MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ez az ötödik alkalom, hogy költségvetési vitán módom van részt venni. Visszanéztem néhány kormánypárti hozzászólást az elmúlt évekből; igazából teljesen mindegy, hogy melyik évből, mert ugyanazok a hangzatos szlogenek hangoztak el, hogy a következő év az elrugaszkodás éve, a fejlődés éve, a kitörés éve, és még hosszasan lehetne sorolni azokat a kis címkéket, amelyekkel önök teleaggatják évről évre a költségvetést.
(16.40)
Hát, idén sincs ez másképpen. De ha ezt a sok fejlődést és kitörést és elrugaszkodást összeadjuk, akkor gyakorlatilag már valami gigantikus idő- és térutazásban találjuk magunkat. A valóság viszont visszahúz minket.
Nézzük csak a mezőgazdaságot! Ez egy olyan ágazat, ahol szerencsésen - másokkal ellentétben -, de folyamatosan csökken a munkahelyek száma. Ígéret volt, minden évben ígéret volt azzal kapcsolatban, hogy ezt a tendenciát megváltoztatják, megfordítják, és végre a magyar agrárium újra munkahelyteremtő-képes ágazattá fog előlépni. A vidék megtartóereje esetében szinte minden mérőszám azt mutatja, hogy folyamatosan csökken, zuhanó mértéket mutat. Ez a szocialista kormányok idején indult el, de önök képtelenek voltak most már az ötödik évben ezt megállítani.
A saját maguk által felállított rendszerben, a nemzeti vidékstratégiában, amit a vidék alkotmányaként hangoztattak, olyan terveket, olyan megvalósítandó elképzeléseket fektettek le, amelyekből mind a mai napig egyetlenegy sem valósult meg, miközben 2020-ra már ennek a stratégiának ki kellene, ugye, futnia. Nem véletlen az, hogy ide, a Ház elé a mai napig nem merték hozni egyébként.
Ami pedig a vidékfejlesztési pénzeket illeti, itt ezermilliárd forintos nagyságrendről beszélnek a következő európai uniós ciklusban, ami nagyon jól hangzik, és egyébként nagyon hasznos, nagyon jó célokra is el lehetne ezt költeni, nagyon sok vidéki munkahelyet lehetne ebből teremteni, de félő, hogy ha az eddigi logikát követik, akkor ebből nem sok minden valósul meg. Az elmúlt napokban láthattuk például, hogy jó néhány száz millió forintból Mészáros Lőrincnek hogyan lett egy újabb csodabirtoka, és hogyan tudták a saját szűk kis oligarchikus körüket tovább erősíteni és bővíteni. A miniszterelnök úr és ugye, a legnagyobb bank igazgatója ment átadni ezt a telepet. Miközben, ha leosztjuk a létrejött munkahelyek számát ezzel a sok száz millió forinttal, amit kapott az adott kft., akkor jól látható, hogy ha a következő hétéves ciklusban elővetített minden vidékfejlesztési forrást ilyen rossz hasznosulás mellett fognak elkölteni, akkor bizony nemhogy nőni fog a vidéki munkahelyek száma, hanem tovább fog csökkenni.
Annak örülök, hogy itt van államtitkár asszony, illetve Nagy István államtitkár úr is, hiszen két olyan konkrét kérdést szeretnék nagyon gyorsan felvetni, amelyek az önök személyéhez talán szorosabban köthetők. Kezdeném államtitkár asszonnyal; az előző ciklusban többször vitatkoztunk, illetve ez nem is volt vita, mert úgy tűnt, hogy egyetértünk, de hát a gyakorlatban nem valósult meg aztán a Fertő tó kérdése. Éppen az előző pillanatokban kaptam kézhez a legújabb, témában írt írásbeli kérdésemre adott választ. Azért a költségvetési vitában veszem elő újra ezt a kérdést, mert úgy gondolom, hogy a világörökség részét képező Fertő tó és annak elmutyizása egy olyan rémtett ebben az országban, egy olyan SZDSZ közeli vállalkozó rémtette, aminek a helyrehozását nem tudjuk megúszni költségvetési fedezet, költségvetési hozzájárulás nélkül. Ezért felhívnám erre a módosítóra a figyelmet. Államtitkár asszonyt pedig arra biztatom, hogy korábban, amikor az előző ciklusban ígéretet tett, hogy ezt az ügyet a szívén fogja viselni, és megpróbálja visszaszerezni ezt a területet, ezt be tudja tartani, és talán tudja támogatni ezt a javaslatot.
Nagy István államtitkár úrnak pedig figyelmébe ajánlanám a szigetközi vízpótlás ügyét. Ugye, itt közel százezer ember aláírásáról beszélünk, egy népi kezdeményezést indítottak el a Győr-Moson-Sopron megyei napilap segítségével a helyi polgárok, ami teljesen egyértelművé tette, hogy a Szigetközben élőknek, de itt vehetjük a tágabb környezetet is, abszolút elege van abból a helyzetből, amiben hagyta őket a nagypolitika most már két évtizede. Itt arra gondolok, hogy a Szigetköz kiszáradásával nemcsak egy komoly természeti katasztrófa következett be, hanem bizony nagyon negatív hatással van ez a turizmusra, egyáltalán a helyi életminőségre, a mezőgazdaságra, és számtalan egyéb területre kihat.
Államtitkár úr akkor saját korábbi államtitkárával, Illés államtitkár úrral szemben is megfogalmazta a szigetközi vízpótlás melletti kiállását. Én ezt akkor megköszöntem önnek, illetve én is abszolút egyetértettem ezzel az álláspontjával. Arra biztatom önt, most, hogy döntéshozó pozícióba került, és most, hogy a korábbi Vidékfejlesztési Minisztériumnak a Szigetköz vízpótlását gátló tényezője, úgy tűnik, csökkent, és talán a Belügyminisztérium logikusabb hozzáállása tűnik erősebbnek, kérem, vigye ezt az ügyet, és támogassa a szigetközi vízpótlás kérdését. Ez egy olyan ügy, amit sokszor megígértek, ráadásul pont olyan embereknek, pont olyan közegnek, itt a Szigetközre utalok, ahol nagyon nagy arányban választották meg önöket. Úgy gondolom, nagyon csúnya csalódás lenne a vége, ha nem tudnák megoldani ezt a kérdést. Sajnos, a következő évi költségvetésben ennek nyomát sem tapasztalhatjuk, így határozottan kérem önöket, hogy tegyenek ez ügyben lépéseket.
Szóba került itt előbb a parlagfű ügye. Én már azzal is elégedett lennék, ha azt a pénzt, amit egyébként az adófizetők saját 1 százalékos felajánlásaikkal a parlagfű irtására adnak, azt arra költenék el, és nem terepjárókat vásárolnának belőle, és nem végkielégítéseket fizetnének ki. Már ez egy komoly előrelépés lenne. Úgyhogy ezúton is biztatom önöket, hogy a korábbi hibáikat, hogy durvább szót ne használjak, ne kövessék el, és már beljebb leszünk parlagfűkérdésben.
Szintén nem látom a következő évi költségvetésben egy nagyon régi óhajukat és ígéretüket, hogy az öntözhető területek mértékét tudjuk növelni, hiszen Magyarországon ez egy siralmas állapotban lévő terület. Ráadásul mindannyian tudjuk, hogy ha a mezőgazdasági területek öntözhetőségének aránya nőne, az komolyan kihatna egyébként a mezőgazdaság nyereségességére, termésbiztonságára, és egyéb vonzatai is lennének. Sajnos, ahogy mondtam, hiába ígérték meg ezt számtalanszor, nem látom az erre vonatkozó előrelépéseket.
Az osztatlan közös földtulajdonok kérdése is előkerült, évről évre komoly vita tárgya itt, a Ház falai között ez a probléma. Még egyszer szeretném aláhúzni, ahogy korábban már elmondtam, ezt a problémakört a politika okozta, viszont a mindennapi átlag magyar embereket sújtja, azokat, akik nem tehetnek arról, hogy ennyire egy jogilag nonszensz helyzetbe kerültek, a saját tulajdonukhoz gyakorlatilag csak korlátozások mellett jutnak hozzá, illetve sok-sok egyéb problémát vet fel ez a mindennapokban.
Azzal a pénzeszközzel, amit önök évről évre hozzárendelnek ehhez a problémakörhöz, ennek felszámolásához, ahhoz vezet, hogy ha ebben az ütemben haladunk tovább, hogy 2050-re sem lesz megoldva ez a kérdéskör. Erre volt most időm, és várom a válaszokat. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
