DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás és Mellékletei 2014. évi módosításának kihirdetéséről rendelkezik. Magyarország már 2002 óta részese ennek a megállapodásnak, amelynek éves módosításait a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásokról szóló törvény alapján törvényben kell kihirdetni. A 2014. évi módosítások a megállapodások egy cikkét és öt mellékletét érintik. Egyebek mellett változik az áruk és járművek elhelyezésére és biztosítására, valamint a fuvarlevél kitöltésére vonatkozó szabályozás.
Az idei módosítások kihirdetésével a Magyarországon működő, nemzetközi fuvarozásban részt vevő vasúttársaságok a jövőben egyszerűbben tudják alkalmazni a megállapodásban foglaltakat az áruk közvetlen nemzetközi forgalmában, a tagállamok vasútvonalain végzett fuvarozásaik során.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a T/1125. számon beterjesztett törvényjavaslatot megvitatni, elfogadni és a megállapodás és mellékleteinek kihirdetését támogatni szíveskedjen. Köszönöm figyelmüket. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem