LÁSZLÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Költségvetési bizottság tagjaként és előadójaként két módosító indítványról kívánok röviden szólni. Az összegző módosító javaslat, az 1143/33. számú, tartalmazza a korábban benyújtott, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot is 1143/23. számon.
A Költségvetési bizottság a 2013. évi központi költségvetésről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról szóló T/1143. számú törvényjavaslathoz összegző módosító javaslatot terjeszt elő. Ez úgy szól, hogy a törvényjavaslat 21. §-át új (4) bekezdéssel javasolja kiegészíteni. Ez pedig egy egészen konkrét dologról szól, arról, hogy a 2013. évi költségvetési törvényben megjelent, helyi önkormányzatok által jogtalanul igénybe vett költségvetési támogatáshoz kapcsolódó kamatszámítási szabályt pontosítani kell.
A második pedig: az egyházi jogi személyek által fenntartott köznevelési intézmények után a bevett egyházakat a 2013. évi köznevelési jogcímű támogatások rendezéseként 5 milliárd 801,1 millió forint egyszeri köznevelési kiegészítő támogatás illeti meg. Ennek indoka az, hogy a kiegészítő támogatás elszámolása tekintetében az egyházakkal folytatott egyeztetések lezárását követően jelen módosító indítvánnyal kerül beillesztésre a köznevelési támogatások rendezéseként kiszámított összeg.
Kérem a tisztelt Házat, hogy e két módosító indítvánnyal együtt szavazzák meg a 2013. évi szárszámadási törvényt. Köszönöm a szót. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem