DR. HOFFMANN RÓZSA,
DR. HOFFMANN RÓZSA,
DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Fontos, időszerű, aktuális és hiánypótló törvényjavaslat fekszik előttünk. Mert miről van benne szó? A fejlesztésről és az innovációról, azaz a fejlődésről és az ezt megalapozó kutatásról.
És ha már az előttem szóló Kiss László képviselő úr itt irodalommal példálózott, én sem tudom megállni, hogy ide ne hozzam Vörösmarty Mihálynak azt az ismert kérdését, hogy ment-e előbbre a világ a könyvek által. Nem szó szerint idéztem. Nagyon sok ember felteszi azt a kérdést, hogy és megy-e előbbre az életünk, az emberiség a tudomány, a kutatás, a technológiai fejlődés által. És jóllehet tudjuk, hogy a tudományt, a kutatást, az eredményeket bizony az emberiség a történelem során nagyon sokszor rossz célokra is fordította, a válaszunk, a Kereszténydemokrata Néppárt válasza is egyértelműen csak az lehet, hogy igen, ez az, ami előbbre viszi a világot. Különösen így van ez a mai felgyorsult világunkban, ahol a gazdasági kitörésnek, az ország fejlődésének, megkockáztatom: fennmaradásának legfontosabb eszköze a kutatás, az innováció, a fejlődés és a fejlesztés.
Szemben az előttem szólóval a Kereszténydemokrata Néppárt úgy látja, hogy azokra a problémákra, amelyeket a vezérszónok úr és más szónokok is, az ÁSZ elnöke is felhozott, megfelelő, adekvát választ ad ez a törvényjavaslat. Mert mi kell ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés, innováció szárnyaljon, lendületet kapjon? Kell hozzá megfelelő intézményrendszer, kell hozzá olyan humánpolitika, amely szolgálja a legmegfelelőbb kutatásokat és az embereket. Kell hozzá olyan versenyfinanszírozási átlátható rendszer, amely a pénzek elosztását tisztába teszi, valamint kell hozzá természetesen az, hogy az eredményekkel is foglalkozzék ez a hivatal.
Nos, a törvény létrehoz egy ilyen hivatalt, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt, tehát az NKFI nevű hivatalt, amelyben megold nagyon sok olyan problémát, amelyet nem ismétlek meg, a vezérszónok úr elmondta, szétaprózottságot, párhuzamos finanszírozást és így tovább. Persze, egy-egy rendszert lehet így is meg amúgy is működtetni, de miután az elmúlt 24 év azt igazolta, hogy nem volt igazi gazdája a fejlesztésnek, kutatásnak, innovációnak, és nagyon sok problémát feltártak az előttem szólók is, ezért nagy valószínűséggel azt mondhatjuk, hogy ez a hivatal, amelyben anyagi és szellemi potenciálja az országnak összpontosulni fog, meg fogja oldani ezt a problémát. Az intézményes háttér tehát meglesz, ezt a törvény garantálja.
Ami a megfelelő humánpolitikát vagy személyzeti politikát illeti, én kiemelném a törvénynek azt a részét, amely arról szól, hogy az NKFI a stratégiaalkotásban az elnökkel, a Tudományos Akadémia elnökével és a megfelelő szakminiszterekkel együttműködve hozza meg mindazokat a stratégiai döntéseket, amelyek ilyen nagy horderejű kérdések jó menedzseléséhez szükségesek. És ez azért egy kiváló javaslat - szívből kívánom és azt remélem, hogy ez sikerüljön -, mert ma már a kutatás nem egyetlen tudományágra összpontosul, míg a szétaprózott kutatásfinanszírozás ezt ösztönözte volna. Elég evidens példákat tudunk mondani: egy orvostudományi kutatásban a biológián kívül ott van a fizika, a mikrobiológia, a kémia, informatika és így tovább. Amennyiben egyetlen hivatal, egyetlen intézmény menedzseli, koordinálja, finanszírozza a kutatásokat, akkor ezen tudományágaknak és ezek művelőinek az együttműködésére is jobb a garancia. De hogy a humán tudományokról is szó essék, mert az is fontos, és erre is megfelelő lehetőséget kínál a törvény, mondjuk, egy informatikai kutatás eredményeképpen fejlődhet a történetkutatás, történelemkutatás vagy éppen a régészet.
Ami a finanszírozást illeti, a törvény felsorolja a hivatal finanszírozási forrásait. Ezek közül kiemelném azt, hogy az innovációs járulékot nagyon helyesen nem veti ki a nonprofit szervezetekre, valamint a mikro- és kisvállalkozásokra. Nagyon helyesen az állam garanciát vállal arra, hogy finanszírozza, hozzájárul tehát a finanszírozáshoz, de más forrásokat is felsorol, amelyeket nem akarnék most ideidézni, hiszen mindannyian olvastuk, gondolom, a törvényt.
A 10. §-ban szó van a monitorozásról is, amely megint csak nagyon helyes, bár az előttem szólók itt több szót ejtettek arról, hogy hogyan lehet a kutatások eredményességét mérni és így tovább, viszont semmilyen nagy rendszer nem működhet anélkül, hogy valamilyen formában az eredményességét ne ellenőriznék, azaz ne monitoroznák. Felhívnám a figyelmet arra, hogy jó lenne, ha majd a jogalkalmazás során a hivatal nemcsak a pénzügyi ellenőrzésre fordítana figyelmet, hanem arra is, hogy a fejlesztéseknek, az innovációknak milyen a gyakorlati hasznosulása, hiszen ez a lényeg. Azt eléggé jól megtapasztaltuk az elmúlt években, hogy a pénzügyi elszámolásokat elég rendesen le lehet papírozni, kutatásoknál, fejlesztéseknél persze ez alapvetően fontos, de arra kellene nagyobb figyelmet fordítani, hogy a gyakorlati életben hogy valósulnak meg és mikor valósulnak meg azok a fejlesztések, innovációk, amelyek megtörténtek; hogy Magyarország továbbra is arról lesz-e híres, hogy egy fejlesztés eredményére, az iparban való, gazdaságban való megjelenésére tíz, tizenöt vagy húsz évet kell várni, esetleg még akkor is hiába, vagy egy gyors, lendületes eredményt hoz mindez. Tehát a hasznosulása, nyomon követése a kutatásnak, fejlesztésnek hangsúlyos feladata kell hogy legyen ennek a hivatalnak.
A humán oldalt tekintve helyesen említi a törvény, és én erre csak hangsúlyt szeretnék helyezni, a felsőoktatási kutatásokra, az ott dolgozó emberekre fordított nagyobb figyelmet. Nem fog megvalósulni ez a cél akkor, ha a felsőoktatási oktatók helyzete rövid vagy középtávon nem rendeződik. Mire gondolok egészen pontosan? Egy fiatal tanásegéd ma akkor tud elmenni egy külföldi konferenciára és ott bemutatni esetleg a saját eredményeit és tanulni sokat, ha sikerül megnyernie egy OTKA-pályázatot, ami most bevonul majd ebbe a hivatalba. Ha ezt nem tudja megtenni, az egyetemek, főiskolák legtöbbike nem nagyon tudja ezt finanszírozni.
(22.50)
Jövedelmi viszonyaik olyan alacsonyak, hogy maguknak viszont nem tudnak még egy európai utazást sem, tengerentúli utazást pedig pláne nem finanszírozni. Ezért tehát a felsőoktatásban oktatók és kutatással foglalkozó oktatók helyzetét ezzel párhuzamosan rendezni kellene, hogyha azt szeretnénk, hogy az egyetemek kutatói jobb eredményeket érjenek el, és nagyobb affinitással és sikerességgel végezzék a kutatást.
Végezetül szeretném felhívni a figyelmet a humaniórák területén végzett kutatásokra. A törvény szövege jó, mert sehol nem használ jelzőt. Óva intenék attól, hogy csak a műszaki és a természettudományokra koncentráljunk, pontosan tudhatjuk, hogy ezeknek a fejlődéséhez is hozzájárulnak a humán tudományok, az viszi előre az emberi gondolkodást, a lelket, a szívet. Figyeljünk azokra a kutatásokra is, amelyek a hungarikumnak tekinthető, például zenetörténetre vagy zeneművészetekre irányulnak, még akkor is, hogy ha ezeknek az eredménye nem fordítható ugyan egy az egyben valahogy gazdasági haszonná, illetve ez nem kimutatható, de mégis mindannyian tudjuk, hogy hozzájárul.
És ha azzal kezdtem, hogy a Vörösmarty-idézet analógiájára nézzünk szembe azzal a kérdéssel, hogy előrébb megy-e a világ a kutatások, a technológiai fejlődés révén, a Kereszténydemokrata Néppárt válasza erre az volt, hogy igen, de csak akkor, ha minden kutatást és fejlesztést jó célra használunk. Azt hiszem, hogy ez is a hivatalnak az egyik dolga lesz, hogy a kutatások, fejlesztések körüli, mondjuk, etikai kérdésekkel is foglalkozzék, amennyiben erre sor kerül.
Egyébként a törvényjavaslatot a Kereszténydemokrata Néppárt jó szívvel támogatja. Köszönöm. Elnézést kérek, kicsit nehezen beszéltem. (Taps a kormánypártok soraiból.)
