DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Egy költségvetési előterjesztés, egy költségvetési törvényjavaslat tárgyalásánál mindig az a leglényegesebb, hogy a számrengeteg mögül előtűnik-e, kiviláglik-e egy koncepció, egy társadalomkép, egy olyan ív, amelyre a számokat, a költségvetési sorokat rá lehet fűzni.
Én ebben a költségvetésben az oktatás ügyét vizsgálva látom ezt a koncepciót, látom ezt a társadalomképet. Ez a társadalomkép szűkíti a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét. Ez a társadalomkép egyértelműen a tudás megszerzésének irányából teljesen más irányba gondolja elvinni a magyar fiatalok, az iskolás generáció jövőjét. Ez a költségvetés szűkíti - mert megteremti a feltételt ahhoz - a gimnáziumi férőhelyek számát, pedig gimnáziumba azért járnak a fiatalok, azért járatják a családok a gyermekeiket gimnáziumba, hogy egyetemisták, főiskolások legyenek. Ezért igazából ennek a költségvetési tervezetnek az a célja, hogy a gimnáziumok, az egyetemek, a gimnazisták és az egyetemisták kárára bővítse a szakképzés, a szakmunkásképzés területét.
Jó szakképzésre, megfelelő színvonalú és versenyképes szakmunkásképzésre igenis szükség van. Az azonban, hogy ezt a célt rosszul és rossz irányba megtett lépésekkel gondolják elérni, hogy az a feltétele az önök elképzelése szerint a szakképzés színvonalának, javításának, illetve a minőség emelésének, hogy a gimnáziumokat - a középfokú oktatás első kiemelt területét -, illetve a felsőoktatást károsítják, ez egy elfogadhatatlan, rossz társadalomkép, amely egyébként nemcsak az egyéni lehetőségeket szűkíti, hanem a leendő magyar generációk versenyképességét is csökkenti. Azoknak a fiataloknak a nemzetközi versenyképességét csökkenti, akiknek kortársai az Európai Unión belül vagy például a Távol-Keleten teljes más irányba vitt oktatáspolitika, gyakorlati oktatáspolitika mellett tanulnak és nőnek föl.
Ezért azt kell mondjam, hogy mi, szocialisták nem az egyes részletekben fejezzük ki csupán elégedetlenségünket, hanem ezzel a koncepcióval, ezzel a társadalomképpen állunk szemben. Továbbra is a tudáshoz való hozzáférés lehetőségének bővítésében, a fiatalok tudásának és a tudás sokszínűségének, színvonalának emelésében látjuk ennek az országnak a legmegfelelőbb jövőjét.
De kérem, egyetlenegy hozzászólásban ne mondják azt, hogy mi a szakképzést, a szakképzés színvonalának emelését nem pártfogoljuk, bár az, amit önök tesznek, hogy történetesen heti egy órában próbálják a matematikát, az irodalmat vagy éppen az idegen nyelvet tanítani ezeknek a fiataloknak, ez bűn. Azt kell mondjam önöknek, hogy minden olyan irány, amely ezeknek a lehetőségeknek a bővítését szolgálja, helyes, ugyanakkor ilyen mértékű károsítása például az informatikai ismeretek megszerzése terén a magyar fiatalságnak az elmúlt 30 - jól hallják, tehát nem 25, 30 - évben nem volt.
Nem kell hogy mindenki az oktatás részleteivel foglalkozzon, de nem tudom, hogy tudják-e, ebben a költségvetési tervben indirekt módon az szerepel, hogy a gimnáziumok utolsó két évfolyamában, a 11. és 12. osztályban 2015 szeptemberétől önök eltörlik az informatikai ismereteket. Nem lesz informatikaoktatás a magyar gimnáziumok utolsó két osztályában. Önök úgy beszélnek egy modern világba való beépülésünkről, hogy 17-18 éves magyar fiataloknak, ifjú hölgyeknek és uraknak nemhogy megteremtik, hanem elveszik a lehetőségét az egyik legfontosabb modernvilág-összetevőtől.
Ebben a keretben szeretném vizsgálni a részleteket. A magyar közoktatás korábbi, önkormányzati fenntartású iskolarendszerének államosítása után hozták étre a szegény Klebelsbergről elnevezett borzalmas központjukat. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetésében másodlagos kérdés, hogy egyébként a tavalyihoz képest kevesebb vagy több-e a költségvetési támogatás, az a kérdés, hogy ez a központ működik-e, segíti-e a magyar közoktatás ügyét vagy nem. Én azt állítom önöknek, hogy működésképtelen, azt állítom önöknek, hogy nem a megoldás, hanem a probléma.
Minél korábban belátják azt, hogy a központosításnak ez a mértéke túllőtt a célon és a valóságtól elrugaszkodott; minél gyorsabban megteszik a lépéseket, hogy a túlcentralizált magyar közoktatást - ezen belül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot - decentralizálják, hogy ezt az intézményrendszert, amely egy budapesti irodaházból gondolja Nyírbátortól Zalaegerszegig az összes magyar állami fenntartású iskola minden egyes osztálytermében minden egyes tanulócsoport minden egyes 45 percét meghatározni, hogy ezt megyei, de leginkább járási vagy ha tetszik, tankerületi szintre hozzák; minél korábban felismerik, annál gyorsabban tesznek jó lépéseket. Minél később ismerik fel, és egyébként ebbe az elavult, rossz és működésképtelen rendszerbe gondolják, hogy több pénzt kell beletenni, téves úton járnak.
Ugyanakkor meg kell mondani, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetésének összehasonlítása - történetesen, hogy valamivel több, durván 30 milliárd forinttal több van az idei benyújtott költségvetésben, mint a tavalyiban - igazából álságos, hiszen év közben kétszer a kormány rendkívüli döntésével a tavalyi költségvetést kiegészíteni voltak kénytelenek, hiszen lehetett látni, hogy a tanév azzal a költségvetéssel nem megy el. Ezért augusztusban egyszer 19,4 milliárd forintot, majd később még egyszer 20 milliárd forintot tettek bele. A kiegészítéssel együtt ez a megemelt 2015-ös költségvetés az égadta világon semmilyen többletet nem tartalmaz.
Ugyanakkor rá kell világítani arra, hogy a közoktatás finanszírozásának igazi problémája nem ebben a plusz vagy mínusz 30 milliárd forintban áll, hanem mivel korábban az önkormányzati fenntartású iskolarendszer finanszírozása két pilléren nyugodott - az egyik az állam közvetlen hozzájárulása, a másik pedig az önkormányzatok hozzájárulása, amit sohasem lehetett egy költségvetésben megtervezni, csak együttesen lehetett látni egy adott év költségvetésében, majd később a zárszámadási törvényben, az első gyakorlati év tapasztalataiból összehasonlítva tehát kimondható, hogy önök az államosítás után -, miután a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban hozták össze a korábbi önkormányzati iskolákat, 120 milliárd forintot vontak ki a magyar közoktatás finanszírozásából.
Az államtitkár úr jobb, ha idefigyel, és nem számokat talál ki, mert akkor szívesen megerősítem neki: (Dr. Répássy Róbert: Előre kitalálja! - Dr. Rétvári Bence: Önök találják ki a számokat!) 700 milliárd forint volt a magyar közoktatás, az önkormányzati fenntartású iskolarendszer finanszírozásában. Ezt - ha megnézi az oktatással is foglalkozó Kulturális bizottság vagy az önök korábbi oktatáspolitikusa által vezetett korábbi oktatási bizottság jegyzőkönyveit - számszerűen megtalálja.
(11.20)
Vannak olyan dolgok, amelyekben ugyanis nem ellenzéki meg kormánypárti hozzáállás a lényeges, hanem hogy elismeri-e a számokat. Ez bizony 700 milliárd forint volt. Sikerült ezt 500 milliárdra, most 523 milliárd forintra csökkenteni. A kettő közötti különbség az a durván 180 milliárd forint, amiből az önkormányzatok - bizonyítottan a zárszámadási törvényből - működési fenntartásként durván 60 milliárd forintot tettek hozzá. Hogy ha a kettőt összeadja, jön ki a 180 mínusz 60, azaz 120 milliárd forint. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem ideológiai vitát kívánok folytatni a kormánnyal. Azt állítom, hogy az a rendszer, amely az önkormányzati fenntartású iskolarendszer néhány évvel ezelőtti példája, az több mint 100-120 milliárd forinttal látta el többel a magyar iskolarendszert, mint az államosítás után.
Önök, helyesen egyébként, meglépték a pedagógus-életpályamodellt, de saját ígéretüket nem tudták tartani. Lehet látni ebben a költségvetésben is, hogy a vállalt kötelezettség, a pedagógusok egyébként helyes és elismert béremelése olyan terhet ró a költségvetésre, hogy ezt a jövő évben sem képesek tartani. Önök nem bázisról emelik a magyar közoktatás állami támogatását a pedagógus-életpályamodellel, hanem bázist csökkentve teszik rá a pedagógus-életpályamodell költségét. Tehát nem arról van szó, hogy egy adott év költségvetéséhez képest a pedagógus-életpályamodell teljes költségigényével emelik meg a költségvetést, hanem kevesebbet fordítanak az iskolaügy, a magyar közoktatás valós költségeire, mert nem bírja el a költségvetésük a pedagógus-életpályamodellt. Ez a 2015-ös benyújtott törvényjavaslatban, ön helyesen említi vagy említették, hogy 38 milliárd forint pluszköltség, csak éppenséggel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ személyi kiadásainak megemelése 10 milliárd forintot tartalmaz. Magyarul, a bázist itt is 28 milliárddal kényszeredetten csökkentik, mert csak így tud kijönni az előbb említett költségvetési rész.
Végül néhány dologról, amely nem kevésbé fontos dolog, beszélnünk kell. Bár miniszteri ígéret van, és én Balog miniszter úr ezen kijelentésében hiszek, hogy ezt az ocsmány elképzelést, miszerint az alapítványi és egyesületi iskolák pedagógusainak biztosítandó bérjellegű állami támogatást 25 százalékkal csökkentve, csak a 75 százalékot finanszírozzák, visszavonják, de miért kellett benyújtani? Kinek volt az elképzelése az, hogy az alapítványi iskolába járó, egyébként döntő többségében leginkább rászorult gyermekeket tanító pedagógusokat károsítják? Vagy kinek volt az az elképzelése, hogy éppenséggel a legtehetségesebb gyermekeinket oktató, nevelő tehetséggondozó csúcsiskoláink pedagógusbérét az állami költségvetésből csökkentik? Ez csak hasonló elképzelés lehet, mint ahogy most nekirontanak a két tannyelvű gimnáziumok, a két tannyelvű közoktatási intézmények rendszerének. Tessék nekem legalább egyetlenegy szakmai érvet hozni, hogy mégis miért nem állta ki az idő próbáját a német-magyar, a spanyol-magyar, az olasz-magyar, az angol-magyar - és sorolhatnám még -, a meglévő két tannyelvű gimnáziumok rendszere?! Nem is lehet érteni, hiszen költségvetés tekintetében ez csekély rész, szakmailag bizonyítottak, ennek hiányában a magyar ifjúság idegennyelv-tudása ismét csökkenni fog. De az az irány, amit követnek, hogy tudniillik a gimnáziumi, egyetemi diplomát szerző réteg létszámát csökkenteni kívánják, és ennek rovására növelni a szakmunkásképző intézetekbe járó gyermekek létszámát, azért tisztelettel megkérdem önöktől, miközben ezt a költségvetést pártfogolják és védik, hogy önök közül hányan vannak, akik saját gyermeküknek, ismerősüknek ezt a karriert, ezt az életutat, ezt az életpályát vázolják föl. Önök közül hányan vannak, akik gyermeküket, unokájukat arra biztatják, hogy ne gimnáziumokba, iskolákba, egyetemekre, hanem szakmunkásképzőbe menjenek, akik oda járatják a gyermekeiket? Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne - még egyszer mondom - szükség jó szakmunkásképzőre, de valahol álságosnak tartom azt, hogy a magyar sajtó megkeresésére az igen tisztelt kétharmados többségből hárman, azaz hárman mertek válaszolni arra a kérdésre, hogy saját életpályájuk, saját családjuk, saját gyermekeik esetén miért nem tanácsolják azt az utat, amit egyébként ebben a költségvetésben az ország döntő többségének meg mégis tanácsolnak.
Mik a következmények? A következmények mégiscsak azok, amelyeknek megléte már az elmúlt években, de a jelenben különösképpen látható és tapintható. A magyar fiatalság ennek a költségvetésnek a következményeit nem úgy viseli, hogy kényszeredetten hallgat önökre vagy éppenséggel elfogadja, hanem egyre nagyobb létszámban elhagyja ezt az országot tanulási vagy éppenséggel munkavégzési célból, hogy külföldön tanuljanak. Én híve vagyok annak, hogy valaki külföldön tapasztalatot szerez, hogyha azt a tapasztalatot hazahozza. De az a 19-20 éves, akit az ilyen költségvetésekkel arra kényszerítenek, hogy külföldre menjen dolgozni, 20 évesen az egyetemen külföldön egy másfajta munkastílust és világot, kutatási világot ismer meg, ott kap először álláslehetőséget, ott ismerkedik meg először egy fiúval vagy egy lánnyal, kérem szépen, ő nem fog hazajönni, mint ahogy a gyakorlati tapasztalat is ezt mutatja. A következmények tehát ezek.
Most még van idejük változtatni, van idejük módosítani. A tudáshoz való hozzáférés útját válasszák ahelyett, hogy a tudáshoz való hozzáférését a magyar fiataloknak csökkentik! Ezért mi módosító indítványokat nyújtunk be, hogy ezek elfogadásával megteremthessük az önök számára a lehetőséget saját korlátjaik kivédésére és átlépésére, a költségvetés jelenlegi tervezetét azonban elfogadni nem tudjuk.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és a Jobbik mögött helyet foglaló függetlenek soraiból.)
