MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem felszólalási lehetőséget a mai napon, hogy megemlékezzek az egy héttel ezelőtti, november 11-i varsói függetlenségi menetről. Erre azért van szükség, mert egy meglehetősen torz képet kaphatnak azok, akik az internet segítségével próbálnak tájékozódni az ügyet érintően. Miért fontos a magyar parlamentben beszélni erről? - adódhat a jogos kérdés. Talán azért, mert Magyarország és Lengyelország ezeréves történelme során, hogy is mondjam, rengeteg-rengeteg magyar vér folyt a lengyel függetlenségért, ugyanúgy, ahogy rengeteg és rengeteg lengyel vér folyt a magyar függetlenségért. Ezért Magyarország soha nem volt, és soha nem is lehet közömbös Lengyelországgal szemben.
A november 11-i felvonulás ismét hatalmas élmény volt, és felemelő pillanat is lehetett volna, ha a lengyel rendőrség nem próbálja meg azt tönkretenni. Ezúton is tisztelet minden szervezőnek és minden olyan lengyel hazafinak, aki biztosította a körülményekhez képest meglehetősen profi módon a felvonulást és az azt követő beszédeket.
De tegyük föl a kérdést, hogy mit üzen a lengyel nemzeti függetlenségi felvonulás, mit üzennek azok a százezres tömegek, akik évről évre kimennek Varsó utcáira november 11-én. Elsősorban Európának üzennek, annak az Európának, amelyért, hogy is mondjam, a mai Európai Unió eszméiért egy percig nem harcolt volna sem egyetlen lengyel, sem egyetlen magyar, ha tudták volna, hogy ma mit és hogyan próbál országainkra és nemzeteinkre kényszeríteni. A lengyel tisztességes, nemzetben gondolkodó emberek nem kérnek abból az Európai Unióból, amely egy nőnek öltözött szakállas férfiban látja a jövőt. Nem kérnek abból az Európai Unióból, amely megkérdőjelez Magyarországon is, Lengyelországban is mindent, ami értékes, amely bagatellizál mindent, ami keresztény, amely megpróbálja a liberalizmus legaljasabb fertőjét társadalmainkra, nemzeteinkre kényszeríteni.
Sem Lengyelország, sem Magyarország, úgy gondolom, nem lehet sem a Kelet, ugyanakkor mondjuk ki azt is, nem lehet a Nyugat szolgája sem. Éppen ezért nagyon fontos és számomra irigylésre méltó, hogy mekkora tömegek vonulnak az utcára. Ugyanakkor, tisztelet a kivételnek, mit ír a fősodratú lengyel sajtóorgánumok tömkelege, és mit írnak a magyar újságírók a november 11-i események kapcsán? Egyrészt bagatellizálják a létszámot, és azt mondják, kivétel nélkül, hogy neonáci csőcselék és neonáci söpredék csapott össze a rendőrökkel Varsó utcáin.
Hát akkor itt és most hadd hívjam fel minden, önmagát jó képességűnek és objektívnek gondoló újságíró figyelmét arra, hogy ők nem voltak ott. Én viszont már másodszor voltam ezen a rendezvényen. És mit láttam én? Nem láttam fasisztákat, nem láttam nácikat, nem láttam semmiféle, a csőcselék kifejezésre okot adó embert vagy úgy öltözött embert. Ellenben láttam babakocsis kismamák tömkelegét, láttam családokat, láttam igen szervezett szurkolói csoportokat, láttam idős aggastyánokat. Tisztességes lengyel hazafiakat, tisztességes katolikus, keresztény embereket láttam, akik büszkék identitásukra, büszkék hitükre, büszkék történelmükre, és arra hívják föl a figyelmet, hogy az az Európai Unió, amely úton-útfélen beleszól mind a magyar belpolitikába, mind a lengyel belpolitikába, egy olyan világot, olyan mindennapokat szeretne nemzeteinkre kényszeríteni, amiből ők nem kérnek, egyébként nagyon helyesen.
Azt gondolom most már egy hét elteltével, hogy végig kell nézni, kik vannak ott, milyen beszédeket tartanak, és milyen értékek mentén gyűlnek össze évről évre. És akkor, azt hiszem, nemcsak a magam nevében, hanem sokunk nevében mondhatom, bárhogy is álljon össze a szejm összetétele, bármilyen legyen a fősodratú lengyel politika, számomra teljesen világos, hogy az a százezer vagy száz-, nem tudom, hány tízezer ember évről évre az utcákon, ők Lengyelország élő lelkiismerete, számomra ők Lengyelország jövője, és azt gondolom, sokunk számára ők maguk Lengyelország.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
