampolgárára. Magyarország egy új fejlődési szakasz kapujában áll, és ha itthon maradnak és támogatják ezt, akkor ők is részesei lehetnek az eredményeknek. Helyes irányt jelölt meg a polgári kormány a nemzeti kutatás-fejlesztés és innovációs stratégia keretében az innováció új nemzedékének megteremtésével, amelyek lehetőséget teremtenek, a kutatók és a kreatív szakemberek ezreit tarthatják itthon az országban.
Szeretnénk megkönnyíteni a fiatalok helyzetét, a családalapítást, támogatjuk az otthonteremtést és a hasznos képzettség megszerzését; ezzel kívánunk alternatívát állítani az eltávozók elé. Sorsközösséget azok tudnak vállalni, akik Magyarországot nem csak egy kifizetőhelynek tekintik, akik, ha csökken az ellátás színvonala, egyszerűen más területekre vándorolnak. Vannak azonban, akiknek nehéz kimondani, hogy Magyarország a hazánk, csupa nagybetűvel, idekötnek bennünket emlékeink, örömeink, bánatunk, vállaljuk történelmünket, veszteségeinket, hibáinkat, nyelvünket, kultúránkat, fiataljaink jövőjét és az időskor tisztességét. Nem mondhatjuk vállunkat megvonva, hogy mi közünk az egészhez. Ne gondolja senki, hogy nincs keserűség a szívünkben minden eltávozott, az országot elhagyó polgárunk miatt, de szédelgő csodadoktor az, aki azt terjeszti, hogy könnyű, egyszerű megoldásokat tud ajánlani ennek a jelenségnek a megszüntetésére.
Van szavunk azonban a távozókhoz is. Ha nehéz sorsuk miatt kénytelenek is elindulni, Magyarország nagyon fájlalja, hogy nem tudja itthon tartani őket, de soha ne felejtsék el, hogy az ország mindenkit visszavár, minden gyermekének a szülőföldje, ahol nem fogják őket idegennek, hazátlannak és jöttmentnek tekinteni. És ha úgy hozza a sors, térjenek vissza, vegyék fel a múlt fonalát, keressék fel régi társaikat, keressék fel barátaikat, és tapasztalatokkal telve tegyenek hozzá egy téglányit a jövő Magyarországának építéséhez. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
