VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miért is mondja a Jobbik azt, hogy ez a törvény nem nyújt igazi megoldást a devizahitelesek problémájára? Miért vagyunk ezzel elégedetlenek? Miért gondoljuk azt, hogy nem is félmegoldás ez, negyed vagy éppen kevesebb, amit ez a törvényjavaslat nyújt számunkra?
Először is azt kell látni, hogy annyi jogsértést követtek el a bankok a devizahitelesek kárára, éveken keresztül gyakorlatilag változatlanul hagyta folyni ezeket a devizahiteles ügyeket a kormány, hogy az ember alig hisz a szemének. Érdekes volt például az, hogy miközben a devizahitelezés a tetőpontján volt, a hitelintézeti törvény úgy rendelkezett, hogy azoknak az embereknek, akik az ügyfelekkel kapcsolatot tartanak, szakképzettnek kell lenniük, az ügyfelet pedig fel kell világosítani az általa vállalt összes kockázatról.
(12.40)
Önmagában már ennek a feltételnek sem feleltek meg azok a banki és egyéb alkalmazottak, akik ezeket a hiteleket közvetítették. Azzal senki nem törődött, hogy az ügyfelek számára egy többoldalas, sokszor a közgazdászok által is nehezen érthető, sok áttétellel rendelkező törvényjavaslatot miért kellett volna megérteniük azoknak az ügyfeleknek, akik egyébként nem rendelkeztek ilyen végzettséggel. Nem kapták meg a szükséges felvilágosítást.
De továbbmegyek. Amikor arról van szó, hogy milyen kockázatokat láthatott maga előtt az ügyfél a hitelfelvételkor, érdemes mérlegre tenni a következő kérdéseket. Vajon miért van az, hogy az Egyesült Államokban, amelyet a Jobbik véletlenül sem tekint mintademokráciának, a nindzsának nevezett emberek - akiket egy angol mozaikszó alapján képeztek -, a munkával, a vagyonnal, semmiféle életkilátással nem rendelkezők is hitelhez jutottak, hitelezési boom alakult ki? Annak a következményeit nyögte utána éveken keresztül, még manapság is a világ, hogy a bankok felelőtlenül jártak el. Gyakorlatilag ugyanez Magyarországon, mondjam azt, hogy megtorlatlanul maradt.
Az Egyesült Államokban például - a magát nemzetinek valló Orbán-kormánnyal ellentétben - őszintén beszéltek arról, hogy a bankokat meg kell büntetni, viselniük kell a következményeket azért, mert általános, mélyreható gazdasági válságot okoztak. Magyarországon sajnos ezzel kapcsolatban nem történt semmi. Amikor tapasztalja a kormány az egyik törvénytelenséget a másik után, akkor sem tesz semmit kétharmados parlamenti felhatalmazással annak érdekében, hogy a tisztelt Ház olyan törvényeket fogadjon el, amelyekkel egy héten belül garantáltan meg lehetne teremteni a rendezés végleges és hatékony jogi feltételeit. Ez nem történik meg, éveken keresztül mutogatnak egymásra, mutogatnak a Legfelsőbb Bíróságra, mutogatnak az Európai Unióra, de a kormány érdekes módon ebben az esetben elfelejti használni azt a hatalmat, amellyel egyébként önállóan még az alkotmányt is képes volt megváltoztatni.
Az is érdekes, hogy a kormány a saját emberét teszi a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének élére, és ez az ember, aki vezeti ezt a szervezetet, nem indít közérdekű keresetet a devizahitelesek védelmében, hanem hagyja, hogy az egyébként adósságcsapdában fuldokló emberek saját pénzükön, az utolsó forintjaik előkaparásával reménytelen küzdelmet folytassanak a bankok profi jogászaival szemben. Hölgyeim és uraim, hol van itt az igazság?! Hol van itt a józan ész? Három és fél, négy millió embert érint családtagokkal együtt ez a kérdés, amelyről most beszélünk, annyian vergődnek adósságcsapdában. Ha nem szabadítja ki a törvényhozó hatalom ezeket az embereket ebből az adósságcsapdából, akkor Magyarország gazdasági felemelkedése nem tud bekövetkezni. Ezeknek az embereknek a kieső jövedelme, az, hogy az összes pénzüket a legszorosabb értelemben vett megélhetésükre, a villanyszámlára, az áramszámlára, az alapvető élelmiszerek vásárlására fordítják és az összes többit a bankoknak adják, ez gyakorlatilag olyan szinten lefékezi a magyar gazdaság növekedését, hogy reménytelen abban bízni, hogy életszínvonal-javulás lesz ebben az országban, amíg ezt a kérdést nem rendezzük.
Az is érdekes, hogy milyen kockázatokat vállaltak a devizahitelesek. Egyrészt itt volt az árfolyamkockázat, ami azért érdekes, mert ha megnézzük a devizahitelezés adatait és a hivatalos, az Európai Központi Bank utasítására elkészített statisztikákat, ott megkülönböztetnek a hitelintézeti szektor forrás- és eszközoldalai adatainál különböző hitelfelvételeket és hitelkihelyezéseket. Az euró kategória mellett van egy úgynevezett egyéb kategória, amiben túlnyomórészt a svájcifrank-hitelek szerepelnek. Érdemes megnézni, ez most is megtekinthető a Magyar Nemzeti Bank honlapján. Azt fogják látni a hitelintézeti szektorra vonatkozó jelentésből, hogy közel ötször annyi hitelt helyeztek ki az egyéb devizában, mint amennyit a bankok maguk is felvettek. Tehát a hitelek töredéke mögött volt csupán devizafedezet, és ezzel senki nem foglalkozik, mert papíron megtörtént ugyan a deviza folyósítása, a gyakorlatban azonban nem. Ami megtörtént, az az, hogy az ügyfeleknek kiszámlázták az árfolyam-különbözetet, és az ügyfelekre hárították ennek minden terhét, noha a hitelintézeti szektorra vonatkozó adatokból kristálytisztán látszik, hogy a bankrendszer maga nem volt kockázatviselője ennek az árfolyamváltozásnak, tekintettel arra, hogy csak ötödrészben volt a hitelek mögött ténylegesen devizafedezet.
Az még érdekesebb dolog, ami a banki hitelkamatokkal történt. Mi is történt itt? 2008-ban volt egy világgazdasági válság. Elkezdődött, a svájci frank kamatszintje, a svájci jegybanki alapkamat mélybe zuhant, ezzel párhuzamosan emelkedett a magyar hitelesek által fizetett kamatszint. Ezzel egy elképesztő kizsákmányolás indult meg az országban, mert miközben a bankok sokkal olcsóbban jutottak hozzá a svájci frankhoz, sokkal alacsonyabb kamatok mellett, brutálisan elkezdték a magyar hiteladósok kamatait emelni. Ezen sem a mostani előterjesztés, sem az összes többi érdemben nem változtatott semmit. Ezért fordulhatott elő az, hogy mind az árfolyamváltozás, mind a kamatváltozás terhét a devizahitelesek egy az egyben viselték, önkényesen a nyakukba tették a bankok a megemelkedett kamatokat úgy, hogy arra közgazdaságtanból létező magyarázat gyakorlatilag nem volt, és ennek a következménye az, hogy miközben másfélszeresére változik az árfolyam, annyival nő a svájci frank értéke a forinthoz képest, aközben az ügyfelek több mint kétszer akkora törlesztőrészletet fizetnek. Ezt a magát nemzetinek mondó kormány hagyja, nem tesz ellene semmit.
Tessék csak megnézni, amikor gyakorlatilag piaci árfolyamon történik a forintra váltás, lehet azzal takarózni, Répássy államtitkár úr, hogy nem teszi lehetővé az Európai Unió, hogy visszaadják a devizahiteleseknek az árfolyam-különbözetet. Dehogynem! Ezt ön is pontosan tudja, hiszen önök rendelkeztek az árfolyamgát intézményének bevezetéséről, ami igaz, hogy átmenetileg, de mégiscsak kedvezőbb árfolyamon történő törlesztést tett lehetővé. No de abban is benne volt a csapda, amit a kormány nem hangsúlyozott; az, hogy az árfolyam-különbözet öt éven keresztül egy elkülönített számlán kamatozott a bankok javára. Ez nem azt jelenti, hogy az ügyfelek, hurrá, milyen jól jártak, máris kedvezőbb árfolyamon törleszthetnek a futamidő későbbi részében. Nem! Ez azt jelentette, hogy öt évre egy kis könnyebbséget kapnak, öt év múlva pedig az eredeti árfolyam-különbözet az elkülönített számlán hozzájön majd a törlesztőrészletekhez, és a korábbinál még nagyobbra nőnek majd a törlesztőrészletek. Tehát érdemben a kormány sajnos ezen a problémán láthatóan nem segített.
Mi lenne itt a megoldás? Nyilván az, hogy ha nincs a hitelek mögött devizafedezet, akkor nem is jogos, hogy ezt a devizaárfolyam-különbözetet a kormány az emberekre hárítsa. Különösen nem jogos akkor, ha a 2010 tavaszán történő választási győzelem időpontjában nézem meg a svájci frank árfolyamát. Akkor 170-180 forintos szinten mozgott a svájci frank. Utána a kormány éveken keresztül szerencsétlenkedett, mutogatott jobbra-balra, miközben kétharmados parlamenti felhatalmazással önállóan, a pártokkal való egyeztetés nélkül alkotmányt tudott módosítani, a devizahitelesek problémáját nem oldotta meg. Aztán eltelt több év, az árfolyam az akkori szint másfélszeresére növekedett, és most önök azt mondják, hogy bizony ezt a terhet, a kormány tehetetlenkedésének, határozatlanságának, tétovaságának terhét, az időközben évek alatt bekövetkezett brutális árfolyamváltozást nyeljék le a devizahitelesek. Kérem, ez az árfolyam-különbözet nem a devizahitelesek miatt állt elő, hanem azért, mert a kormány nem rendezte a helyzetet. Nem élt azzal a parlamenti felhatalmazással, amivel a választók felruházták; valószínűleg azért, mert a bankrendszerrel sem akkor, sem most nem mert érdemben szembemenni.
Ugyanígy a kamatoknál is: mi az, amit meg kellene lépni? Megtettem, hogy megnéztem a magyar és a lengyel devizaadósok törlesztőrészletei között a különbséget. Jelentősen több törlesztőrészletet kénytelenek ugyanakkora összegű, ugyanabban az időpontban felvett svájcifrank-hitel után fizetni a magyar devizaadósok, mert nekik jelentősen nagyobb kamatot kell fizetni a hiteleik után, mint a lengyel adósoknak. Hogy is következhet be ez? Lengyelországban nem hagyja a szabályozó hatóság és nem hagyja a kormány, hogy a bankok kizsákmányolják az embereket, visszatereli a helyes kamatszintre a fizetendő terheket, Magyarországon meg gyakorlatilag az elmúlt években szabad kezet kaptak a kereskedelmi bankok arra, hogy kifosszák a lakosságot. Ehhez sajnos az Orbán-kormány végig asszisztált.
Ez nyilván egy olyan pálya, amihez nem tudunk gratulálni. Még egyszer mondom, az a törvényjavaslat, amellyel most önök megpróbálják rendezni ezt a kérdést, még félmegoldásnak sem nevezhető, hiszen sem az igazságosság, sem a jog nem azt mondja, hogy így kell rendezni ezt a kérdést, hanem valóban a bankokra kellene azokat a terheket visszahárítani, amelyeket ők éveken át jogtalanul szedtek be a szerencsétlen hiteladósoktól. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
(12.50)
