DR. VEJKEY IMRE,
DR. VEJKEY IMRE,
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényt és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/1997. számú törvényjavaslatot a KDNP parlamenti frakciója támogatja az alábbi tények és okok következtében.
A fogyasztói hitelek a hitelek egy különálló csoportját alkotják, amelyek közigazgatási és jogi szempontból számos sajátossággal bírnak. Ezen sajátosságok közül az egyik legkiemelkedőbb, hogy a fogyasztó úgy gazdasági, mint jogi szempontból kiszolgáltatott helyzetben van a hitelnyújtóval szemben, aki jellemzően egy professzionálisan működő bank. Ebből következően ebben a jogviszonyban a fogyasztó a gyengébb fél, aki a hitelügylet valós tartalmát illetően jóval kevésbé informált, mint maga a hitelező bank.
A fogyasztói hitelek sajátosságait az európai jogalkotó is felismerte, ezért irányelvben fogalmazta meg a fogyasztói hitelszerződéseket. Az első ilyen a 87/102/EGK számú irányelv volt. Ezt az irányelvet váltotta fel a 2008/48/EK számú irányelv, amely még hatékonyabb eszközzel kívánja segíteni a fogyasztókat a hitelfelvétel során.
Az új irányelv megalkotását az tette szükségessé, hogy a hitelpiacokat, illetve a hitelnyújtás gyakorlatát tekintve az elmúlt két évtizedben jelentős változások mentek végbe. Az elmúlt két évtizedben feltűnően megnőtt a fogyasztói hitelek aránya és jelentősége. Két évtizeddel ezelőtt a fogyasztók szinte még mindent készpénzzel fizettek ki, így csak ritkán szembesültek az eladósodottság problémájával. Mára az európai fogyasztók átlagosan 15 százaléka adósodott el. Néhány országban azonban ez az arány lényegesen magasabb, Görögországban például közel 50 százalékos.
Ennek is köszönhető, hogy a fogyasztói hitelek piaca - a jelzáloghitelek nélkül - a globális pénzügyi válság kirobbanásának és az új irányelv elfogadásának az évében, vagyis 2008-ban elérte a 800 milliárd eurót.
A magyar jogalkotó a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvénnyel ültette át az irányelv rendelkezéseit a magyar jogba. A törvény főbb rendelkezéseinek 2010. június 11-én történt hatálybalépése óta a fogyasztói hitelekkel kapcsolatos magyar bírói gyakorlat is jelentős fejlődésen ment keresztül.
(10.40)
Ez elsődlegesen a devizahitelezés széles körű elterjedésével magyarázható, számos fogyasztóvédelmi kérdés ugyanis a magyar bírói gyakorlatban először a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződésekhez kapcsolódóan jelentkezett.
A fogyasztói hitelekkel kapcsolatos magyar, valamint európai bírói gyakorlat alapján a kormány és a parlament a fogyasztói hitelszerződések adósainak fokozottabb védelmét szolgáló intézkedéseket hozott. Ennek a folyamatnak egy újabb része az Fhtv. módosítása. Ezt az újabb jogalkotói lépést a gazdasági adatok is alátámasztják. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a fogyasztási hitelek volumene az eddigi legmagasabb szintet 2010. június 30-án érte el, amikor összesített értékük meghaladta a 8647 milliárd forintot. Ez az érték az elmúlt négy és fél évben folyamatosan csökkent, de a fogyasztói hitelek volumene 2014. június 30-án még mindig meghaladta a 6802 milliárd forintot. Ebből 3139 milliárd forintalapú fogyasztói hitelek értéke volt, míg 3662 milliárd forint pedig a devizahitelek nagysága.
Mindezek alapján a hitelszerződések jogán belül a fogyasztóvédelem szintjének emelése érdekében a jogalkotó az Fhtv. módosítására irányuló törvényjavaslatot dolgozott ki. Az Fhtv.-nek törvényjavaslatban foglalt módosítása az alábbi főbb kérdéseket érinti: a szerződést megelőző tájékoztatási kötelezettség hatékonyabbá tétele, a hitelszerződés módosítására vonatkozó új rendelkezések, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályok, devizaalapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezések, az új szerződések felvételére vonatkozó átállási szabályok, az elszámolásról szóló 2014. évi XL. törvény módosításáról szóló rendelkezések.
A tájékoztatási kötelezettséget a 2008/48/EK irányelvben részletesen szabályozták, így ezek a rendelkezések a magyar jogalkotót is kötik. Arra azonban van lehetőség, hogy az irányelv által előírt tájékoztatási kötelezettséget a tagállami jogalkotó - annak érdekében, hogy a fogyasztó tájékoztatása hatékonyabbá váljon - részletesebben határozza meg. Mindezt indokolttá teszi, hogy a hitelszerződésen belül a fogyasztó terhére jelentős mértékű információs aszimmetria áll fenn.
Ennek alapján a törvényjavaslat kimondja, hogy a szerződéskötést megelőzően a hitelező és a hitelközvetítő a fogyasztó részére olyan felvilágosítást köteles adni, amelynek alapján a fogyasztó felmérheti, hogy az igénybe venni kívánt hitel megfelel-e igényeinek, illetve a pénzügyi teljesítőképességének. Ennek során a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat annak érdekében, hogy a fogyasztó megalapozott döntést hozhasson a hitelszerződés esetleges megkötéséről.
A fogyasztó megalapozott döntéshozatalát segíti az is elő, hogy a hitelező a hitelszerződések mintaszövegét köteles az internetes honlapján hozzáférhetővé tenni. Emellett jelzáloghitel és ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing igénylése esetén a hitelező a szerződés tervezetét - a fogyasztó erre irányuló kérése nélkül is - köteles a szerződéskötést megelőzően legalább hét nappal a fogyasztó rendelkezésére bocsátani. Annak érdekében, hogy erre a rövid, tömör, közérthető tájékoztatásra egységes formában és módon kerüljön sor, a nemzetgazdasági miniszter felhatalmazást kap a részletszabályok rendeletben történő megalkotására.
A tájékoztatási kötelezettséghez kapcsolódóan a törvényjavaslat azt is kimondja, hogy az új Ptk.-nak a feleket terhelő együttműködési és tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályait a fogyasztói hitelszerződések megkötése során is alkalmazni kell. Ez azt jelenti, hogy a szerződéskötés előtt bizonyos szintű gondosság és körültekintés a fogyasztótól is elvárható. Erre azonban a fogyasztó nyilvánvalóan csak akkor lesz képes, ha a megfelelő tájékoztatást a hitelnyújtótól előzetesen már megkapta.
A törvényjavaslat az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban - összhangban a hitelintézeti törvény korábbi és hatályos szabályaival - azt deklarálja, hogy a fogyasztó számára hátrányosan csak rendkívüli esetben, csak ennek fennállása esetén speciális szabályokkal módosítható, szigorú feltételekkel.
A hitelező egyoldalú szerződésmódosítási jogát a szerződésben külön is rögzíteni kell. Semmis az a szerződéses kikötés, amely a szerződés egyoldalú módosítására vonatkozóan meghatározott követelményeknek nem felel meg. A törvényjavaslat az egyoldalú módosítás lehetőségét futamidőhöz kötötten szabályozza. Ezt azt jelenti, hogy eltérő szabályok irányadóak a három évnél rövidebb futamidejű hitelekre, valamint a három évnél hosszabb futamidejű hitelekre.
A törvényjavaslat a legfeljebb hároméves futamidejű hitelek két típusát különbözteti meg: fix kamatozású hitelek, referencia-kamatlábhoz kötött hitelek. A fix kamatozási hitelek esetén a teljes futamidő alatt kamatemelésre nem kerülhet sor. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelek esetén a referenciakamat szintje - BUBOR, LIBOR - változhat, ez azonban automatikus változásának minősül, vagyis nem egyoldalú szerződésmódosítás. A törvényjavaslat azt is előírja, hogy a referencia-kamatlábat az MNB honlapján közzé kell tenni. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelek esetén a kamatszint másik összetevője a kamatfelár, amelynek fixnek kell lennie, vagyis a futamidő alatt nem változtatható meg.
A törvényjavaslat a három évnél hosszabb futamidejű szerződések esetén is két kategóriát különböztet meg egymástól: a referencia-kamatlábhoz kötött hitelt és a változó kamatozású, legalább hároméves kamatperiódusokban rögzített hitelt. A referencia-kamatlábhoz kötött hitelek esetén a referenciakamat szintje ezeknél a hiteleknél változhat, ez azonban nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak. Ezeknél a hitelszerződéseknél - szemben a három évnél rövidebb futamidejű szerződésekkel - a kamatfelár is változhat. Ennek azonban az a feltétele, hogy a hitelező legalább hároméves kamatperiódusokban előre rögzítse a kamatfelárat, a kamatfelár egyoldalúan tehát csak a kamatperiódus letelte után módosítható. További feltétel, hogy a hitelező a szerződésben egy kamatfelár-változtatási mutatót határozzon meg, amelyről a hitelfelvevőt a szerződéskötést megelőzően tájékoztatni kell.
A változó kamatozású hiteleknél a kamatszint ugyancsak a legalább hároméves kamatperiódus elteltével módosítható. További feltétel egy kamatváltoztatási mutatót, vagyis egy objektív index meghatározása. A hitelező ez alapján a közzétett és a hitelszerződésben rögzített kamatváltoztatási mutató alapján jogosult egyoldalúan a kamatperiódus letelte után a szerződéses kamatot módosítani.
A kamatváltoztatási mutató a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó viszonyszám. További feltétel, hogy kívül álljon a hitelező üzleti körén és a hitelező által előre nem látható, tőle független, általa el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást fejezzen ki. A kamatváltoztatási mutatóra a hitelezőnek nincs semmilyen ráhatása.
A hitelszerződésben a kamatszint, illetve a kamatfelár a teljes futamidő alatt legfeljebb öt alkalommal módosítható. A hitelező az általa alkalmazni kívánt egy vagy több kamatváltoztatási mutatót, a kamatfelár-változtatási mutatót, valamint a referencia-kamatlábat köteles az MNB-nek bejelenteni. A hitelező egy szerződésben természetesen csak egyféle kamatváltoztatási mutató, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat alkalmazhat. Az MNB ezeket az adatokat a honlapján a bejelentéstől számított 30 napon belül közzéteszi. Az MNB kizárólag a közzététel elutasításáról hoz külön határozatot, amely ellen bírósági úton van helye jogorvoslatnak.
A hitelező a kamaton kívül a díjat és a költséget is módosíthatja egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan. A törvényjavaslat ezzel kapcsolatban azt mondja ki, hogy a hitelező csak a szerződésben tételesen meghatározott költséget módosíthat, a módosításnak pedig arányosnak kell lennie a költségek növekedésével. Ehhez hasonlóan a díjakat is tételesen rögzíteni kell a szerződésben, ez alól csak a hitelfolyósítási díj, a rendelkezésre tartási díj, valamint az előtörlesztési díj kivétel, amelyeket a hitelező százalékosan határozhat meg.
(10.50)
Díjat a hitelező legfeljebb a KSH által közzétett fogyasztói árindex mértékével emelhet. A költséget és a díjat a hitelező évente egy alkalommal, április 1-jei hatállyal módosíthatja. A törvényjavaslat azt is kimondja, hogy a szerződés szerint százalékos arányban meghatározott díjak a hitel pénznemében, a tételesen meghatározott költségek és díjak pedig csak forintban állapíthatók meg.
Az egyoldalú kamat-, költség- és díjemelésekkel kapcsolatban a törvényjavaslat kimondja, hogy a fogyasztó késedelmes teljesítése esetén a késedelem időtartamára a hitelező legfeljebb olyan mértékű késedelmi kamatot számíthat fel a fogyasztóval szemben, amely nem haladja meg a hitelszerződésben kikötött ügyleti kamat kétszeresét. A törvényjavaslat ugyanakkor egy másik felső korlátot is megállapít, amely alapján a késedelmi kamat nem haladhatja meg a hitelszerződésekre a 17/A. §-ban meghatározott teljes hiteldíjmutató maximális mértékét.
A lakáscélú hitelszerződésekre vonatkozóan a törvényjavaslat egy más típusú korlátot állít fel: a szerződés felmondását követő 90. nap eltelte után a pénzügyi intézmény a fogyasztó nem teljesítése miatt a felmondás napját megelőző napon érvényes ügyleti kamatot, költséget és díjat meghaladó mértékű késedelmi kamatot, költséget és díjat nem számíthat fel. A törvényjavaslat rögzíti, hogy ha a hitelszerződésben meghatározott kamatperiódus lejárata után a kamat, illetve a kamatfelár mértéke az újabb kamatperiódusban a fogyasztóra nézve hátrányosan változik, a fogyasztó jogosult a hitelszerződés költség- és díjmentes felmondására.
A felmondást a fogyasztónak a kamatperiódus lejáratát megelőző 60. nappal kell közölnie a hitelezővel, és a fennálló tartozást legkésőbb a kamatperiódus utolsó napján kell a hitelező részére teljesíteni. A felmondás gyakorlásának feltétele, hogy a hitelező a kamatperiódus lejáratát megelőző legalább 90 nappal tájékoztassa a fogyasztót az új kamatperiódusban alkalmazott kamat és kamatfelár mértékéről.
Az ingyenes felmondási jog nem érinti a fogyasztónak az előtörlesztéshez való jogát. Az előtörlesztési jog a fogyasztót a kamatperiódus alatt is megilleti, meg kell azonban téríteni a hitelező ezzel kapcsolatos költségét. Az előtörlesztéssel kapcsolatos költségeket az irányelv maximálja, nem jelzáloghitelek esetén ez nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 százalékát, jelzáloghitelek esetén pedig a 2,5 százalékát.
A 2008/48-as EK-irányelv preambulumának bekezdése kifejezetten rögzíti, hogy az irányelv nem szabályozza a hitelszerződések érvényességével kapcsolatos szerzési jogok kérdését, vagyis ezek továbbra is tagállami hatáskörben maradnak. Így az irányelv arra a kérdésre nem ad választ, hogy mi a jogkövetkezménye annak, ha a hitelszerződés nem tartalmazza az irányelvben foglalt tartalmi elemeket. Ezzel kapcsolatban azonban figyelemmel kell lenni az irányelv 23. cikkelyében foglalt rendelkezésekre, amelyek alapján a tagállamok által az irányelv rendelkezései megsértése esetére megállapított szankcióknak - ideértve a polgári jogi jogkövetkezményeket is - hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.
Ezzel kapcsolatban az Fhtv. eredeti 16. § (5) bekezdése azt a rendelkezést mondta ki, hogy semmis az a szerződés, amelyik nem tartalmazza a 16. §-ban meghatározott tartalmi elemeket. Azt is kimondta azonban a törvény, hogy a szerződés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. Az elmúlt évek hazai bírói gyakorlata alapján egyértelművé vált, hogy a hitelszerződés teljes érvénytelensége a fogyasztó számára rendkívül hátrányos, ebben az esetben ugyanis a kamattal növelt teljes tőkeösszeg egyben válik esedékessé, amelynek teljesítésére a fogyasztó aligha képes. Éppen ezért bírói gyakorlatunk a részleges érvénytelenséget tette fő szabállyá. A részleges érvénytelenség lényege, hogy a szerződés érvénytelen kikötéséhez nem fűződhet joghatás. A részleges érvénytelenség azonban arra nem ad lehetőséget a bíró számára, hogy a szerződésbe más módon beavatkozzon, annak tartalmát akár érvényessé nyilvánítás, akár a régi Ptk. szerinti hatályossá nyilvánítás útján megváltoztassa. Erre a bíróságnak kizárólag a fogyasztói hitelszerződés teljes érvénytelensége esetén van lehetősége.
Tekintettel arra, hogy az Fhtv. 16. §-ában foglalt tartalmi elemek hiánya miatt a teljes hitelszerződés semmisségének a megállapítása a fogyasztóra nézve hátrányos, ezért a törvényjavaslat módosítja az Fhtv. 16. § (5) bekezdését. A módosított tartalmú 16. § (5) bekezdés alapján, ha a törvény 16. §-a szerinti tartalmi kellékek hiánya a szerződés létrejöttét nem érinti, akkor a hitelező a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint köteles megtéríteni a fogyasztónak a kellékhiányból származó kárát. Mindez összhangban áll a kötelmi jog azon alapelvével, amely szerint a szerződés valamennyi lényeges tartalmi elemének a hiányában a szerződés nem jön létre.
Az Fhtv. 16. §-ában felsorolt tartalmi elemek közül több azonban nem tekinthető lényegesnek, így ezek hiánya a szerződés létrejöttére nincs hatással. Ehhez képest, ha egy olyan, lényegesnek nem tekinthető tartalmi elem hiányzik a fogyasztói hitelszerződésből, amelyet az Fhtv. 16. § (1) bekezdése határoz meg, akkor a szerződés ugyan létrejön a felek között, érvényes is lesz, de a hitelező szerződésszegést követ el a fogyasztóval szemben, így az ebből eredő kárt - a szerződésszegésért okozott kárért való felelősség szabályai alapján - köteles a fogyasztónak megtéríteni.
A törvényjavaslat kimondja, hogy az Fhtv. meghatározott rendelkezéseit a fogyasztói kezességi szerződés kezeseire, valamint a fogyasztói jelzálogszerződés jelzálog-kötelezettjeire is alkalmazni kell. Valójában két rendelkezés analóg alkalmazására mutatkozott igény a gyakorlatban: a szerződéskötést megelőző tájékoztatás kiterjesztésére és az előtörlesztés lehetőségének biztosítására a biztosítékot nyújtó személyek számára. Szemben az adóssal, akit a korábbi törvényi rendelkezések alapján a hitelezőnek részletesen kellett tájékoztatnia a megkötendő szerződésről, illetve a hitelképességét is meg kellett vizsgálnia, a kezessel szemben ilyen elvárásokat a jogszabályok eddig nem támasztottak. A gyakorlatban azonban a kezes sokszor rosszabb helyzetbe kerül, mint a fizetést beszüntető főadós.
Emiatt a törvényjavaslat rendelkezése alapján a hitelező a kezest és a jelzálog-kötelezettet is megfelelően köteles tájékoztatni annak érdekében, hogy ezek a személyek is reális döntést tudjanak hozni a hitelszerződéshez kapcsolódó biztosítéknyújtással kapcsolatban. Ugyancsak egyértelművé kívánja tenni a törvényjavaslat azt is, hogy mind a kezest, mind pedig a jelzálog-kötelezettet megilleti a hitel előtörlesztésének a joga. Erre az esetre a felek egymás közötti viszonyát a Ptk. rendezi. Az Fhtv.-nek a fogyasztói kezességre, illetve a fogyasztói zálogszerződés kötelezettjére vonatkozó szabályai mellett a szerződéses jogviszonyra a Ptk. rendelkezéseit is alkalmazni kell.
A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy az MNB jóváhagyásával a pénzügyi intézmények érdekképviseleti szervei minta-üzletszabályzatot dolgozzanak ki. Ezek alkalmazása nem minősül a versenytörvénybe ütköző magatartásnak. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy német és osztrák mintára a magyar bankok is azonos üzletszabályzatokat és általános szerződési feltételeket kezdjenek el alkalmazni, amely elősegítené, hogy a fogyasztók könnyebben átállhassanak a piacon alkalmazott szerződéses feltételekre.
És most térjünk át a másik törvényjavaslatra, az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosításával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló T/2055. számú törvényjavaslatra, amelyet a KDNP parlamenti frakciója szintén támogat az alábbi tények alapján. A lakosság devizaalapú és devizahitel-állományának forintosítása össztársadalmi érdek, egyrészt azért, mert megszünteti a lakossági jelzálog-hitelszerződésekben a hiteladósokat egyoldalúan terhelő devizaárfolyam-kockázatot, másfelől pedig, mert elősegíti az ország pénzügyi közvetítőrendszerének stabilitását. A deviza- és a devizaalapú hitelkonstrukciók kivitelezésével összefüggésben a jogalkotónak elsődlegesen a forinthitelesek, valamint a deviza- és devizaalapú hitelesek méltányolható pénzügyi érdekeit kell figyelembe venni. Fontos szempont emellett a magyarországi pénzügyi intézményrendszer stabilitásához fűződő nemzetstratégiai érdek is.
(11.00)
Természetes személy hiteladósok helyzetének rendezése érdekében a jogalkotó célul tűzte ki a pénzügyi intézmények fogyasztói hitelezéseinél a pénzügyi intézmények tisztességtelen hitelezési gyakorlatának megszüntetését és az erős fogyasztóvédelmi jogi garanciák törvénybe foglalását, továbbá ennek keretében a fogyasztók számára kockázatos devizahitelek, illetve devizaalapú hitelek kivezetését, végül a kamatkondíciók átláthatóságát.
Mindez szorosan kapcsolódik a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CXLII. törvény módosításához. Míg az Fhtv. módosítása az elszámolással nem érintett fogyasztói hitelszerződésekre, valamint valamennyi új fogyasztói hitelszerződésre vonatkozóan állapítja meg az új szerződéses feltételeket, addig ez a törvényjavaslat az elszámolással érintett szerződésekre nézve teszi meg ugyanezt. Ennek megfelelően a törvényjavaslat, a fogyasztói hitelek adósai helyzetének javítására irányuló eddigi jogalkotói intézkedésekhez szorosan kapcsolódva, meghatározza a forintosítás jogi technikáját, eljárási rendjét, feltételeit, a forintosítással érintett fogyasztói hitelszerződések áttérését az úgynevezett fair bankokról szóló törvényben meghatározott új szerződéses feltételekre.
A törvényjavaslat erre tekintettel nemcsak a fogyasztói hiteltartozások forintosítását szabályozza, hanem a forintosítás utáni induló kamatszintet is rendezi.
Azon hitelek esetében, ahol a törvényjavaslat bizonyos feltételek között és az adósok kérelmére lehetővé teszi a hiteladósoknak, hogy a korábbi deviza- vagy devizaalapú kölcsönszerződéses hiteljogviszonyban maradjanak, a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében egyúttal megszabja azt is, hogy a hitelnyújtó által alkalmazható kamat, kamatfelár mértéke miképpen igazodjon annak felső határához. A törvényjavaslat hatálya kiterjed azon még fennálló fogyasztói hitel, kölcsön és pénzügyi lízingszerződésekre, amelyekre vonatkozóan a pénzügyi intézményeket a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény alapján és az abban foglaltak szerint elszámolási és adott esetben visszatérítési kötelezettség is terhel.
A törvényjavaslat hatálya ezenkívül a még nem rendezett tartozásállomány forintosítása tekintetében kiterjed azokra a felmondott fogyasztói hitelszerződések alapján fennálló tartozásokra is, amelyeket még nem vezettek ki a pénzügyi intézmények a számviteli nyilvántartásból, hiszen a forintosítás ezen hiteladósok tekintetében is meg tudja akadályozni a tartozásállomány árfolyamkockázat miatti további növekedését. A törvényjavaslat hatálya nem terjed ki a hitelállományhoz, fizetési számlához kapcsolódó, valamint az állami kamattámogatással nyújtott lakáscélú, forintalapú hitelviszonyokra, hiszen ezekre a szerződésekre a 2014. évi XXVIII. törvény hatálya sem terjed ki.
A törvényjavaslat elsődleges célja, hogy a jövőre nézve megszüntesse a fogyasztókat terhelő árfolyamkockázatot, tehát a deviza- vagy devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések tekintetében a pénzügyi intézmények kötelesek lesznek a törvényjavaslatban meghatározott feltételekkel, határidővel és az ott részletezett eljárási rend szerint a teljes tartozást forintkövetelésre átváltani. A törvényjavaslat célja, hogy a fogyasztók részére az összes körülmény mérlegelésével a legkedvezőbb pénzügyi feltételek kerüljenek rögzítésre.
A pénzügyi intézmény feladata a szerződések módosulásával és az ügyletek értékesítésével kapcsolatos teendők ellátása. Ezekre tekintettel az ügyfeleknek külön díjat, költségtérítést nem számíthatnak fel. A forintra átváltási kötelezettség a deviza- vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződések-re terjed ki. A törvényjavaslat értelmében a fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződésekre meghatározott szabályokat az ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződésekre is alkalmazni kell.
Az átváltási árfolyam meghatározása során nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Kúria jogegységi döntése arra a következtetésre jutott, hogy az árfolyamkockázat az érvényes szerződések esetén a hiteladóst terheli. A deviza- és devizaalapú hitelek kamata mindig is jóval alacsonyabb volt, mint az ugyanabban az időpontban azonos hitelcélra nyújtott forinthiteleké. Minderre tekintettel azt is szem előtt kell tartani, hogy a forinthitelesek ne kerüljenek méltánytalanul hátrányos helyzetbe a deviza-, illetve devizaalapú hitelek adósaihoz képest. A törvényjavaslat rögzített, forintosításra irányuló árfolyamok ezt a szempontot is érvényesítik.
A deviza- és devizaalapú hiteleseket a pénzügyi intézmények elszámoltatása és a hiteltartozások forintosítása egyértelműen kedvezően fogja érinteni, elősegítve ezzel fizetési képességük megőrzését. Említést érdemel azonban, hogy a fogyasztót a törvényjavaslat értelmében megilleti az a jog, hogy a forintra történő átváltás mellőzését kezdeményezze a törvényjavaslatban felsorolt körülmények fennállása esetén, mérlegelve az ezzel járó előnyöket, de a jövőbeli, előre nem látható, nem becsülhető, további súlyos kockázatokat is. Azok a lakossági csoportok élhetnek ezzel a lehetőséggel, amelyeknek rendszeres jövedelmük van devizában, jövedelmük alapján a jövedelemarányos törlesztőrészlet és hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló új szabályok alapján is jogosultak lennének devizaalapú kölcsönt felvenni hazai pénzügyi intézményektől, vagy a deviza-, illetve devizaalapú jelzálogkölcsönből hátralévő futamidő már rövid, illetve a forintra váltás és az azzal járó kamatkondíciók az ő esetükben az induló kamatnál magasabb kamattal járó forinthitel-konstrukciókat eredményeznének.
Ezek az esetkörök azok, ahol a jogalkotó racionálisnak tartja a hiteladósok számára a döntési lehetőséget a törvényjavaslatban megadni. A forintra történő átváltás az említett lakossági csoportnál tehát nem lesz kötelező, azaz ezek a hiteladósok továbbra is törleszthetnek devizában, illetve devizaalapú hiteljogviszonyban maradhatnak saját elhatározásuk szerint. Azon hiteladósok számára, akik nem kívánják a módosult feltételekkel fenntartani a szerződésüket, a törvényjavaslat egyrészt biztosít egy rendkívüli, bármilyen díjtól és költségtől mentes felmondási jogot, másrészt azt is lehetővé teszi, hogy egy másik, számukra kedvezőbb feltétellel nyújtott hitellel váltsák ki korábbi deviza-, illetve devizaalapú hitelüket.
