SCHMUCK ERZSÉBET,
SCHMUCK ERZSÉBET,
SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azzal a megállapítással kell kezdenem, hogy a magyar társadalom nagy árat fizetett a kormány 2013. évi költségvetéséért, azért, mert ez a költségvetés nem rólunk, magyar emberekről szólt. Nem arról szólt, hogyan lesznek itt stabil munkahelyek, hogyan lesz ebben az országban egészséges és képzett munkaerő, hogyan boldogulunk a hétköznapokban, hanem arról szólt, hogyan lehet az emberekről még több bőrt lehúzni, és hogyan lehet még több állami pénzt a kormány mögött álló magánzsebekbe vándoroltatni.
(12.30)
Az LMP közel 150 módosító indítvánnyal összesen 800 milliárd forintos átrendezést hajtott volna végre a 2013. évi büdzsében. Az Országgyűlés illetékes, kormánypárti többségű bizottsága egyetlen ellenzéki vagy a társadalmi partnerek, például szakszervezetek részéről javasolt módosító indítványt sem támogatott.
A 2013. évi költségvetéssel folytatódott Magyarország elszegényedése. Folytatódott a társadalom kettészakadása, a fiatalok negyede a kivándorláson gondolkodik, a kis- és közepes vállalkozások feladták beruházási terveiket. Régiós összehasonlításban hazánkban a legalacsonyabb a hitelezési és beruházási aktivitás. Miközben az adóterhelés emelkedett, a gazdaság teljesítménye és a versenyszférában foglalkoztatottak száma nem haladja meg a válság előtti szintet.
A kormány 2013. évi költségvetéséből az látható, hogy a számára kedves célokra, például a stadionokra és más presztízsberuházásokra két kézzel öntötte a pénzt, miközben egy percig sem foglalkozott azzal, hogy az elmúlt évek megszorításainak áldozata, az alsó- és középosztály hogyan fog talpra állni.
(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A 2013. évi költségvetés az elmúlt évek megszorításaira épült. Tartalmazta mindhárom Matolcsy-csomag intézkedéseit, az összes korábbi adóemelést és igazságtalan adóváltoztatást, a tranzakciós illeték duplájára történő emelését, a nemzetközi összehasonlításban kimagaslóan magas áfát és még vagy negyvenféle különböző kisadót, az adójóváírás eltörlését.
2013 az adómaximalizálás éve volt. Soha nem szedtek még be annyi adót Magyarországon, mint tavaly. Ráadásul a szociális és jóléti kiadásokat radikálisan megvágták. Az oktatásból az elmúlt években mintegy 200 milliárd forintot vontak ki, tovább csökkentek a lakhatásra fordítható támogatások. Mindeközben milliárdokkal többet költött a kormány propagandára.
Magyarország egy olyan hely lett, ahol az önkormányzatok és a magyar családok egyaránt a teherbíró képességük határára értek, és nem képesek további terheket elviselni.
A kormány 2013. évi költségvetése nagymértékben felelős azért, hogy az elmúlt négy évben Magyarországon drámai mértékben nőtt a jövedelemkülönbség a gazdagok és a szegények között. Míg a felső egytized jövedelme 10 százalékkal nőtt, addig az alsó rétegek jövedelme még ennél is nagyobb mértékben csökkent. Egyre több a szegény ember, és a szegények még szegényebbek lettek. Ma a lakosság kétharmada rossz anyagi körülmények között él.
A 2013. évi költségvetés rendkívüli mértékben hozzájárult ahhoz, hogy egyre nehezebb a megélhetés Magyarországon. A megszorításokkal és az egykulcsos adóval kéz a kézben járó, nemzetközi összehasonlításban is igen magas szintre történő áfaemeléssel felgyorsult a társadalmi különbségek növekedése. Folyamatosan szegényednek el az emberek, 40 százalék él a létminimum alatt. Az átlag magyar csupán az uniós átlag 40 százalékát keresi meg egy hónapban, miközben az árak az uniós átlag 83 százalékán állnak. Ez egy olyan súlyos folyamat, amely már rövid távon is aláássa a magyar gazdaság teljesítőképességét.
A folyamatosan csökkenő belső kereslet, az, hogy egyszerűen nincs pénze az embereknek, az alacsony vásárlóerő jelentős mértékben korlátozza a gazdaság fellendülését és a foglalkoztatás bővülését. A hazai piacra termelő, helyben szolgáltató kis- és középvállalkozásoknak egyszerűen nem éri meg beruházni és pluszmunkaerőt alkalmazni. Az egymást követő kormányok keveset tettek annak érdekében, hogy a magyar emberek többségének jövedelme érdemben növekedjen, pedig ez sok szempontból kulcstényező a hazai gazdaság fellendítésében.
Az LMP nem tudja támogatni annak a 2013. évi költségvetésnek a zárszámadását, amely továbbfolytatta a szociális területet érintő megszorítások politikáját, jóléti funkciók fokozatos leépítését. Az Orbán-kormány 2010 óta több mint 2600 milliárd forintnyi megszorítást hajtott végre, jellemzően az oktatási, szociális és egészségügyi területen. A 2013. évi költségvetés minden magyar állampolgár számára 260 ezer forint megszorítást jelentett, és hosszú távon aláásta Magyarország jövőjét.
A kormány a jóléti kiadásokat luxusnak, pazarlásnak tekinti, amit csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak, s amelyek terhe nélkül majd robog a gazdaság. Pedig a dolog éppen fordított. A jóléti kiadások akadályozzák meg, hogy az emberek válságos helyzetben is megőrizzék képességeiket, csúnya kifejezéssel emberi tőkéjüket. (Sic!) Társadalmi szinten is sokkal drágább hagyni elszegényedni, nyomorogni és leépülni az embereket, a közösségeket vagy a közszolgáltatásokat. A leépülés után a helyreállítás már sokkal drágább vagy egyenesen lehetetlen, mint megóvni őket ettől. A megszorítások politikája, amellett, hogy embertelen, ezért totálisan téves. Tönkreteszi azokat az alapokat, amire egy társadalmi-gazdasági rendszer épül.
A kormány az oktatási rendszert leszállópályára állította, és 2013-ban újabb tízmilliárdokat vont ki a felsőoktatásból. Az oktatási kiadások részaránya történelmi mélypontra süllyedt. Az LMP számára elfogadhatatlanok az oktatási rendszert érintő kormányzati beavatkozások, a tartós forráskivonás, hiszen ezzel a társadalmi felemelkedés lehetőségét veszik el a fiataloktól.
Ma Magyarországon a diákok által elért tanulmányi eredményt 72 százalékban az határozza meg, hogy az ország melyik részén jártak iskolába. Ugyanez az adat Finnországban 8 százalék. Ehhez képest az oktatási esélyegyenlőséget növelő, a fiatalok tehetségének kibontakoztatását elősegítő intézkedéseknek nyomát sem találni a tavalyi büdzsében. Sőt, még a gyermekétkeztetésre szánt támogatás reálértéke is csökkent; ma a rászorulók alig egyötöde részesül nyári gyermekétkeztetésben.
A korábbi évekhez hasonlóan a 2013. évi költségvetés egyik nagy vesztese a szociális ágazat volt. A leszakadó társadalmi csoportok számára a magyar állam egyre kevesebb segítséget nyújt, hogy helyzetükből kitörjenek, beleértve több százezer nőt és családanyát. 2013-ban tovább folytatódott a támogatások reálértékének csökkenése, a szegénység elleni küzdelem olyan alapvető eszközei, mint a családi pótlék, a gyed és a gyes egyre kevesebbet érnek. Befagyasztották a lakásfenntartási támogatást, a közgyógyellátás keretét, az idősek, fogyatékosok, hajléktalanok intézményeinek állami támogatását.
A munkaerőpiaci helyzetekre reagáló szociális juttatásokra fele annyi jutott, mint négy évvel ezelőtt. A betegeken, rokkantakon is spóroltak vagy 8-10 milliárdot.
A költségvetés lemondott számos, szociális célokat szolgáló civil szervezet, alapítvány támogatásáról is.
Továbbra sem látjuk azokat a költségvetési vállalásokat, amelyek azt mutatnák, hogy a kormányzat végre foglalkozna a lakhatási szegénységben élők problémáival. Az utóbbi években jelentősen nőtt azon fiatalok száma, akik nem tudnak elköltözni a szüleiktől, érezhetően kevesebb 35 évesnek van saját lakása, háza, mint pár évvel ezelőtt.
A szociálpolitikához hasonlóan az ifjúságpolitika is áldozata az évek óta tartó folyamatos megszorításoknak. Az önkormányzati szektorban becslések szerint 100-150 milliárd forinttal többet von el az állam, mint amennyit a feladatelvonás indokolt volna.
(12.40)
A 2013. évi költségvetés egy további lépést jelentett az önkormányzatiság lényegének és alapvető forrásainak felszámolása irányában. 2013-ban elvették az szja helyben maradó 8 százalékát és a gépjárműadó 60 százalékát. Kifejezetten problémásnak tartjuk azt is, hogy a feladatfinanszírozás rendszeréről nem készültek hatástanulmányok és kiérlelt koncepciók, így félő, hogy a szakmai racionalitás helyett a központi költségvetési kényszerek érvényesülése a meghatározó.
A túlnyomórészt önkormányzati és állami tulajdonban álló közműcégek az elmúlt két évben jelentős veszteségeket szenvedtek el, amit nem is sikerült kigazdálkodniuk. Jellemzően felélték a tartalékaikat, elhalasztották beruházásaikat, sőt, sok esetben a helyi önkormányzatoknak kellett a zsebükbe nyúlni, kipótolandó a veszteségeket. A kormányzati pénzszivattyú következtében az önkormányzatok költségvetési támogatása 38 százalékkal csökkent 2013-ban, és ezért folyamatosan próbáltak pénzhez jutni, sok esetben hitelfelvétellel. Budapesten ez a helyzet halmozottan igaz, mert a kormányzat nyíltan vállalja, hogy forrásokat von el a fővárostól, még az életveszélyessé vált 3-as metró felújításához sem ad pénzt.
Ha megnézzük, hogy a magyar társadalom mekkora veszteséget szenvedett el, azt látjuk, hogy Magyarország újkori történetében GDP-arányosan soha nem fordított ilyen keveset a magyar költségvetés az egészségügyre és az oktatásra. Mindeközben milliárdokkal többet költött a kormány propagandára, és minden eddiginél többet költött bürokráciára, a kormányzat gazdasági térhódítására. Ezek fájó számok, és azt mutatják, hogy a Fidesz-kormányzatnak fontosabb a ma, fontosabb mai hatalmi pozíciójának rögzítése, mint az ország jövője, mint az ország jövőjébe való befektetés. Ha megkérdeznénk országunk miniszterelnökét, hogy mit építsen a kormány a pluszban bevezetett adókból, sejthető a válasz: stadiont.
A kormányzat 2013-ban sem tudott másra gondolni, mint stadionépítésre. Pedig ha ezt a pénzt oktatásra fordítaná a kormány, akkor valójában hét éven belül megtérülne minden egyes forint. Kiművelt emberfőkkel tudnánk magas hozzáadott értékű terméket előállítani és szolgáltatásokat nyújtani. A fő kihívás tehát nem csupán az, hogy alacsonyan tudjuk-e tartani a büdzsé hiányát vagy tudja-e az ország törleszteni az adósságát, hanem az, hogy miben, milyen módon és mennyire vagyunk képesek fejlődni, és ezzel mikor tudunk előrelépni a gazdasági fejlettség, a termelékenység és a bérek tekintetében. Sajnálatos módon a tavalyi év úgy telt el, hogy nem láttunk semmi biztatót, ami a következő évre stabilan és biztosan elmozdíthatná Magyarországon a beruházások mértékét arról a rendkívül alacsony mértékről, ahová süllyedt az elmúlt években.
Összefoglalva: nem igaz az, hogy ma Magyarország jobban teljesít, legfeljebb néhány kormány közeli vállalkozónak megy jól. Az emberek 80 százaléka nem nyert semmit az egykulcsos adóval, a háztartások fogyasztása csökkent, a kis- és középvállalkozások pedig jószerivel csak egy kötelezően megvásárolandó pénztárgépet kaptak a kormánytól. A foglalkoztatási számokat csak a közmunka javítja, érdemi munkahelyteremtés nem történt.
Az elmúlt évek gazdaság- és társadalompolitikájának legnagyobb tragédiája, hogy soha nem látott jövedelemkülönbség jött létre a felső és az alsó jövedelemszint között. Az ország egyharmada mélyszegénységben él. Magyarország egy kaszárnyává, Matolcsy nemzeti tőkésosztályról szóló tündérmeséje pedig rémálommá, oligarchia-rendszerré vált. A rossz kormányzás árát az átlagosan kevesebb, mint havi 500 euróból élő munkavállalókkal fizettetik meg.
A kormány törekvései megbuktak. Az államadósság elleni harc kudarc. A foglalkoztatás érdemben csak a közmunka keretében növekedett. A gazdasági növekedés tekintetében lemaradásban vagyunk a régió országaival szemben. Nincsenek beruházások. A kormány folyamatos adóemeléssel foltozza be a költségvetési lyukakat. Folyamatos a tőkekiáramlás az országból, virágzik az offshore adóelkerülés. A hitelminősítőknél Magyarország még mindig a bóvli kategóriában szerepel. Az euró árfolyama és az államadósság az egekben, a régiónkban csúszunk lefelé.
2013-ban a GDP-arányos államadósság a statisztikák kozmetikázása ellenére is csupán mikroszkopikus mértékben, 79,8 százalékról 79,2 százalékra mérséklődött. Korábban a kormány 70 százalék alá tervezte ezt a mutatót, amely ma már 85 százaléknál is feljebb csúszott. Ennek számos oka van, a túl sok kölcsön felvételétől kezdve a devizatartalékok megcsapolásán át a hiteltelenségből fakadó forintgyengülésig. Voltak olyan ígéretek is, hogy a 2900 milliárd forint magánnyugdíjvagyon elvonásából származó pénz mind az államadósságot fogja csökkenteni. Amíg tartósan 300 forint felett tartózkodik az euróárfolyam, és a gazdasági növekedés nem indul be, aligha fog jelentősebb mértékben csökkenni az államadósság.
A költségvetési hiány kapcsán emlékeztetnék arra, hogy a magánnyugdíjpénztárak beszántása évente 1,4 százalékkal ugyan javítja az egyenleget, de ez a jövő felélését jelenti. Nem teszünk félre nyugdíjra, ez javítja az egyenleget, miközben összességében romlik az ország gazdálkodása. A napokban jelent meg a hír, miszerint az új uniós statisztikai módszertan miatt újra kellett könyvelni az államhoz került nyugdíjvagyon elszámolását is. Emiatt a három évvel ezelőtti jókora költségvetési többlet egy csapásra jelentős, 5,6 mínuszba fordult.
2013-ban a kisvállalkozások terhei továbbnövekedtek. A tranzakciós illeték és a távközlési adó duplájára emelése és a 36 különféle kisadó rengeteg pluszterhet jelentenek a vállalkozásoknak. A hazai kisvállalkozások a kötelezően bevezetendő pénztárgépcserén túlmenően szinte semmit sem kaptak. Az uniós fejlesztési pénzekből 1800 milliárd a mai napig nem került kifizetésre a kedvezményezetteknek. 2013-ban a 2008-as szint 90 százaléka körül ingadozott minden fő mutató értéke a kkv-k száma, a foglalkoztatás és a hozzáadott értékek tekintetében. Ez a 2010-2013 közötti időszakban 32,5 ezer munkahely elvesztését jelentette.
A hazai médiában is egyre többször olvashatjuk, hogy mennyire fontosak a startup vállalkozások, vagyis azok a fiatal cégek, amelyek innovatívak, lendületesek és robbanásszerű növekedést ígérnek. Egy friss OECD-tanulmány rávilágít, hogy az elmúlt években nem a több országban agyontámogatott multik voltak a nagy munkahelyteremtők, hanem az öt évnél fiatalabb vállalkozások. Minden évben, még a válság legnehezebb időszakában is növelték az alkalmazottak létszámát, miközben az öt évnél idősebb cégek összességében rendre leépítettek. Vagyis minden erőnkkel az új, tudással rendelkező innovatív kisvállalkozásokat kellene támogatnunk, amelyek felszívhatják a válság alatt munkanélkülivé vált tömegeket, és itthon tarthatják a fiatalokat. Ezekre a kutatásokra talán érdemes lenne miniszterelnök úrnak is egy pillantást vetnie, mielőtt közmunkaalapú társadalmat és nagytőkés iparosítást vizionál Magyarország jövőjének.
2013-ban folytatódott az agresszív központi akarat és lobbi érvényesítése, amely mentén még erősebb lett a klientúra jövedelemkoncentrációja.
(12.50)
Egyre gyakoribb a politikai kapcsolatokkal, befolyással rendelkezők beavatkozása a gazdasági életbe, az állami eszközökkel történő piackisajátítás. Amikor a kormányzat bármelyik pillanatban egy tollvonással is áthúzhatja az eddigi játékszabályokat, megváltoztathatja a piaci szegmens működésének alapvető feltételeit, akkor joggal gondolhatja úgy egy magyar kis- és középvállalkozó, hogy itt fölösleges tervezni és túl kockázatos beruházni. Továbbá joggal gondolhatja úgy egy nagy magyar vállalat, hogy inkább átteszi Luxembourgba a székhelyét, hiszen jobban megéri ott adózni. A magánberuházások elbizonytalanodása, Magyarország mint befektetési célpont leértékelődése, a jogbiztonság hanyatlása olyan fejlődési pályát jelöl ki az ország számára, ami a legjobb esetben sem segíti a Nyugat-Európához történő felzárkózást.
Összefoglalva: újabb kidobott év áll mögöttünk. A magyar nemzetgazdaság 2013. évi beruházási volumene gyakorlatilag a 2001-2002. évi szinten áll, és sem a lakosságnak, sem a vállalkozásoknak nincsenek tartalékaik. Az alacsony vásárlóerőn, pénztelenségen és a magas állami elvonáson túl a beruházások elmaradásának oka az alapvető bizalmatlanság, a selejtes törvények és a mindent elérő, zsákmányszerző kormányzati politika.
Így aztán nem csoda, hogy az egymillió új munkahelyért folyó harc tekintetében is rosszul állunk. Matolcsy György még nemzetgazdasági miniszterként százezer fős munkahelybővülést vizionált a kis- és középvállalkozások körében a tavalyi évre. Ehhez képest a munkaerőpiac felvevőképessége romlott, a beruházások elmaradásával nem jöttek létre új munkahelyek, az állami intézkedések ellenére stagnál a kis- és középvállalkozásoknál foglalkoztatottak száma. Érdemi munkahelyteremtés Magyarországon 2013-ban nem történt. Önök statisztikával bűvészkednek, a tények viszont azt mutatják, ha a közfoglalkoztatást és a londoni magyarokat kivesszük ebből a halmazból, akkor valójában a munkahelyek száma nem növekedett, hanem fordítva, csökkent.
Ennek valószínűleg oka az is, hogy a kormány a 2013. évi költségvetést úgy tervezte meg, hogy abba nem engedett beleszólást sem a munkavállalóknak, sem a társadalmi partnereknek. Pedig nem kértek nagy dolgot, csak annyit, hogy a kormány tárgyaljon a munkavállalókkal, hozzanak létre válságalapot a tömeges elbocsátások kezelésére, segítsék elő a megváltozott munkaképességűek munkához jutását, a munkavédelmi célú intézkedések növelését, havi 12 500 forint étkezési juttatás és üdülési támogatás adómentességét. Az új munka törvénykönyve sem a foglalkoztatás bővülését segíti, csupán könnyebbé, olcsóbbá és gyorsabbá tette az elbocsátásokat. A munkahelyvédelmi akcióterv pedig csak arra volt jó, hogy elfedje a kormány gazdaságpolitikai kudarcát, azt, hogy állami támogatás nélkül fenntarthatatlan a foglalkoztatási helyzet Magyarországon.
Ma és tegnap többször elhangzott, a közmunka pótcselekvés. A közmunkát lehet új munkahelynek tekinteni, de valójában a munkanélküliségnek ez egy speciális formája. A közmunka persze lehet befektetés a jövőbe, ha majd később ezek az emberek vagy a gyerekeik visszakerülnek a munka világába, de a közmunka jelenleg nem termelésnövelő tényező. Ráadásul a közmunkát végző embereket nyomorban tartja. Mert próbáljon meg képviselőtársaim közül bárki jó esetben havi 60 ezer forintból megélni, télen fűteni, enni, ruházkodni és gyereket nevelni!
2013-ban a kormány egymilliárd forintot sem költött lakossági energia-korszerűsítés támogatására. A kormány a társas- és családi házak energiatakarékossági beruházásai helyett az atomlobbit támogatja, és folytatja a trükközés gyakorlatát a szén-dioxid-kvótabevételekkel, holott ezek lehetnének a hiányzó lakossági energiahatékonysági programok fő forrásai. A kormány alig 21 hónappal ezelőtt indította el a rezsicsökkentés néven ismert politikai kampányát, ami mostanra kifulladt. A rezsicsökkentés a szolgáltatókat olyan helyzetbe hozta, hogy nem tudják betartani a technológiai előírásokat. Ennek egyik legplasztikusabb példája a napokban feltárt környezetszennyezés a cikói hulladéklerakóban, ahol tisztítás nélkül engedik a szennyvizet a halastóba. A veszteségbe hajtott közművek államosításával a kormány egyfelől a veszteséget a polgárok nyakába sózza, másfelől a kormány mögött álló oligarchák és offshore cégek számára kínál zsíros üzleti lehetőséget, ahogy azt már korábban is láthattuk az energiaszektorban.
Ki kell térnem az Állami Számvevőszék kapcsolódó jelentésére is. Az állami vagyon kezelése terén komoly hiányosságokat tártak fel, immár nem először. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél és a Nemzeti Földalapnál jogszabályellenes gyakorlat folyik a pénzügyi elszámolások és a közbeszerzések során. Az ÁSZ olyan jelentős hibákat tárt fel, hogy a Nemzeti Földalap 2013. évi gazdálkodásáról szóló beszámolóját ismét elutasító záradékkal látta el. A másik az országleltár, amit mindaddig a kormány orra alá fogunk dörgölni, amíg el nem készül. Mert hogyan is bízhatnánk abban, hogy az állam a jó gazda gondosságával kezeli a rábízott közös vagyont, amíg azt sem tudjuk, hogy mennyi az annyi? 2013-ban sem készült közhiteles leltár a közvetlenül vagy közvetetten birtokolt állami vagyonról.
Ez egy olyan mulasztás, ami talán nem véletlen a politikai elit részéről. Hiszen egy olyan országban, ahol átláthatatlan az állam vagyona és a közpénzekkel való gazdálkodás, sokkal könnyebb az állami vagyont kimazsolázni, az adófizetők pénzét magánzsebekbe vándoroltatni, a korrupciónak utat nyitni. Ameddig nincs vagyonleltár, addig nem tudunk hiteles állami gazdálkodásról beszélni.
Összefoglalva: újabb csapás volt a magyar emberek számára a 2013-as költségvetés, ami az alsó és középosztály lecsúszásának felgyorsulását eredményezte. A költségvetési hiányt ugyan szinten tartották, de ezért borzasztó nagy árat fizetett a lakosság. Az ország tovább szegényedett, az államadósság rekordokat döntöget, és továbbra is akadálytalanul áramlik ki a közpénz az országból. A növekvő kormányzati kiadásokat a szociális juttatások megkurtításával finanszírozzák. A 2013. évi költségvetés zárszámadását az LMP kénytelen elutasítani, hiszen ezzel a büdzsével a kormányoldal a romló életminőség költségvetését kényszerítette az országra.
Magyarországon új irányra van szükség. Magyarország ennél jobban is tudna teljesíteni egy alternatív gazdaságpolitika mellett. Mindezek miatt tavaly ősszel arra kértük a kormányt, vonja vissza a 2013. évi büdzsé tervezetét, és nyújtson be egy gyökeresen eltérő, a társadalmi partnerek, a gazdasági szereplők és az ellenzék javaslatait egyaránt figyelembe vevő költségvetést. Nem tette. Az eredményt mindenki láthatja. Az ország további elszegényedésének megállítása érdekében az LMP hangsúlyosan felszólítja a kormányt, hogy a jövő évi költségvetés tervezésénél kiemelt figyelmet fordítson a társadalmi partnerek, a gazdasági szereplők és az ellenzék bevonására is. Ne csak a kormánynak legyen költségvetése, hanem az országnak!
Köszönöm a figyelmet. (Ikotity István és Sallai R. Benedek tapsol.)
