DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon a Volán-vállalatok az utasok négyötödét szállítják, ez naponta több mint 2 millió utast jelent. A Volán-járatok az ország 3200 települését, 3-4 kivételével, tehát 99,9 százalékos mértékben lefedik. Ezt a munkát mintegy 18 ezer főállású munkavállaló látja el, és számos más partner munkája szükséges hozzá.
(15.30)
Ez mutatja azt, hogy az a terület, amelyre önnek a kérdése irányul, egy rendkívül fajsúlyos terület. A Volán-társaságok regionalizációját a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is ennek megfelelően az egyik legfontosabb projektként kezelte és kezeli. Az átalakítással kapcsolatban folyamatos, mintegy két-két és fél éve tartó folyamatos, részletes tájékoztatást és konzultációs lehetőséget biztosítottunk a társaságoknál működő érdekképviseletek részére is.
Az integráció előreláthatóan 2014. december 31-éig jogi és belső szervezeti átalakítási értelemben is lezárul. Az átalakítás során a Pannon, a Kapos és a Gemenc Volán Zrt. nem eltűnik, hanem összeolvad a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.-vel. Az új, költséghatékony társaság létrehozása a szolgáltatások további javulását eredményezi.
Teljes felelősséggel kijelentem, hogy az összevonások semmilyen módon nem érintették s nem érintik hátrányosan a munkavállalókat, a kétéves időszak alatt gyakorlatilag csak és kizárólag az irányítói szegmensben - mondanám, ha nem lenne szóképtévesztés, a menedzsmentben - történt és történik racionális összevonás. A régiós társaságok - a dolgozók jogviszonyát folyamatos munkaviszonyként kezelve - a Volán-társaságok jogutódjaként fognak működni. A társaságok összeolvadásával a szerzett jogok a legkisebb mértékben sem sérülnek, a munkavállalók minden korábbi jogukat megőrzik, sőt tavaly 4,2 százalékos, idén 2,8 százalékos átlagos keresetfejlesztés történt a Pannon Volán Zrt.-nél. A forgalmi, műszaki területen nem történt és nem történik létszámleépítés, hiszen a feladatok ugyanazok maradnak, újabb megbízások által pedig akár a létszám növekedésére is nyílik lehetőség.
A Volán-társaságcsoport járműparkjának modernizációja valós és időszerű feladat, hiszen annak életkora 13 év vagy afölött jár. A járműpark megújítása nemcsak az utasok, hanem a munkavállalók érdekeit szolgálja, a Volán-társaságok minden saját forrást és kedvező hitellehetőséget kihasználnak majd. Természetesen rendkívül szigorú kritériumrendszer mellett - az érdekképviseletekkel egyeztetve - a jövőben sem zárható ki esetleges alvállalkozói partnerek bevonása.
Megalapozatlan tehát minden olyan sejtetés, amely az elért munkavállalói jogok csorbításáról szól. Az átalakítási folyamat a tulajdonosok mellett a dolgozók jogos érdekeinek is teljes mértékben megfelel.
Mindezek alapján kérem a képviselő urat, hogy válaszomat elfogadni vagy legalább méltányolni szíveskedjék. Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem