KEPLI LAJOS,

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS,
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rövid leszek. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a saját energiastratégiájába illeszkedően bírál el minden olyan javaslatot nyilvánvalóan, amelyet a kormány energiapolitika terén benyújt, és nincs ez másként a mostani javaslattal sem.
(19.30)
Annak idején, amikor a gáztározókat a kormány visszavásárolta az E.ON cégcsoporttól állami tulajdonba, szóvá tettük a visszavásárlási árral kapcsolatos aggályainkat annak ellenére, hogy jeleztük, támogatjuk, hogy nemzeti tulajdonba kerüljön egy ilyen stratégiai teljesítmény. Minden olyan alkalommal jelezzük aggályainkat a kormány által végrehajtott manőverekkel kapcsolatban, amikor ezt indokoltnak látjuk. Viszont energiastratégiai szempontból az a lépés, amelyet most ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával megtenni kíván a kormány, a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről támogatható.
A földgáz-kereskedelem szempontjából nyilvánvalóan, ahogy Bencsik képviselő úr is mondta, nagyon fontos pozíciót tölt be Magyarország, bár az Északi Áramlat vezeték az, amely részben kiküszöböli az Ukrajnán keresztül Nyugat-Európába történő gázszállításokat. A leendő Déli Áramlat gázvezeték volna a másik szereplője ennek a történetnek, amelyről ugyan nem tudjuk, hogy mikor fog valósággá válni és mikor fog gáz folyni ezekben a vezetékekben, de addig is nagyon fontos, hogy a tél és a fűtési szezon közeledtével hogyan tudjuk egyrészt Magyarország energia- és gázellátását biztosítani, másrészt pedig hogyan tudjuk szerződéses kötelezettségeinket teljesíteni.
A saját gáztározó kapacitásaink feltöltésének üteme valóban nem volt olyan, ahogyan az elvárható, számunkra fontos lett volna, hiszen Nyugat-Európában sokkal nagyobb mértékben fel voltak már töltve a tározók, amikor a magyar kormány úgymond észbe kapott és elkezdte nagyobb sebességre kapcsolni a gáztározók feltöltését. Ezzel egy időben az ukrajnai tranzit is leállt, azonban a meglévő tárolókapacitás véleményünk szerint bőségesen elég kell hogy legyen arra, hogy egy gázcsapelzárás esetén is akár hónapokon keresztül a magyarországi gázszükségletet fedezze, a magyarországi otthonok fűtéséhez szükséges gázmennyiséget produkálja, amennyiben ezek a tárolók természetesen megfelelő mértékben fel vannak töltve. Marad olyan tárolókapacitás, amely esetében megengedhető az, hogy akár közraktári besorolással, ha ezt a kifejezést használhatjuk, bértárolás valósul meg benne. Olyan harmadik szereplő tárol földgázt ezekben a tartályokban, ahonnan nyilvánvalóan hatósági engedélyek nélkül tudja ezt a készletet kitárolni, de ezzel egyidejűleg értesítve a hivatalt.
Tehát összefoglalva azt mondhatom, és tényleg nem akarom hosszúra nyújtani a szót, hogy semmiféle alapvető kifogásunk a törvényjavaslattal kapcsolatban nincs. Természetesen mindenkor az a legfontosabb szempont nekünk mint nemzeti pártnak, hogy Magyarország téli energiaellátására megfelelő mennyiségű földgáz álljon rendelkezésre. Ennek fényében, illetve amennyiben ez biztosítva van, nem látjuk akadályát, hogy a gázkereskedelmi pozícióink javítása érdekében vagy energiastratégiai érdekekből ilyen törvénymódosítások szülessenek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem