MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Én igyekszem nem megismételni azokat a pontokat, amelyeket az előttem szólók, főleg saját frakciómat illetően már elmondtak, sokkal inkább kiegészíteném mindazt, és néhány olyan pontra hívnám föl a figyelmet, amely, ha nem is közvetlenül ehhez a törvényjavaslathoz kapcsolódik, a jövőre nézve továbbgondolásra mindenképpen alkalmas.
Az első szó talán a köszöneté miniszter úr felé, hiszen néhány héttel ezelőtt egy honvédelmi bizottsági ülésen, amikor szóba került a különböző alakulatok, dandárok és eszközök állapota, akkor miniszter úr megígérte, hogy lehetőséget biztosít arra, hogy a bizottság tagjai, akár a Honvédelmi és rendészeti, akár a Nemzetbiztonsági bizottság tagjai személyesen tapasztalhassák meg, hogy hogyan és milyen állapotban van a magyar honvédség, és ezt korrektül tartotta is, hiszen most rendszeresen lehetőségünk van alakulatlátogatásokon részt venni, amit én a magam és szerintem mások nevében is ezúton is köszönök. Amiért ezt mondom, hogy a mostani felszólalásomat például az egyik ilyen alakulatlátogatás ihlette, és azt gondolom, hogy sokkal korrektebb és sokkal felelősségteljesebb egy ilyen vitát úgy lefolytatni, ha személyesen is tapasztaltuk az aktuális kihívásokat, problémákat és lehetőségeket vagy kereteket, hogy miben és hol tudunk mozogni.
Azt talán több - talán pártállástól függetlenül szinte minden - hozzászóló elmondta, és gondolom, ezt miniszter úr sem vitatja, hogy a GDP-arányos, magyar honvédségre fordított összeg, ez az épphogy 0,7 fölötti keret, nem teszi lehetővé azt a fajta modernizációt és elvárást, amelyet a jelenlegi állapot megkívánna. Ugyanakkor arra talán mindenképpen sarkallhat bennünket, hogy a jövőre nézve megtaláljuk azokat akár más terület rovására is, hogy a Magyar Honvédséget a XXI. századnak megfelelő állapotba állítsuk.
Amikor jogállásról beszélünk, és ilyesfajta törvényjavaslatokat vitatunk meg vagy dolgozunk ki, akkor nem megkerülhető a bérezés, és részben itt a javaslatban is szó van róla. Az mindenképpen örömteli, hogy a minisztérium életpályamodellben gondolkodik, és meg kívánja oldani lehetőségeihez mérten a Magyar Honvédség bérezését. Én azt gondolom, ez talán az elsődleges feladat, hiszen a fiatalok motiváció nélkül nagyon nehezen fogják választani ezt a pályát. Beszélgetve akár alakulatlátogatás során, akár egyébként katonákkal, tisztekkel, tiszthelyettesekkel, ez egy általános probléma, hogy is mondjam, a toborzóirodák vagy a fizikai alkalmasság az egyik nagy probléma, ami azonnal megtizedeli a jelentkező vagy az érdeklődő fiatalokat, később pedig a bérezés. Tapasztaltuk, hogy sajnos sok esetben nagyon sok katona kénytelen másodállást vállalni ahhoz, hogy a családját a megfelelő szinten fenntarthassa. Ezért mindenképpen indokolt a bérezésük javítása, illetve annak a bizonyos életpályamodellnek tényleg olyan mértékű bevezetése, amely legalább az a minimumcélt eléri, hogy nem szorulnak a különböző katonák másodállásokra.
Ha a fiatalok motivációjánál tartunk, én Debrecenben örömmel tapasztaltam azt, hogy végre a nagy-nagy tarolás után van újra középiskola, ahol fiatal növendékek a katonai pályát választhatják és már abban szocializálódnak. Én ezt azért tapasztaltam örömmel, mert én emlékszem, hogy az általános iskola 8. osztály befejezése után én az egri Lenkey János Honvéd Gimnáziumban kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat, és sok olyan tiszttel, tiszthelyettessel volt alkalmam találkozni, akik, ha nem is évfolyamtársaim voltak, de mind-mind ott végeztek az egri Lenkeyben. Szomorú volt látni, hogy a kilencvenes évek második fele hogyan tarolta le Magyarországon először a katonai kollégiumokat - Nyíregyháza, nem akarom felsorolni -, majd a két megmaradt katonai gimnáziumot, az egrit és a győrit.
Én ezt egy építő jellegű kritikaként ajánlanám a minisztérium figyelmébe, hogy szerintem érdemes lenne közép- és hosszú távon elgondolkodni azon, hogy ezeket a katonai középiskolákat - akár gimnáziumokat, akár szakközépiskolákat, de legyen csak kollégium - néhány régióban megnyitni, hiszen azt hiszem, hogy ez egy olyan komoly lépés lenne az utánpótlás szempontjából, amely jelenleg hiányzik. Illetve most már öröm, hogy Debrecenben van egy ilyen, de ez a katonák és a tisztikar elmondása szerint is probléma, tehát a civil iskolákból, a civil pályáról a honvédség kötelékébe került katonák kevésbé gyökereznek meg olyan szinten, és kevésbé maradnak meg olyan szinten, mint azok, akik katonai középiskolában, majd felsőoktatási intézményben végeznek, a megtartóerő és az elhivatottság, ami ennél a pályánál, azt gondolom, hogy nélkülözhetetlen, egy sokkal komolyabb tényező.
Amit még szeretnék kiemelni, hogy itt egy örök vita a Jobbik és talán az összes többi párt között, hogy mi hogyan állunk a NATO-tagságunkhoz, illetve a külföldi szerepvállaláshoz. Önmagában nem az a problémánk, hogy a katonáink részt vesznek különböző nemzetközi missziókban, hiszen maguk a katonák elmondják, hogy nem kizárólag anyagi okok miatt - természetesen az is egy komoly motiváció ezekben a missziókban -, de óriási tapasztalat, egy katonának az egy hatalmas kihívás, és most ha bagatellizálni akarnám, akkor azt is mondhatnám, hogy kaland egy-egy ilyen külföldi részvétel. De sajnos - amire én utalni akarok -, amíg ilyen állapotban van a Magyar Honvédség, és ez nyilvánvalóan nem a mostani kormány kizárólagos felelőssége, hanem ez egy sok évtizedes örökség, addig nem biztos, hogy ekkora összegeket kellene nekünk kizárólag külföldi missziókra költeni.
Mennyivel hatékonyabb lenne a honvédség rendbetétele szempontjától, ha ezeket az elképesztő összegeket, ami a NATO-tagságunkból adódik, és nem egy választható opció, hiszen amióta a szövetségbe tartozunk, azóta nyilvánvalóan minden tagállamot terhelnek különböző összegek; ha most a 2015. évi költségvetés-tervezetet végignézzük, én össze se számoltam az összes olyan tételt és az összes olyan sort, amely kizárólag a NATO-ból fakadó anyagi terheinket jelenti, ha jól emlékezem, 7000 milliárd forint környékén állt meg, hatezer nem tudom hány száz volt pontosan - ha kell, a következő felszólalásra ezt kigyűjtöm -, ami kizárólag a NATO-t érinti különböző tételsorok kapcsán.
Én azt gondolom, ha ennek az összegnek - legyen ez bármekkora, ha csak 1000 milliárdról beszélünk - egy jelentős részét vagy akár az egészet csak 1-2-3 éven keresztül a Magyar Honvédség modernizációjára tudnánk fordítani, akár az eszközparkra, akár a fegyverparkra, akár a bérezésre, akkor a későbbiekben nagyon látványos fejlődés lenne nemcsak hatékonyság szempontjából, hanem azt gondolom, hogy az elhivatottság és - a motivációról már beszéltünk - a jelentkezés szempontjából is, és utána lehetne azon gondolkodni, hogy mi a helyünk és szerepünk az Európai Unióban. Vagy mi most egy meglehetősen sajátos helyzetben vagyunk, hiszen a szomszédunkban konfliktus van. De ha őszinték vagyunk, és nem akarjuk magunkat becsapni, és föltesszük a kérdést, hogy ha, ne adja isten, probléma lenne, ami Magyarországot is közvetlenül érinti, akkor vajon a jelenlegi honvédség mennyire lenne hatékony mindezt kivédeni, én azt gondolom, hogy van még itt feladat bőven.
(16.00)
S tényleg a hozzászólásomat alapvetően az motiválta, hogy természetszerű, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. De azt gondolom, hogy egy néhány éves közép- és hosszú távú stratégia letétele, egy olyan stratégia letétele, amely adott esetben fontos, hogy konszenzuson nyugodjon, hiszen bárhogy is alakuljon a következő kormányzati ciklusok politikai vagy pártok közötti összetétele, nem szabad, hogy kormányváltásról kormányváltásra változzon, hanem azt kellene elérni, hogy egy ciklusokon átívelő olyan stratégia szülessen, amely mindenki számára minimum. És itt nagyon fontos az oktatás, nagyon fontos a katonai nevelés, és nagyon fontos az az évről évre a költségvetésből ráfordított, kifejezetten a Magyar Honvédségre fordított összeg, amely nem szenvedhet csorbát attól, hogy más lesz egy parlament politikai összetétele vagy más lesz egy kormány felállása.
Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez a mi elsődleges és legfontosabb feladatunk és kihívásunk most, 2014-2015 táján, és ha ebben sikerül egy konszenzust elérni, akkor azt gondolom, hogy a többi „mellékes”, és tényleg pozitív pályára áll a Magyar Honvédség jövője.
Ugyanakkor ez a javaslat természetesen rengeteg pontján előremutató, én bízom benne, hogy a benyújtandó módosító javaslatokkal még jobb lesz, és bízom benne, hogy a kormánypártok is alapvetően a tartalmát fogják nézni, nem pedig a benyújtót, és tényleg egy olyan javaslat kerül majd elfogadásra, amely konszenzuson nyugszik, és mindenki számára megfelelő.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
