BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Előre kell bocsátanom, hogy a holnapi napirend utáni felszólalásban folytatni fogom, mert öt perc alatt nem tudom elmondani. Úgyhogy tegyük hozzá a jegyzőkönyvnek, hogy I., és folytatni fogom. És most már innentől fogva, mivel a kormány nem hajlandó az ellenzék hangját figyelembe venni, a nép hangján fogok szólni. Megint egy levelet fogok idézni, amit nem én írtam, hanem egy állampolgár.
„Kicsit felment a vérnyomásom, így gondoltam, tisztázok önnel egy-két dolgot, drága Balog Zoltán!
Először is: a gyerek, az nem úgy jön, mint a futáros csomag. Nem tudom szabályozni, hogy rendben, én most sikeres vagyok, szép és fiatal, az apának választott egyed ereje teljében van, és hülyére keresi magát, tehát ma este 9 és 11 között megfoganhat a poronty, 9 hónap múlva pedig várjuk szeretettel. Igen, egy darab egészséges gyermeket szeretnénk, kis gödrökkel a rózsás arcán.
Mert, kedves miniszter úr, van, aki éveket vár egy gyerekre, és van, akinek csak úgy beesik az életébe. Van olyan nő, aki évek óta szeretne gyereket, egyre görcsösebben, aki minden hónapban megalázkodik, és akit minden hónapban megaláznak, mert az önök értékrendje szerint selejtes árucikk. És van olyan, aki nem tervezgeti évek óta, hogy gyereket vállal, csak úgy jön. És a nő nem mérlegel, nem vágja be kívülről az összes tanácsadó könyvet, hanem azt mondja, hogy a fene egye meg, 28 éves vagyok, és van valaki, aki elvisel a mániáimmal, a depressziómmal, a hülyeségeimmel együtt, hát mikor szüljem meg a gyerekét, a gyerekünket, ha nem most?
És tudja, kedves Zoltán, akkor az ember belevág. Én voltam olyan szerencsés, hogy módomban állt orvost választani, mert a régi túl messzire volt. Ez esetünkben azt jelenti, hogy néhány kerületnyit utazni kellett volna hozzá. Így szépen a „google a barátom” alapon nekiálltam orvost keresni. Én szerencsés vagyok, mert a város közepén n+1 orvos közül választhatok a kerületben, a szomszéd kerületben, a másik szomszéd kerületben. Ha nem is tudtam kifizetni a méregdrága budai magánkórházat, de emberhez méltó körülmények között jártam havonta orvoshoz ellenőrzésre. És szerencsés voltam, mert a választott orvosom Budapest egyik legjobb, legnormálisabb kórházában dolgozott. És szerencsés voltam, mert amikor azt mondták, hogy jó lenne, ha elmennék xy vizsgálatra, de ez sajnos fizetős, akkor azt tudtam mondani, hogy elmegyek és kifizetem. Szerencsés voltam, mert egészséges maradtam a terhességem alatt, végig tudtam dolgozni, volt pénzem-pénzünk, hogy mindent beszerezzünk, ami a gyereknek kell. Módomban állt megvenni azokat a vitaminokat és kiegészítőket, amiket javasoltak, ennek köszönhetően felzabáltam a komplett periódusos rendszert, de megérte, mert van egy egészséges fiam, aki három és fél hónapos, és egyre jobban teljesít.
Igen, ez volt annak a középosztálynak a története, amelyet önök szorgalmasan igyekeznek kinyírni.
És akkor most mesélek arról a rétegről, amiről lila gőzük sincs, mert akkor is steril kesztyűt húznak, ha rájuk kell gondolni.
(20.50)
Elárulok egy titkot: nem mindenki olyan szerencsés, mint én. Mert én annak tartom magam, pedig tényleg nem kaptam mindenből a legesleges-legjobbat, de én minden ellátáshoz hozzájutottam. És most, hogy megszületett a fiam, azt tudom mondani, hogy nem szeretnék több gyereket, mert ez az egy van, akit tisztességesen fel tudok nevelni, úgy, hogy mindent megkapjon. És a minden itt még mindig nem az elektromos popsitörlő-melegítő, hanem tök normális, hétköznapi dolgok: minőségi cipő, ruha, étel, ital, oktatás, játékok, figyelem, törődés, idő, szeretet, beszélgetés, laptop, egyetem, utazás, mozi, színház, korcsolyapálya, esküvő. Én ezt egy gyereknek tudom megadni. Így elballagok az orvoshoz, és feliratok magamnak gyógyszert. Drága miniszter úr, miért? Mert megtehetem, mert megengedhetem magamnak, mert ki tudom váltani. Érti, mire akarok ilyenkor kilyukadni? Fogadjunk, nem.
Van ma Magyarországon olyan, hogy vidék, és itt nem arra a vidékre gondolok, amit önök párás szemmel emlegetnek, mert olyan szép tájak vannak, és talán önökben is megszólal Petőfi, ne adj’ isten, ha senki nem hallja, Radnóti. Az elmaradott, leszakadó, kilátástalan vidékre gondolok, ahova a madár is hátizsákkal jár, a kampányoló politikus viszont egyáltalán nem.”
Itt be fogom fejezni ezt a levelet, mert holnap folytatni fogom. Felhívnám a figyelmüket, hogy nagyon sok ilyen levél jelenik meg a mi postafiókunkban, az önök postafiókjában is, mert higgyék el, a levelezőlistánkon látjuk, hogy nemcsak mi kapjuk meg, hanem önök is. Én arra hívom fel a figyelmüket, hogy olvassák el, holnap pedig folytatnám ezt a levelet.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
